Karácsony nálunk

0
529
pinterest.com

Tegnap kitört a téli szünet. Sokan örülnek, hogy végre – ha csak pár napra is, de – vége az egész éves hajtásnak, sokan inkább annak örülnek, hogy vége lesz a karácsonyi őrületnek, vannak, akiket hidegen hagy az egész, mások pedig örülnének, ha ez az időszak kimaradna az életükből. A felsorolást végtelen számú elemmel bővíthetnénk, és akkor sem lenne teljes a kép arról, hogy hányan hányféleképp szeretjük megélni ezt az ünnepet. Kepes-Végh Ádámtól viszont most egy biztos narratívát kapunk arról, hogy náluk milyen a karácsony.

Karácsony. A szeretet, fények, remény és akciók ünnepe. Véget ér az év, lelassulnak az emberek, számot vetnek magukkal, hiszen a karácsony után gyorsan jön az újév is, meg is ígérik maguknak, hogy jövőre tényleg teljesítik az idei újévi fogadalmaikat. Az emberek többsége fejben már hetekkel az ünnep előtt karácsonyfát díszít. A másik véglet pedig bezárkózik, lehetőleg közösségi terekbe sem megy, és amennyire tudja, ignorálja a karácsonyt. Ki szeretne maradni, nincs rá szüksége.

Aztán ott vannak félúton az olyanok, mint én. Akik mesterségesen tartják a gondolataikon kívül a karácsonyt mert „még egy kicsit másra kell fókuszálni”, pedig legszívesebben fejest ugranának egy nagy halom szaloncukorba.

Nekem a karácsony most már évek óta sajnos leginkább lelkiismeret-furdalással és „nemeztkénecsinálnom”-al terhes. De hát így jár az ember, ha éveken át vizsgázik. Vagy el kéne engedni ugye, vagy meg kéne végre csinálni és akkor nem lenne az, hogy tételeket fejben felmondva áll az ember a karácsonyfa alatt, hanem esetleg tényleg meg tudná élni. Nem arról van szó, hogy kivonnám magam, csak nem tudom felhőtlenül élvezni, és ez eléggé zavar már.

Pedig a #karácsonynálunk igazán különleges ünnep. Már az volt mielőtt szülők lettünk volna, és a csajszibarack megérkezésével mintha minden egy szinttel feljebb került volna (és itt most nem arra utalok, hogy a polcon feljebb kellett rakni a dolgokat, nehogy lepakolja). Azt hiszem, az embernek élete két időszakában adatik meg igazán a karácsony varázsának az átélése. Az első értelemszerűen az, amikor még ő maga gyerek, és csodálkozik rá a fényekre, hangokra, rejtélyre, hangulatra. A második pedig, amikor a saját gyermekének igyekszik megteremteni, esetleg túlszárnyalni ugyanezt.

Az első már rég mögöttem van, a másodikba azt hiszem, még nem érkeztem meg teljesen annak ellenére sem, hogy ez már Boró második karácsonya (igaz, az elsőt átaludta). Ahogy elnézem amúgy Anyát, nagyon jó lehet „ott lenni”. Amióta az első havaseső-szerű csapadékot hóvá nyilvánítottuk, nálunk kitört a karácsonyi láz. Szól a „Betlehemi Királyok”, egyre több és több dísz kerül fel a bútorokra, falakra, ajtókra (van miből, a fára ugyanis az idén biztonsági okokból textildíszeket teszünk), a csajok tesztelgetik a bababiztos „mézeskalács” recepteket. A sarjnak nyilván fogalma sincs, miről szól ez az egész, de nagy lelkesedéssel veti bele magát. A karácsonyfákat például bizonyítottan imádja, meg is kell állni minden szembejövő feldíszített fenyőnél. Épp abban a korban van, amikor elképesztően lenyűgözik a fények, így aztán a karácsony tökéletes terep neki a folyamatos csodához.

A lányoknál tehát gőzerővel tombol a karácsony, én pedig még várok egy egészen kicsit, mielőtt beengedem, mert ha idő előtt tenném, akkor egy értékelhető billentyűzetleütést nem tudnék összehozni a munkahelyemen, annyira velük szeretnék inkább lenni. Az idén nekem ők lesznek az ajándék és az idő, amit velük töltök. Kevés volt belőle mostanság. Ez most nekem többet ér minden karácsonyi hangulatnál, még a fehér karácsonynál is.

Apropó fehér karácsony! Nektek nem furcsa, hogy valami, ami ennyire egyértelműen hozzátartozott a gyerekkorunk karácsonyához, és felelős volt a hangulat jó részéért, ilyen feltűnően hiányzik? A gyermekeinknek (hacsak el nem utazunk velük északra minden karácsonykor) már teljesen el fog válni egymástól a hó és a karácsony, és talán nem is értik majd mi az a rengeteg hó a karácsonyi filmekben, mesékben. Nekik már nem fog hiányozni.

Nekünk viszont úgy néz ki, idén is hó nélkül kell megoldanunk a karácsonyi hangulatot.

Szerencsére a fények maradnak. Szeretem a karácsonyi fényeket. Kicsiket, nagyokat egyaránt. Úgyhogy holnap, munka után azt hiszem, grincstelenítünk és belekezdünk a karácsonyvarázs-turbóprogramba, mert Anyának megígértem, hogy egy fa alatt elénekelt dalra jók nálam a sarjjal, ha idén is feltehetem a szerencsemalacos díszemet a fa legtetejére. Így állnak össze a saját karácsonyi hagyományaink egy új család karácsonyába. Most kezd el kialakulni, hogy milyen is a #karácsonynálunk.

A cikk másodközlés, az eredeti írást az Apávávált blogon olvashatod.

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ