Erre számítottam (?)

0
458
Forrás: pixabay.com

Két írás is megjelent a Szülők Háza Magazin oldalán a gyermekvállalás váratlan, előre nem tervezhető tapasztalataival kapcsolatban. Kepes-Végh Ádám azokról a dolgokról is készített egy listát, amikre pontosan számított, amikor elképzelte, milyen lesz az élet apaként.

Nemrég írtam egyet azokról a dolgokról, amikre nem gondoltam a szülővé válás előtt. Hosszú, de korántsem teljes lista kerekedett belőle. A minap éppen az jutott eszembe, hogy meg lehetne írni ennek az ellenkezőjét is. Hiszen vannak dolgok, amikre kifejezetten számítottam. Amikre mindenki számít, mert mindenhol látja, vagy mindenki egyfolytában mondja neki, hogy ez bizony így van vagy lesz. Nem mintha ettől aztán könnyebb lenne felkészülni rájuk, de ezeket úgy tudja az ember mire szülő lesz belőle. Valahogy azonban mégis akkor érti meg igazán, amikor vele is megtörténik.

Álljon itt akkor most egy hetes lista mert bár ilyen dologból is végtelen számú van, a 7 mégiscsak meseszám.

  1. A lényeg az amit teszel nem az amit mondasz

Nem arról van szó, hogy nem figyel arra, amit mondasz. Figyel Ő, nagyon is. Pláne akkor, amikor megszalad a nyelved, és valami olyat tanulhat, amit nem kéne. Murphy törvénye kegyetlenül lecsap. De én például hiába várnám el a csajszibaracktól, hogy ne mászkáljon fogkefével a szájában (hiszen az balesetveszélyes), amikor én magam sem vagyok képes nyugtonmaradni egy pillanatra sem, és szinte körbesétálom a kerületet egy-egy fogmosásnál. Tényleg érdemes tudatosságra törekedve kicsit kívülről is szemlélni helyzeteket, sok esetben érthetőbbé válnak.

  1. Figyelni kell mit eszel előtte

De tényleg. mert ő is azt akarja majd enni. Erre van programozva. Ideig-óráig meg lehet úszni a dolgokat, de egyre inkább választanod kell, hogy vagy te magad is egészségesen eszel, vagy ő sem eszik egészségesen. Nehéz ugyanis rávenni a porontyot a zöldköretre, ha közben a Te tányérodon ott figyel a sült krumpli. Akkor is az lenne, ha felsorakoztathatnád az észérveket, de előbb fogsz ebbe a helyzetbe kerülni, mint, hogy meg tudnád beszélni Vele az “apádnakmármindegylányomdenekedmégvanremény” koncepcióját. Tapasztalatom szerint az üres tölcsér is csak addig játszik, amíg egyszer bele nem kóstol a fagyidba. Márpedig ugye, ha előtte eszed, bele fog. Marad tehát a zugfagyizás (többnyire).

  1. Minden törékeny veszélyben van

Nem csak otthon. Otthon egy idő után már rutinosan pakolja az ember egyre feljebb és feljebb a dolgokat. Másfél méter magasságig vagy eleve csak gyerekjátékok, vagy strapabíró, esetleg elhanyagolható eszmei értékkel bíró cuccok lesznek egy idő után. Szerintem ez az a kérdés, aminek mindenki (mi is) úgy fut neki, hogy “majd úgy neveljük, hogy vigyázzon rá”, aztán egy-két kedvesebb darab balesete után inkább óvatos üzemmódra vált, majd megnyugszik, hiszen a sarj biztonságosan bulikázhat a lakásban, sem magában, sem drága emlékeinkben nem tud kárt tenni. Aztán kimozdulunk otthonról, és vendégségben a poronty eszercsak betipeg egy kristálytálkával, amit szemmel láthatólag alig bír el…

  1. Látni fogod magad benne, de nem feltétlen csak jól

Az első évben mindenki teljesen odavolt, milyen nagyon hasonlít rám a csajszibarack. Ez biológiai szükségszerűség ugye, nekem is tudom kell, hogy tőlem van, nehogy aztán… Szerencsére Anyából is jutott bele bőven, és nem csak külcsín terén. Már csak azért is kedvező fordulat ez, mert akármennyire vicces volt egymás mellé tenni pl az első útlevélképünket, és tulajdonképpen még a dobálózós dühöngésében is rém aranyos, azért például abban már látok olyat is magamból, amit örültem volna, ha nem adok át. A hirtelen harag és a tétova nyitás az új társaságok felé csak pár olyan tulajdonság, amit szerettem volna, ha nem örököl vagy tanul el, de nincs mit tenni, egyelőre nem lehet elemenként összeállítani a gyerekeket a szülők legjobb tulajdonságaiból. Abban sem vagyok biztos, hogy szeretném, hogy lehessen.

  1. Minden 20-szor annyi ideig tart, különösen az elindulás

A lassulás már az első pillanatban elkezdődik, de érezhetően fokozódik totyogós korban, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem ott tetőzik. Nálunk jelenleg ez úgy néz ki, hogy a “mindenki kész”-től eltelik körülbelül még 15 perc mire ki is jutunk az ajtón. Aztán amikor kiérünk az utcára, mindig van egy érdekes galamb, kavics, pitypang, stb. Hiába no, a világ izgalmas és felfedezésre vár. Szerencsés esetben ránk viszont senki nem vár, mert késni fogunk. De nem csak a helyváltoztatás jár ám kihívással. Ott a takarítás, főzés, rendrakás, bármi amibe az apró kezek belekezdenek. Sokszor nagyon nehéz lelassulni, nekem mondjuk különösen, aki ha simán gyaloglok is olyan ütemben haladok, mint amikor más kocog, és mániákusan szeretem optimalizálni a munkafolyamatokat is. Az a büszke arc viszont…na azért az arcért megéri.

  1. Az életed tényleg megváltozik, csak nem olyan gyorsan mint gondoltad

Igazából ez volt az a pont, amit nagyon sokáig nem értettem. Persze megváltozott az életünk attól, hogy szülők lettünk, más szemmel nézünk mindent, de a programjainkat például nagyon sokáig nem érintette a szülőség. Többször meséltem már, hogy Boró mennyire jó arc, hogy mindenfelé lehet vele menni, semmi nem zavarja, jól érzi magát mindenhol. Nos azt továbbra is fenntartom, hogy jó arc, de így másfél év környékén elkezdődött az, amiről azt hittem, hogy ha eddig nem jött, már nem is fog. A csajszibarack nekiállt szelektálni a programok között, és a programok időtartamának tekintetében is. Szerencsére a gyerekkoncertek még nem az ő világa, de határozottan egyre több a játszótér és a “mindenhovafelmászás” mint mondjuk a burgerfesztivál, vagy a városnézés. Bár amilyen jó ízlése van, szerintem a burger maradhat, csak vigyem a csúszdához…

  1. Olyan gyorsan felnőnek

Igen, basszuskaralábé igen. Nemrég olvastam valahol a coelhoi magasságokban repkedő frázist, hogyaszongya: “A napok lassan telnek, de az évek gyorsan.”. Így valahogy. Hiszen az előbb még átfordulni se tudott, ottmaradt ahova letettem, ahogy letettem, most meg fel-alá rohangál és mászik. Tegnap még baba volt, most meg már kislány. Holnap pedig már nagyapa leszek? A legszörnyűbb pedig az a dologban, hogy máris kezdenek megfakulni az emlékek. Pedig az volt nekem ígérve, hogy öregkoromra már csak azok maradnak majd. De hogyan, ha már most is ilyen gyengén állok velük? Épphogy csak felsejlik milyen is volt amikor még nem ilyen volt. De igazából mindig olyan, mintha mindig is ilyen lett volna. Nincs az a mennyiségű kép, videó, vagy éppen blogbejegyzés ami elég hűen megőrzi azokat a pillanatokat, amiknek pedig soha nem lenne szabad elfelejtődnie. De azért próbálkozom.

A cikk másodközlés, az eredeti írást az Apávávált blogon olvashatjátok.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ