„A kismamák többsége jól ismeri azt az érzést, amikor ezer dolgot kellene elintéznie, de gyerek(ek)kel a nyakában egyszerűen képtelen egyről a kettőre jutni. Még ügyes szervezéssel is összejöhetnek úgy a dolgok, hogy az elintézendők listája túl hosszúvá válik, miközben a feltöltődésre végképp nem jut idő. Mindez csak fokozódik a nyári szünet idején, illetve akkor, ha az anyuka (otthon) dolgozik. A kismamalét tulajdonképpen egyet jelent az elintézetlen feladatok miatti állandó frusztrációval. Szerencsére mi magunk is tehetünk azért, hogy ez az állapot ne uralkodjon el rajtunk.” M. Kiss Milánné Szél Felícia írása.
Az anyukák csak igen ritkán csinálhatják azt, amit szeretnének, hiszen még a „szabad” – értsd: gyerekmentes – idejükben is tesznek-vesznek, hiszen olyan feladat mindig akad, amit a kicsikkel együtt nem lehet normálisan elvégezni. Még ott sem egyszerű a helyzet, ahol a férj aktívan kiveszi a részét a házimunkából és a gyerekezésből, de azok a kismamák, akik szinte semmi segítségre nem számíthatnak, különösen nagy stressznek vannak kitéve. Az anyuka frusztráltsága ellen mindenképp tenni kell, hiszen az ebből fakadó idegeskedés olyan negatív következményekkel járhat, ami az egész családra hatással lehet.
Én is jól ismerem ezt a dermesztő állapotot, ami különösen nyomasztó, amikor az ember semmi segítséget nem remélhet. Egy kis tudatossággal azonban túl lehet élni ezeket az perceket, órákat, napokat is. Íme az én – gyerekkel együtt is alkalmazható – feszültségoldó módszereim, a kommentekben meg örömmel várok további hasznos és segítő ötleteket!
Tippek SOS helyzetre
- Csukd be a szemed!
Ha nagyon ideges vagy, és már-már pánikba esel a „tehetetlenség” miatt, és hirtelen nincs másra lehetőség, akkor csukd be a szemed, zárd ki a külvilágot egy kicsit – már pár másodperc is sokat segíthet.
- Végy mély lélegzetet!
Néhány hosszú sóhaj is segíthet, de ha mégsem, inkább ne erőltesd. Van az a feszült állapot, amikor a mély lélegzetből inkább kapkodó zihálás lesz, ami pont ellenkezőleg hat.
- Legyél picit egyedül!
Ha biztonságban tudod hagyni a gyerekeket pár percre, akkor menj át egy másik helyiségbe és csukd magadra az ajtót. Nem baj, ha bőgés lesz, mert az sokkal fontosabb, hogy te le tudj higgadni.
- Mosd meg az arcod hideg vízzel!
Ez felfrissít és valahogy mindig jobb lesz tőle. Ha épp nem csimpaszkodik belém a kicsi, akkor még a lábfejem is bedugom a víz alá…
- Feküdj le a földre!
Feküdj a hátadra, húzd fel a térdeidet, és lazíts. Ebből már 1-2 perc is jól szokott jönni, és még a gyerekek is megértik, hogy anya „kidőlt”. Persze lehet, hogy rád másznak vagy odabújnak, de azért az nem is olyan rossz 🙂
Tippek, ha már összeszedted magad:
- Öltözz fel rendesen!
Ha az embernek rossz a kedve, legalább nézzen ki jól – tehát felejtsd el a játszótéri szerkót, és vegyél fel valami olyat, amit felnőttek társaságában hordanál. Amúgy a gyerekek is imádják, ha a „mami szép”!
- Menj el sétálni!
Persze gyerekekkel együtt, de most másképp. Kerüld el a játszótereket és menj valami olyan helyre, ahová ritkán jársz és ahol nincs dolgod. Legyél kicsit turista – így kicsit kikerülsz a mókuskerékből és a gyerekek is élvezni fogják!
- Mindenképp intézz el valamit!
Bármi apróság, amit ki tudsz pipálni a (képzeletbeli) elintézendők listáján, azonnal javít a hangulatodon.
- Csinálj valamit, ami csak neked jó!
Egyél egy csokit, kend be magad valami illatos krémmel, igyál egy kávét, csinálj húsz felülést – bármi lehet, ami épp megoldható és neked öröm. Ennyi önzés belefér, a gyerekek is ki fogják bírni.
- Csinálj rendet!
A rend és a tisztaság mindig jó zaklatottság ellen. Na, persze gyerekekkel együtt ez mindig kihívás, de mondjuk pl. a mosogatásba nem tudnak nagyon beavatkozni. Sokat segíthetsz magadon, ha nem hagyod eluralkodni a gyerekeket a lakáson: minél kevesebb dolog van elől, annál kevesebbet tudnak szétpakolni.
Tippek hosszú távra
- Légy türelmes!
És most kivételesen nem a gyerekeidre értem, hanem önmagadra. Ne vádold magad! Ne hajszold magad! Ne sajnáld magad! Nehéz megvalósítani, de törekedni kell rá. Egyszerűen csak fogadd el, hogy most épp ez a helyzet. Nem marad mindig így, hiszen te is tudsz rajta változtatni, és a gyerekek is önállóbbak lesznek idővel.
- Tervezz és rangsorolj!
Amint lehetőséged adódik – akár éjjel -, szedd össze a teendőidet és állítsd őket fontossági sorrendbe. Azonnal látni fogod, mi az, amit tényleg el kell intézni, és mi az, ami várhat, sőt akár el is hagyható. Ha valami túl sok energiát visz el, de meglehetsz nélküle, akkor egyszerűsíts! Ne nehezítsd meg te magad a dolgodat! Nálam pl. a vasalás volt ilyen – úristen, hány évig görcsöltem a rohadt vasaláson, aztán egy nap feladtam a küzdelmet: fantasztikus érzés volt! És idén már az erkélyen sem termelek fűszereket, zöldségeket – úgyis csak kinyírnám őket, mert folyton elfelejtek locsolni… Szóval hagyjuk!
- Szedj vitamint!
A magnézium és a B-vitamok csodát tesznek az idegekkel!
- Használd ki az időt!
Mindig legyen nálad valami, ami segít az előrejutásban: egy jegyzetfüzet, egy könyv, a kötésed, bármi. Ha épp úgy adódik, hogy váratlanul kicsit felszabadulsz (pl. ha valahol hirtelen elalszik a baba vagy várakoznod kell), akkor is elfoglalhatod magad olyasmivel, ami feltölt és kedvedre van.
- Mozogj!
Bármit választasz is, biztos, hogy csak jót tehet veled. Számos kismamát ismerek, akik valóságos „futóbolondok” lettek. Nem kell nagy dolgokra gondolni, az is szuper, ha otthon rendszeresen tornázol – jobb lesz az állóképességed, és több szempontból is jó formába hoz!
Ti hogy oldjátok a stresszt, ha csak önmagatokra számíthattok?
A cikk másodközlés, az eredeti írást Felícia oldalán, az Anya vállalkozik blogon olvashatjátok.
Vélemény, hozzászólás?