Kakaós csavart briós citromkrémmel

Megérkeztek a friss, napsütötte hétvégék, közeleg a tavaszi szünet, és a reggeli ébredés is könnyebben megy, ha nem a hideg és sötét időben kell megküzdenünk vele. A vidámabban induló, ráérős reggelek alkalmat teremtenek a hosszabb, közös reggelizésre is, amihez ezúttal R. Fonyó Barbara ellenállhatatlan receptjét ajánljuk nektek.

Régóta terveztem már kipróbálni az angol citromkrémet, vagyis a lemon curd-öt. Annyi sok jót hallottam róla és mivel van egy gyerekem, aki él-hal a citromért, szinte kötelező jellegűnek éreztem, hogy egyszer nekem is csinálnom kell. Ennek ellenére egészen a közelmúltig nem vitt rá a lélek, pedig ha tudom, hogy ilyen egyszerű az elkészítése, biztos korábban nekiveselkedem.

Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor igazából azért nem álltam neki a lemon curd-nek, mert fogalmam se volt, hogyan használhatnám fel az elkészült krémet. Azóta persze tudom, hogy számtalan módon lehet hasznosítani ezt a bársonyosan lágy, nem túl hivalkodó ízű finomságot.

A legfinomabb citromos finomságok képzeletbeli családi toplistáján jelenleg a citromkrémes keksz, a mascarponés-citromkrémes piskótatorta és a citromkrémmel töltött csavart kakaós briós áll. A keksz tökéletes iskolai tízórai borús napokon, mindenki jókedvre derül tőle, aki csak beleharap. A torta visszafogott kinézetével, nem túl édes, ellenben igen friss, citromos ízével tökéletes ünnepi vagy születésnapi sütemény. A briós pedig, nos, az maga a nagybetűs kényeztető reggeli vagy uzsonna.

Mindhárom recepthez Meyer citromot használtam, amelyet egyre több helyen kapni és amúgy is nagyon trendi gasztrokörökben. Na, nekem nem ezért esett a választásom erre a fajtára, hanem mert sokkal lédúsabb és kevésbé savanyú, mint a hagyományos fajta, így a citromőrült Nagyfiún kívül mindenki más is szívesen fogyasztja. (Apró megjegyzés: a héja viszont sokkal vékonyabb és puhább, így a reszelt citromhéjért rendesen meg lehet izzadni).

Elsőre egy brióssal próbálkoztam.

Az igazság az, hogy a mi családunkban nem gyakran adódik olyan alkalom, amikor ráérősen meg tudunk reggelizni nagycsaládilag. Hétköznap egyáltalán nem, olyankor olyan jövés-menés van a konyhámban, mintha egy nagyüzemi menzára tévedtem volna be, a vendégek (=gyerekeim) folyamatosan cserélődnek, csak a személyezet (=én) ugyanaz.

Ha nemcsak a hátukat szeretném látni, ahogy mozgás közben magukba tömnek némi elemózsiát – miközben fél lábbal még megpróbálkoznak a lehetetlennel, vagyis visszamászni az ágyukba, a másikkal meg a testvérüknek vetnek gáncsot a reggeli hangulat fokozása érdekében -, hanem élvezni (mondjuk ez reggel felér egy önkínzással, de nem adom fel, hogy ilyenkor is kipréseljek belőlük néhány mondatot félszavakat az előttünk álló nappal kapcsolatosan) is szeretném a társaságukat, akkor muszáj olyan finomsággal előrukkolnom, amely a konyhaasztalhoz szögezi őket, mind látványt, mind ízvilágot tekintve.

Sok mindennel kísérleteztem már, de azt kell mondanom, hogy a citromkrémes kakaós csavart briós mindent visz. Még a kakaós csigát is überelni tudja, pedig annak bérelt helye volt a kedvenc reggelik/tízóraik/uzsonnák listáján… eddig. De ebben a briósban minden együtt van: Nagyfiúnak ott van benne a citrom, Nagylánynak a kakaó, a három kisebbnek pedig az íz mellett ott a lenyűgöző külcsín… de, miért így csavarodik és miért nem úgy, és különben is miért nem nagyobb? Oké, feladom… De ettől függetlenül, ez a péksütemény akkor is tökéletes.

Kakaós csavart briós citromkrémmel
https://momwithfive.com
Hozzávalók
  • 60 dkg liszt
  • 1 csipet só
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 tojás
  • 2 dl joghurt
  • 1,5 dl tej
  • 8 dkg olvasztott vaj
  • 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • 3 dkg friss élesztő vagy 1,5 zacskó instant élesztő
  • Lemond curd:
  • 2 citromból nyert citromhéj (Meyer)
  • 120 ml citromlé (Meyer)
  • 120 g cukor
  • 3 db tojás
  • 17,5 dkg vaj
Elkészítés
  1. A kakaópor és a vaj kivételével dolgozzuk össze az összes hozzávalót. (Ha kissé ragadna, adjuk hozzá még 1-2 evőkanál lisztet.)
  2. A vajat olvasszuk meg és a dagasztás második felében óvatosan, apránként adagoljuk a nyers tésztához.
  3. Vegyük ketté a tésztát.
  4. A kakaót keverjük ki egy-két evőkanál meleg vízzel és adjuk az egyik adag kidagasztott tésztához. Gyúrjuk addig, amíg a tészta fel nem veszi az összes kakaót.
  5. Tegyük félre a két tésztagombócot és hagyjuk kelni őket 1 órán keresztül.
  6. Időközben készítsük el a krémet.
  7. A krémhez kézi habverő segítségével keverjük össze a cukrot és a tojásokat egy kisebb lábosban.
  8. Adjuk hozzá a citromhéjat és a citromlevet.
  9. Alacsony lángon folyamatos keverés közben főzzük sűrűre a krémet.
  10. Nagyon vigyázzunk, hogy ne legyen citromos rántotta belőle!
  11. Ha besűrűsödött, vegyük le a tűzről és keverjük bele a vajat.
  12. Tegyük félre kihűlni.
  13. Az idő leteltével nyújtsuk ki mindkét tésztát 2 mm vastagságú téglalap alakra. Az egyiket kenjük meg citromkrémmel, majd borítsuk be a másik kinyújtott tésztával.
  14. Éles késsel vágjunk 2 cm széles csíkokat a tésztából.
  15. Csavarjuk fel a csíkokat úgy, hogy a két végüket ellentétes irányba tekerjük.
  16. A megcsavart csíkokat csiga alakba tekerjük fel a végét tűrjük a briós alá.
  17. Melegítsük elő a sütőt 200 Celsius fokra és 15 perc alatt süssük készre a péksüteményeket.
Megjegyzés
Citromkrém helyett a briósokat megkenhetjük lekvárral, vajjal, vagy csorgathatunk a két lap közé olvasztott csokit is.
A receptben megadott citromkrém mennyisége több, mint amennyit a briósok felvesznek, de hűtőben két hétig is eláll és pirított kaláccsal is nagyon finom reggeli készíthető belőle, vagy tökéletes töltelék kekszbe, tortába.
https://momwithfive.com

A cikkben szereplő képek Barabara saját felvételei. A cikk másodközlés, az eredeti receptet a Mom With Five blogon találjátok.