Szeretni nevelem

0
443
Kép: pinterest
Kepes-Végh Ádám ismét egy erősen ajánlott olvasmányt hozott minden lányos apának. Sőt, minden szülőnek.

Elég sok ideje volt már, hogy utoljára a Momminty hashtagjeiből merítettem, de egy pár hete (most nézem, van az több mint egy hónapja is) nagyon megtetszett a #menyemneknevelem, meg is terveztem írni, de akkor eltérítették a blogot, aztán dolgok történtek. A téma mégis végig ott motoszkált bennem, és most végre eljött az ideje, hogy kiírjam magamból.

Azért is nagyon érdekes időszak ez most erre a posztra, mert éppen megyünk bele a féltékenykedésbe. Nagyon nagy drámák tudnak alakulni abból, ha a sarj jelenlétében megfogjuk Anyával egymás kezét, vagy tulajdonképpen bármilyen jelét mutatjuk annak, hogy nem csak őt, hanem egymást is szeretjük. Most tanítjuk neki, hogy ez a két dolog nem zárja ki egymást. Ezek azok a képek, amiket igyekszem eltenni egy befőttesüvegben későbbre, mert ugyanez a helyzet lesz majd, csak a felállás lesz más.

Időről időre felbukkan a falamon egy nagyon vagány, férfias, macho, igazi amerikai “shotgundad” kép egy apukáról (ha az), aki egy fekete pólón viseli a lányával való randizás általa fontosnak tartott szabályait. Itt már a második pont arról szól, hogy “Nem bírlak”, később jön az “Ő az én hercegnőm, nem a Te trófeád”, és tulajdonképpen az egész ebben a szellemiségben zajlik tovább. Sokáig lehetne sorolni a problémákat ezzel az egész hozzáállással, hiszen a kizárólagos testiségre koncentrálás és a tulajdonként kezelés igazán csak a jéghegy csúcsa. Mégsem szeretném egy rossz példánál többre méltatni.

Fegyverem ugyan nincs, de a fizikai adottságaim miatt könnyedén tudnék ez a fajta apa lenni. Sokan már attól megijednek, ha felállok egy székről, hát még ha úgy döntök, hogy fenyegetően valaki fölé magasodok… De nem kívánok ezzel élni. Mivel úgy gondolom, jelentős szerepem van abban, hogy a választott pár milyen lesz, igyekszem inkább olyan példát mutatni, hogy fel se merüljön a kérdés, hogy bárkitől meg kéne védenem a “hercegnőmet”. Nem mintha ne tenném meg, ha szükséges. De remélem, hogy sikerül úgy felnőnie, hogy magabiztosan tudjon olyan (pár)választásokat hozni majd, amelyekkel elégedett lesz, és elrendezze a konfliktusait, amennyiben szükséges. A lázadó éveket meg csak átvészeljük valahogy…stresszlabda, vagy mittudomén. 🙂

Boró dolga, hogy meghozza a döntéseit, nem az enyém. Az enyém az, hogy elfogadjam, és ott legyek, ha a választás esetleg rosszul sikerül, és szükség lenne rám.

Ezt figyelembe véve én azt hiszem csak annyit szeretnék kérni a jövőbeli választottól, hogy szeresse a lányomat, és hagyja, hogy önmaga legyen. Ha magától változni akar érte, az tök oké, de ne akarja megváltoztatni, hogy aztán a képébe mondja, hogy “nem az vagy, akinek megismertelek”.

Lehet, hogy az apja természetét örökölve “mediterrános” vérmérsékletű marad, de tessék elhinni, nagyon tud ám szeretni. Az ölelésével már most egész hóembereket lehet elolvasztani, de időt kell neki adni, hogy beengedjen abba a körbe, ahol ezt osztogatja. Rengeteg boldogság, szeretet, és odafigyelés van ebben a csajban. Remélem, ez így is marad.

Mi igyekszünk neki egy őszinte, egyenlőségen alapuló mintát mutatni. Olyat, ahol nincs “erősebb fél”, sem nemi alapon előre leosztott szerepek. Olyat, ahol nézeteltérések is vannak, de megbeszéljük, és együtt megoldjuk őket. A szeretet, a család, és az otthon pedig olyan alappillérek, amelyekre kortól, nemtől, bőrszíntől, vallástól, pokémoncsapattól függetlenül lehet, és érdemes is építeni. Mi ezt adjuk hozzá, ő hozzáteszi a magáét, és ők együtt majd megalkotják a saját verziójukat. Olyat, ami nekik jó. Amiben ők találnak boldogságot.

A poszt elején említett szabályrendszernek van egyébként egy másik, számomra szimpatikusabb verziója is. Sokkal egyszerűbb, és számomra sokkal elfogadhatóbb is: “Nem Én hozom a szabályokat, és nem Te hozod a szabályokat. Ő hozza a szabályokat!” Nagyon remélem, hogy akárkit is választ majd a csajszibarack, ha eljön az ideje, ennél a minimumnál kevesebbel nem fogja beérni.

Kép: https://apavavalt.blog.hu

Ha pedig ő boldog, akkor én is az leszek, legfeljebb néha előveszem majd a “befőtteket”.

A cikk másodközlés, az eredeti írást az Apávávált blogon olvashatod.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ