Szerző: Szülők Háza
Magyarországon is tesztelték a Families_Share közösségi platform applikációját
A Szülők Háza Alapítvány 2019. májusában csatlakozott az Európai Unió által kezdeményezett FAMILIES_SHARE programhoz. A Bolognában, Thessalonikiben, Trentóban, Velencében, Kortrijk De Stuyverijben, valamint Hamburgban és Győrben folyó munka azért is figyelemreméltó, mert egy olyan applikáció fejlesztése és tesztelése történik, amely amellett, hogy a családok számára segítséget nyújt a mindennapokban, közösségépítő és -formáló szerepet is betölt. “Nagyon…
Hova kerültem?
„Először is tisztázzuk, hogy én amúgy sellő vagyok, csak útközben elcserélték az uszonyomat, így aztán lábaim lettek, de sebaj, mert azokkal is lehet úszni. Úgyhogy most akkor jó lesz ez az emberesdi is erre a körre.” Kepes-Végh Ádám írása. Egy ideje figyelem ezt a bagázst, ahova érkeztem. Állítólag a szülők rutinosak, mert már a második…
Csokis-kókuszos töltött kalács: az édenkert íze
„Csupán egy-két plusz hozzávaló, és egy hétköznapi péksüteményből máris valami izgalmas születik: a csokis-kókuszos krémmel töltött kalács remek példája ennek a kísérletnek.” R. Fonyó Barbara receptje. Elég régóta sütök kalácsot. Általában mindig ugyanazt, már ami a hozzávalókat illeti, mert azért a formáját meg a kiszerelését (egy nagy vagy inkább sok kicsi, egyszemélyes darab) szoktam változtatni. A hozzávalókat már…
Zablisztes meggyes-mascarponés tekercs, cukor nélkül
Hiányzik még egy desszert a karácsonyi menüsorból? Farkas-Halász Évi egy gyönyörű meggyes-mascarponés sütemény receptjével segít még elragadóbbá varázsolni az ünnepi asztalt. Amiben mascarpone van, az nem lehet rossz véleményem szerint, de ahogy láttam az Instagram és Facebook oldalamon is nagy népszerűségnek örvendett ez a zablisztes piskótatekercs, ezért megosztom most veletek a nem túl bonyolult receptjét.…
Csomagoljak vagy ne csomagoljak?
„Csomagoljak vagy ne csomagoljak? Ez a kérdés karácsony előtt nagyon is aktuális.” R. Fonyó Barbara írása. Ha a karácsony előtti káoszra, őrületre gondolok, akkor persze, azonnal, fél lábbal már a bejárati ajtó előtt vagyok… De nem, most nem ez jár a fejemben, pedig néha tényleg nagyon is erős bennem a késztetés, hogy kámforrá váljak, ha…
5 hasznos kütyü szülőknek és gyerekeknek
Idén szívesen tennél valami izgalmas újdonságot a karácsonyfa alá, de nincs kedved órákig böngészni az ismeretlen kütyük között? Ficza János összegyűjtött néhány hasznos eszközt, ami segíthet a választásban. Közelednek az ünnepek, ilyenkor az egyszeri fogyasztó olyan dolgokat is megvesz, amikre egyébként sajnálná a pénzét. Pedig csak meg kell találni, hogy melyik az a termék, ami…
A karácsony(fa) titka
„Sokféle titka van a karácsonynak, de a gyerekeimet leginkább az érdekli, mi rejtőzik Szenteste a fa alatt.” R. Fonyó Barbara írása. Egész évben kitartóan törekszem arra, hogy a gyerekek észrevegyék: a különböző ünnepek nem elsősorban az ajándékozásról szólnak, annál sokkal fontosabb jelentéstartalmuk (is) van. A karácsony sem kivétel ez alól… sőt! Nem vagyok könnyű helyzetben,…
Fitt túrógombóc
Ha te is inkább kímélő ételekkel készíted a szervezeted a többnapos karácsonyi evés-túrára, akkor feltétlen olvass tovább. Farkas-Halász Évi receptje. Villámbejegyzés következik, egy nagyon finom túrógombóc recepttel. Ezt az ételt szerintem senkinek sem kell bemutatnom, így vagy úgy a nagy többség már találkozott vele. Szénhidrátcsökkentett módon is el tudjátok készíteni, íme a recept: Hozzávalók: 450…
A rossz anya meséje
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rossz anya. Mit egy? Száz! Nem is száz. Inkább ezer meg ezer… És a számuk folyamatosan gyarapodott, minden egyes nappal, minden egyes perccel. Olyan volt, mintha mások nem is léteztek volna, csak rossz anyák. És a jó anyák? Ők vajon hova lettek? Eltűntek a föld színéről, mintha…
Nightparenting
„Van az úgy, hogy este nehéz szülőnek lenni. Néha már órákkal az altatás előtt az kívánja az ember, hogy bárcsak előre ugorhatna ahhoz a részhez, amikor csend van és sötét, nem szólnak az „angoldalok”, senki nem akar még egy utolsót nézni, bújócskázni, Micimedvével beszélgetni… Amikor kicsit hallja saját magát. Vagy még talán azt sem.” Kepes-Végh…