Nem gyereknek való(?)

0
40
A minap volt szerencsém fél füllel és fél szemmel (a többi érzékszervem még a reggeli kávémra koncentrált) elkapni egy egészen inspiráló jelenetet a munkahelyemen. Kepes-Végh Ádám írása.

Egy kolléganőm ült az étkezőben az asztalnál, vele szemben a fia. Anyuka előtt kávé, az 5-6 éves gyermek előtt valami kekszféleség. Munkareggeliznek. Egyszer csak a fiú bedobja a kérdést: “Mi hír a nagyvilágban?” Anyukának szembe sem rebben, látszik, hogy nem először csinálják. Kicsit szabadkozik, hogy ma még nem olvasott híreket, de aztán belekezd, a gyermek pedig figyeli. Mert úgysem a naprakészség itt a lényeg, hanem a kapcsolat és a világ megismerése.

Engem teljesen megragadott a jelenet, azonnal azt éreztem, hogy ezt én is akarom csinálni a csajszikkal, majd ha kicsit idősebbek lesznek. Reggelinél, vagy este hazaérés után, de alkalmat fogok teremteni arra, hogy beszélgessünk velük a világról, ami körülveszi őket. Felvillantani valamit makroszinten abból, aminek a felfedezésével amúgy is elvannak foglalva a maguk mikroszintjén.

Több dolog miatt is alig várom, hogy belekezdhessek:

  • Szerintem tök jó üzenet a sarj felé, ha nem csak a gyermeki dolgokról beszélgetünk vele, hanem ha erre igénye van, akkor komoly felnőttes beszélgetéseket folytatunk vele, mert adunk a véleményére és a kíváncsiságára.
  • Bizonyos értelemben ez plusz egy módja, hogy részt vegyek a világ felfedezésében velük.
  • Alkalmat ad arra, hogy megteremtsem az igényt bennük, hogy minél több nézőpontból vizsgáljanak meg (lehetőleg) mindent. (Az egy nézőpont és az “egyetlen történet veszélyé”-ről alább található egy jó kis TED előadás.)

  • Az álhírek, és az “olvastam az interneten úgyhogy tuti igaz” világába érkezés előtt felvértezhetem őket némi egészséges gyanakvással, forráskritikával, ha úgy tetszik.

A fentiek nagy része természetesen nem 5-6 éves korban fog megvalósulni, de hiszem, hogy elkezdődhet akár már ott is.

+1) Nekem is egy jó alkalmat ad arra, hogy tájékozottabb legyek a világ dolgaiban, ami olyasvalami, amire nagyon vágyom, de valahogy sosem jut már rá időm a napom során.

Pénteken amúgy, amikor hazaértem a munkából, Boró azzal fogadott, hogy Orosházán megszökött egy kenguru. Meg is van tehát az első hír a nagyvilágból, ami megfogta a csajszibarack figyelmét. Annyira tetszett ez neki, hogy többször, mesejelleggel elolvastatta magának a bejegyzést a híroldalon, elmesélte mindenkinek akivel aznap beszélt, sőt a kacsáinak is meg kellett mutatni, akik aztán később, az esti fürdésnél beszélgettek róla.

De persze a világban nem csak kedves és/vagy vicces dolgok történnek. Ráadásul pont azok határozzák meg kevésbé a globális történéseket, tehát ha a cél az önálló véleménnyel rendelkező, több forrásból tájékozódó, a világ dolgaival tisztában levő ember, akkor bizony a megfelelő szinteken, de bizony bele kell állni a keményebb témákba is.

Ami viszont mindjárt egy méretes kérdés- és kétségcunamit hoz magával.

Mennyit kell tudni a világ híreiről a gyermeknek az épp aktuális életkorban? Mi alapján választom ki, hogy mi az amit elmondok és mi az amit elhallgatok? Mi történik, ha egy kényes témába mindenképpen bele akar menni?

Csupa érdekes kérdés.

De szerencsére még van némi időm kitalálni, hogy hogyan is válaszoljam meg őket.

A cikk másodközlés, az eredeti írást az Apávávált blogon olvashatod.

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ