Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rossz anya. Mit egy? Száz! Nem is száz. Inkább ezer meg ezer…
És a számuk folyamatosan gyarapodott, minden egyes nappal, minden egyes perccel. Olyan volt, mintha mások nem is léteztek volna, csak rossz anyák. És a jó anyák? Ők vajon hova lettek? Eltűntek a föld színéről, mintha soha nem is lettek volna.
Pedig minden olyan szépen indult, valahogy így… egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jó anya. Mit egy? Száz! Nem is száz. Inkább ezer meg ezer. Csendben tették a dolgukat, először bizonytalanul, sok kétséggel a szívükben, hibát hibára halmozva, de ahogy múltak a napok, a hetek egyre jobban belejöttek, bár fáradtak voltak és még mindig hibáztak olykor-olykor, sőt néha-néha még rájuk tört a bizonytalanság – és bár nem láttak előre a jövőbe, valahol a szívük mélyén tudták, hogy ez a későbbiekben sem fog változni -, de kezdtek rátalálni a saját útjukra, amely lett légyen bármilyen kanyargós is, mégiscsak az övék volt; lett saját hangjuk, saját problémamegoldásuk, amely egyedi volt és különleges.
Szóval, jó anyák voltak… egészen addig, amíg nem találkoztak az Előítélettel. Majd útjukba került a Fantasztikus Négyes: a Tudálékosság, az Intolerancia, az Elutasítás és a Kéretlen Tanács. Az út végén pedig ott állt az Ítélkezés. És amerre a szem ellátott, mindenhol rossz anyákat látott.
Rossz anyákat, akik egy gyereket vállalnak; rossz anyákat, akik meg se állnak fél tucat csemetéig; rossz anyákat, akik nem szoptatják a gyereküket, hanem tápszerezik; rossz anyákat, akik két éves korukig szoptatják szemük fényét; rossz anyákat, akik eldobható pelus helyett ökopelust használnak; rossz anyákat, akik eldobható pelust vesznek mosható helyett; rossz anyákat, akik nem sportolnak azonnal a gyerekágyas időszak után; rossz anyákat, akik azonnal mozogni kezdenek, amint letelik a gyerekágyas időszak; rossz anyákat, akik közös ágyban alszanak a gyerekükkel és nem vesznek nekik kiságyat; rossz anyákat, akik külön ágyba fektetik a gyereküket és nem veszik maguk mellé éjszakára.
Rossz anyákat, akik nem csendesítik le a dacos gyereküket; rossz anyákat, akik rászólnak a hisztiző gyerekükre; rossz anyákat, akik hagyományos iskolába íratják a gyereküket; rossz anyákat, akik az alternatív oktatás mellett teszik le a voksukat; rossz anyákat, akiknek öröm és vidámság a kamaszaikkal az élet; rossz anyákat, akik megszenvedik és végigküzdik a kamaszaikkal való mindennapjaikat; rossz anyákat, akik néhanapján kiakadnak a gyerekeikre; rossz anyákat, akik minden helyzetben tudnak mosolyogni; rossz anyákat, akik született ősanyák; rossz anyákat, akik a gyerekeikkel együtt tanulják az anyaságot és minden erejükkel azon vannak, hogy megfeleljenek a kihívásoknak; rossz anyákat, akik hagyományos módon főznek; rossz anyákat, akik x étrend szerint készítik a családnak szánt ételeket….
Mese. Mese? Valóság? Valóság.
Te hányszor olvastad a rossz anya meséjét? Vagy miről is beszélek?! Nem, nem kellett olvasnod, anélkül is kívülről tudod, hiszen te is szerepelsz benne. Velem együtt… és te is és te is és te is.
A rossz anya meséje egy abszurd világ abszurd meséje, ahol édesanyák ítélkeznek édesanyák felett, nők kritizálnak nőket egy-egy gondolat, cselekedet, tett okán, összevesznek, bírálják anyatársaikat, hogy ezt vagy azt nem jól, hovatovább rosszul csinálják, legyen szó kvázi bármiről, ami a mindennapjaink része.
Mintha az anyaság fekete-fehér lenne, mintha az életünk bármiben is hasonlítana a másikéhoz azon túl, hogy édesanyák vagyunk. Mindeközben sok más esetben – nem anyaságot érintő témakörben – képesek vagyunk, igen, mi, ugyanazok a nők, azzal az egyszerű mondattal nyugtázni az eltérő álláspontokat, hogy “hát nem vagyunk egyformák” és végül is ettől szép a világ.
Ez vajon miért nem jut eszünkbe, amikor az anyaságról van szó? Miért nem hisszük el, hogy minden anyaság egyedi, hasonlóságokat legfeljebb nyomokban tartalmaz és azok is leginkább csak a véletlen művei? A véleményvezérség ebben a műfajban nem opció. Mondjuk nekem más területeken is kérdéses, de ez legyen az én bajom…
Hol van a tanulság, hol van a feloldozás? Hát itt! A rossz anya meséje egyszer véget ér és ott kezdődik a jó anyáé. A jó anyáé, akinek a bátorsága és az egyedisége az erőssége, valamint szelektív a hallása, aki a saját családjára szabja az életét, önmagára, a saját gyengeségeire és erősségeire, a gyerekeire és a párjára (ha van).
Ezt a mesét ismered? Ott van a könyvespolcodon épp a rossz anya meséje mögött. Üsd fel, merülj el benne, jó olvasást!
A cikk másodközlés, az eredeti írást a Mom With Five blogon olvashatod.