Filmőrült apukaként nem hagyhattam ki ezt a ziccert, így összeállítottam a teljesség igénye nélkül az alábbi szubjektív listát. Más összetételű listákat is örömmel fogadok. Ficza János gyűjteménye.
10. Anakin Skywalker/Darth Vader – A Jedi visszatér (1983)
Nem éppen egy mintaapa, de a halála előtt mégis győztek benne az apai érzések és feláldozta magát a gyerekéért. Sokan ugye a fiával való kapcsolatára emlékeznek, de ne felejtsük el, hogy volt egy lánya is, Leia, ily formán itt a helye a listán.
9. Nick Marshall (Mel Gibson) – Mi kell a nőnek (2000)
Egy hímsoviniszta férfi egy baleset következtében egyik napról a másikra elkezdi hallani a nők gondolatait, többek között a saját lányáét is, aki egy ideig éppen nála lakik. Legtöbbször a pokolba kívánja mindazt amit hall, de sokszor ez a képesség segíti abban, hogy jobban megértse a nőket. Jobb apává és jobb férfivé válik. Vajon nekünk segítene, ha mi is hallanánk a nők gondolatait, vagy még inkább összezavarodnánk?
8. Roger Murtaugh felügyelő (Danny Glover) – Halálos fegyver (1987)
„Öreg vagyok már ehhez a sz*rhoz”– hangzott el a híres mondás a szájából, de persze sohasem a gyerekei előtt. A filmtörténet egyik ritka olyan alakja, akinek rendőrként/nyomozóként rendben van a családi élete, boldog házasságban neveli a gyerekeit, a csemetéi pedig tisztelik és imádják. A rendőri munka pedig a szakmája, nem az élete, így tehát mindig a család, a gyerekek és a várva-várt nyugdíj az első. De amikor Rianne-t elrabolják, nincs kegyelem, az életét is kockáztatja és gondolkozás nélkül lepuffantja a rosszfiúkat. Ez a minimum, ugye?
7. Jack Byrnes (Robert de Niro) – Apádra ütök (2000)
Az enyhe kifejezés, hogy túlzásokba esik, ha az egy szem kislányáról van szó. A bizalom körébe nála nem léphet be akárki, pláne nem egy gyanús férfi nővér, aki szerint Paff, a bűvös sárkány totál be volt tépve. Egy ilyen após nehéz ügy a vő jelölteknek, de lányos apaként nézve ki ne értené meg az óvatosságát?
6. Vito Corleone (Marlon Brando) – Keresztapa (1972)
„Idejössz a házamba, a lányom esküvőjének napján és arra kérsz, hogy gyilkoljak?” – hát kérdez ilyet egy szívtelen apa? A fenti mondatból is látszik, mennyire fontos neki a lánya. Persze később gyilkolt (illetve gyilkoltatott), de a lánya esküvője mégis a lánya esküvője, a filmtörténet legzseniálisabb filmnyitányának végén pedig egy elegáns, meghitt táncot lejt Connie-val. Don Corleone mindnyájunkat megtanított arra, hogy a család az első és hogy a lányainkat/feleségeinket kíméljük meg a férfiak piszkos üzelmeitől. Köszönjük, Keresztapa!
5. George Banks (Steve Martin) – Az örömapa (1991)
Csórikám már attól is kikészült, amikor a kislánya bejelentette, hogy férjhez megy. Az első sokk feldolgozásán az idő sem segített, a helyzet ugyanis egyre csak romlott: a vő jelölt és annak családja merő katasztrófa, az esküvő maga a pokoljárás, a kínlódó örömapát pedig senki sem érti meg. Egyébként Steve Martin szinte bármelyik másik filmje itt szerepelhetne a listán.
4. Harry Stamper (Bruce Willis) – Armageddon (1998)
A fickó, aki nem csak a világot mentette meg, hanem feláldozta magát –hozzáteszem, teljesen feleslegesen– egy nyikhaj bájgúnárért, csak hogy a lánya boldog legyen. Harry érdekében remélem, hogy az ifjú pár örökre együtt maradt és nem jöttek rá néhány hét után, hogy csak egynyári kaland volt az egész. A Bruce Willis és Liv Tyler közt lefolyt videós búcsúbeszélgetés után szem nem maradt szárazon, és hát ne felejtsük el, hogy zenetörténet második (az első tudjuk melyik, igaz Leo?) legnyálasabb betétdala valójában az apák és lányaik közti kimondhatatlan szeretetről szól.
3. Bryan Mills (Liam Neeson) – Taken/Elrabolva (2008)
Kinyírta fél Párizst, sutba vágva minden erkölcsi, morális és józan ítélőképességét. Liam Neeson karaktere ebben a filmben megtestesített mindent, amit egy férfi képes lenne megtenni a lányáért. Kár a folytatásokért.
2. Daniel Hillard (Robin Williams) – Mrs. Doubtfire (1993)
Egy hóbortos, örök gyerek apa, akit imádnak a csemetéi és ő is imádja őket. Imádnivaló a fater, de sajnos férjnek megbízhatatlan. Ez pedig váláshoz vezet, mindez pedig legyen jó tanulság mindannyiunknak arról, hogy nem elég jófej apának lenni, jó férjek is legyünk. Robin Williams figurája a maga módján mindent megtesz, hogy újra a gyerekeivel lehessen. Jófej, bátor és mer hibázni, ezért szeretjük!
1. Atticus Finch (Gregory Peck) – Ne bántsátok a feketerigót (1962)
A Harper Lee Pulitzer-díjas könyve alapján készült film főhőse valódi bátorságról és becsületről tesz tanúbizonyságot, amikor szembeszállva az egész közösséggel, karrierjét kockára téve egy ártatlan fekete fiú védőügyvédjévé válik a 30-as évek Amerikájának egyik déli államában. A hatásvadászatot kerülő, mára klasszikussá vált film egyik kulcsszereplője a Gregory Peck által játszott, gyerekeit egyedül nevelő főhős lánya, az ő szemszögéből ismerjük meg Atticus történetét. Családapa, példakép, hétköznapi hős. Feddhetetlen, ezért ő az első.
+ 1 Pelikán József (Kállai Ferenc) – A tanú (1969)
Az egyik legjobb magyar filmben a legendás dunai gátőr egyedül neveli két gyermekét, köztük a lányát Gizit. Hihetetlen kalandjai azzal kezdődnek, hogy a gyerekeinek nem tud enni adni, ezért nem kis kockázatot vállalva úgy dönt, hogy a családi disznónak, Dezsőnek meg kell halnia. A többi pedig, ahogy mondani szokták, történelem. A Rákosi-korszakot kifigurázó film nem véletlenül volt évtizedekig betiltva, Pelikán története pedig jól példázza, hogy nincs az a rendszer, amit egy apa ne próbálna kijátszani.
A cikk másodközlés, az eredeti írást az Apu-kalipszis blogon olvashatod.
Vélemény, hozzászólás?