Megszületésnap

0
646
theblueroom.bupa.com.au

Kedvenc kispapánk néhány héttel ezelőtt már elmesélte kislánya születésének történetét, de mi nem tudunk betelni vele. Most itt a születésnap-történet 2.0.

Mi csak kontrollra mentünk. Olyan jól alakult minden a célegyenesig, hogy fel sem merült egyikünkben sem, hogy bármi komplikáció lehet. Az orvosunk szerint kicsit pici a baba, és kevés a magzatvíz. Inkább behív egy szakértőbb kollégát. Hümmögnek, hammognak, s végül arra jutnak, hogy Anyának akkor mostantól nyugi van, ágyban fekvés és fehérjedús étrend. Jöjjünk vissza egy hét múlva, nézzük meg, gyarapodik-e eleget a pici. Ezen a ponton még másfél hónappal vagyunk a kiírt időpont előtt. Betelefonálok a munkahelyemre, otthonról dolgoznék most kicsit, hogy körbe tudjam ugrálni a csajokat. Főnökék benne vannak a dologban (őrületes köszönet és respekt nekik a támogatásért, amit tőlük kaptam ahhoz, hogy az újdonsült családomat támogathassam).

Kezdődik hát a fehérjehét, Anyát újabb és újabb ételkölteményekkel szőnyegbombázom, esténként a pocaknak duruzsolunk, elmeséljük a sarjnak, hogy mi is a felállás, drukkolunk, a fülünk is keresztbe van fonva. Titkosan dédelgetett tervünk az utolsó pillanatos orvos- és kórházváltásról lassan ködbe vész, már csak a csajok legyenek jól.

Irány kontroll újra, eltelt egy hét. A sarj szépen gyarapodik, a fehérjekúra hatni látszik, viszont a magzatvíz szivárog. Elviszik a lányokat további vizsgálatokra, én kint maradok a váróban egyedül, csak a félelmeim vannak velem. Telefonálok egy párat. Szűk családi kör, munkahely. Nem tudom mennyi idő telik el, mire valahonnan előkerül az öcsém a menyasszonyával, már nem vagyok egyedül, de a lányok még sehol. Nagy sokára előkerül Anya a hírrel, hogy a sarj jól van, de 24 órán belül szülők leszünk. Ezen felül pedig át kéne menni egy másik kórházba, mert a miénkben nincs koraszülött osztály. Mentő nincs. Aztarézfánfütyülőrézharangozórézangyalát (némileg vulgárisabban…)!!! De hát még… de nem így volt tervezve, a lakás sincs meg, hát még a felújítás, nincs egy ruhája, pláne koraszülött méretben, meg különben is, meg egyátalán… Na jó, nyugodjunk le, hívjunk taxit. ”Csak egészség legyen, meg térerő, a többit megvesszük!” szól a taxis XXI. századi életbölcsessége, ami egy életre bevésődik az emlékeim közé.

Megérkezünk a kórházba (abba a kórházba, amiről korábban már megállapítottuk az ultrahangvizsgálatok során, hogy na ide tuti nem), a lányokat lendületből berántják a szülőszobára, én kint maradok. Édesanyámat fel is hívtam elpanaszolni neki, mennyire nem foglalkozik senki a kint aggódó apákkal. Mert értem én, hogy az én egészségem nincs veszélyben, de az ép elmém majdnem volt. No de sebaj, egy óra az őrület határán, és beengednek a lányokhoz. Úgy tűnik, a magzatvíz mégsem szivárog, de mivel kevés, és a sarj meg pici, a lányok bent maradnak a kórházban megfigyelésen, bár az orvosok igyekeznek addig hagyni nőni a porontyot, ameddig csak lehet. Nehéz, hosszú nap volt, szervezünk be Anyának cókmókot a kórházba (dehogy volt összekészítve, még legalább egy hónapig nem kellett volna itt történnie semminek…), aztán amikor kiteszik a szűrünket az ápolók, hazamegyünk. Nem szeretek külön aludni.

Reggelre a magzatvíz nem kevesebb az átlagosnál, hanem kifejezetten kevés. Nem szivárog, tehát nem tudják hova tűnik. Az álláspont továbbra is az, hogy amíg jók az eredmények, addig növekedjen a pocakban a kicsi. Az egyik leendő nagymamával felvásároljuk a bababoltokat, pár órával később jön a hír, hogy a másnap reggeli kontroll eredményétől függ, hogy lesz-e műtét. A természetes szülést jópár körrel ezelőtt kizártuk. A másik leendő nagymamának elújságolom, hogy mi a helyzet, nem tudja fel tud-e jönni. Megértem, messze lakik. Újabb éjszaka egyedül, alig alszom.

Másnap korán fent vagyok, ami praktikus, mert 8:15-kor jön a hívás, hogy akkor 9-kor műtét lesz, be kéne érni. Rohanás a vonatra az egyik nagymamajelölttel, közben telefon a másiknak, aki végül csapot-papot otthagyva szintén vonatra száll, csak hosszabb útra. Nem sokkal kilenc után beesek a szülőszobára, ahonnan kizavarnak műtőszöld egységcsomagot venni, majd annak birtokában beengednek. Ölel, szeret, izgul, pityereg. Anyát elviszik érzéstelenítésre, nem sokkal később utánamehetek én is. Pár perccel később család vagyunk.

A nővérekkel tartok, amíg Anyának befejezik a műtétjét. Készül kép, Boró kék, mint egy törp, én pedig olyan vagyok rajta mintha én szültem volna meg. Jön a neonatológus méregetni. Na nem engem, a sarjat. Szakmailag.

2320 gramm lett. Maradhat…Anyával fent az osztályon, nem kell levinni a koraszülöttekhez. Fogja meg apuka nyugodtan, nem kell félni. (Olyan pici és ártatlan… mi lesz, ha összetöröm? Mit mondok az anyjának?) Ölelek, bőrkontaktolok, mesélek, dalolok. “Volt egy fakatona, fából volt a lova…”

Szerző: Kepes-Végh Ádám

Forrás: Apávávált blog

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ