A jól menő vállalkozások kapcsán leggyakrabban a sikerre vitt termékekről és szolgáltatásokról beszélünk, ritkábban hallunk arról, hogy a vállalkozókat mi inspirálta és motiválta a kezdetekben, vagy hogyan fejlődött egy szeretetből kezdett hobbi egy sokak által ismert és elismert vállalkozássá. M. Kiss Milánné Szél Felícia ezúttal elmeséli, mi vezetett odáig, hogy mára a személyre szabott párnáiról ismert M. Kissen márka büszke tulajdonosává vált.
Az elmúlt napokban több kihívást jelentő projektem is volt, és végül mindegyiket sikerült megvalósítanom. Egy-egy ilyen komoly összpontosítást igénylő munka arra is tökéletes, hogy az ember – a megoldás birtokában – olykor elmélázzon. Most kicsit többet merengtem – ezúttal azon, hogyan is jutottam el a szétfoszló öltésektől az „anya bármit meg tud varrni, amit kitalálok”-ig.
Akármi is a küldetés éppen, „munka” közben mindig izgatott vagyok, néha kétségbe/pánikba esem, máskor meg ujjongok. A tervezés és a kivitelezés alatt tele vagyok adrenalinnal és örömhormonnal, simán előfordul, hogy a koncentrálás miatt percekig nem is hallom, ha hozzám beszélnek. Ezt a feszített állapotot szerencsére sokszor váltja fel egy kis belső lazulás, amikor már tudom a „hogyant”, és már szinte csak befejezni kell az adott darabot.
Most az első ilyen kósza gondolatom az volt, hogy ha valaki néhány éve azt mondja nekem, hogy simán megvarrok majd egy párnát, amin egy szőrös mókus bűvöl egy 3D-kígyót, vagy magam készítek apró darabokból felvarrható mesefigurákat, akkor hitetlenkedve mosolyogtam volna rajta. És mégis úgy lett. Hogyan lehetséges ez? Nagyon egyszerű: a gyerekeim miatt.
Először is a gyerekeim miatt kezdtem el több mint húsz év után újra varrni. Aztán tőlük/velük/általuk lett bennem elég türelem, önbizalom és kitartás ahhoz, hogy határozottan érezzem: jöjjön bármilyen megbízás is, azt meg fogom oldani. Méghozzá jól! Első „ügyfeleimként” ők mindig igen hálásak voltak: sosem nézték/látták a kis hibákat, a nem mindenhol pontos illesztéseket, a néhol kilógó cérnaszálakat – ők csak örültek minden egyes új párnának, lénynek, amit a kérésükre elkészítettem. Nekik köszönhetem, hogy elfogott ez az egészen elképesztő alkotási láz, amely visszahozta az életembe az igazi kreativitást.
Mára eljutottam odáig, hogy – a teljes család támogatását magam mögött tudva – azon munkálkodhatok, hogy a kedves kis hobbiból egy normális megélhetést biztosító vállalkozást építhessek fel. Mindezt (részben) egy olyan tevékenységre alapozva, amely tartós örömforrás nem csak számomra, de minden újabb párnabirtokosnak is. Minden egyes megrendelés egy igazi küldetés számomra, kihívás és nem sima feladat vagy olyasmi, amit csak úgy le lehet tudni és ki lehet pipálni. És pont erre vágytam.
Tudom, hogy sokan meglepődnek, hogy na, nekiálltam varrni. Sokan lenézik, mert az csak szakmunka. Azt hiszik, ez csak valami hülye hóbort. Úgy vélik, hogy nem nekem való, és hogy elpazarlom a „tehetségemet”. Hallottam ezeket a véleményeket, és sokat gondolkoztam is rajtuk: vajon igazuk van? De közben tovább varrtam. Nem dacból, hanem mert élveztem. Annak ellenére is, hogy sokszor nehéz és fizikailag is megvisel. Mivel nem ez a szakmám, a tervezés és a kivitelezés nekem mindig komoly szellemi munka is. Előfordul, hogy két nap munka után jövök rá a megoldásra és újra kell kezdenem az egészet. De végül mindig összejön. Minden egyes darab elkészül. Sosem olyan tökéletes, amilyen egy profi varrodában lenne, viszont minden egyes gyűrődésben, öltésben ott vagyok én és az a valaki, akinek a párna készül. És ettől mindig remek lesz a végeredmény, amivel újra sikerül örömet szerezni.
És ez a lényeg.
A cikk másodközlés, az eredeti írást a Anya vállalkozik blogon olvashatjátok el. Az M. Kissen párnákat itt találjátok meg.
Vélemény, hozzászólás?