Magyarországon is tesztelték a Families_Share közösségi platform applikációját

0
45

A Szülők Háza Alapítvány 2019. májusában csatlakozott az Európai Unió által kezdeményezett FAMILIES_SHARE programhoz. A Bolognában, Thessalonikiben, Trentóban, Velencében, Kortrijk De Stuyverijben, valamint Hamburgban és Győrben folyó munka azért is figyelemreméltó, mert egy olyan applikáció fejlesztése és tesztelése történik, amely amellett, hogy a családok számára segítséget nyújt a mindennapokban, közösségépítő és -formáló szerepet is betölt.

“Nagyon örülök, hogy nemzetközi színtérre lépve részesei lehetünk ennek a rendkívül izgalmas feladatnak, amely megközelítésében és céljaiban tökéletesen illeszkedik a Szülők Háza filozófiájához. A Szülők Háza egy működő közösség, amelynek környezete, az itt meglévő bizalmi légkör pontosan megfelelő az alkalmazás tesztelésére. Bízunk benne, hogy az applikáció használata pedig teret ad majd a Szülők Házában alkalmazott módszertan nemzetközi szintű elterjedésének is. Biztos vagyok abban, hogy sokak számára jelent majd segítséget a FAMILIES_SHARE alkalmazás és a projekt befejezését követően sok magyar család tölti le és használja majd a részvételünkkel fejlesztett applikációt!” – nyilatkozta Regős Judit, a Szülők Háza Alapítány elnöke a projekt ismertetésekor.
Az 5 európai város 7 partnerszervezetét összefogó Families_Share kezdeményezés célja egy olyan közösségi platform kialakítása, amely lehetőséget teremt a családok gyermekfelügyeleti, gyermeknevelési, szabadidős tevékenységeinek összehangolására, idejük közös beosztására és szervezésére a digitális technológiák segítségével.
A projekt egyik feladata az elzárt, elszigetelt közösségek megismerése az informatikai lehetőségek segítéségével, valamint az interkulturális kommunikációban rejló lehetőségek feltárása és jobb kihasználása. Ezt követően pedig egy nyílt forráskódú közösségi információs és stratégiai platform kialakításával a partnerországok időszervezési jó gyakorlatainak megosztása történik.
A projekthez szakpolitikai fejlesztési javaslatok kialakítása is társul annak érdekében, hogy új családpolitikai és jóléti stratégiák megalapozásához járulhasson hozzá helyi és EU-s szinten egyaránt.
A magyaroroszági munka Győrben indult el 2019 nyarán, ennek keretében júliusban egy kéthetes kísérleti időszakra került sor a győri Szülők Házában. A szülők tesztelték az applikációt: a Szülők Házában közös játékos foglalkozásokat szerveztek az alkalmazás segítségével, ahova a jelentkezők a gyerekeikkel együtt jöttek. Az eseményt követően a résztvevők visszajelzést adtak a működéséről és elmondták, mi lenne számukra hasznos az alkalmazást illetően. Egybehangzóan azt mondták,  hogy a Families_Share platform legnagyobb értéke a közösségszervező ereje és szívesen használják majd a programot. 
2019. őszén készül el az alkalmazás végleges változata A Szülők Háza több eseményt is szervez majd annak érdekében, hogy minél szélesebb körben megismerhető legyen a Families_Share platform, amelynek segítségével támogatást kaphatnak a gyerekek ellátásával kapcsolatos feladataik hatékony megoldására közösségi eszközökkel. 

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ