Még nyolc óra

0
462
pinterest.com

Az idővel kapcsolatban három dolgot biztosan mindenki átélt már életében: néha megállítanánk, sokszor szeretnénk lelassítani, máskor meg szívesebben élnénk egy virtuális játékban, ahol magunk dönthetünk arról, hogy kétszer vagy háromszor gyorsabban teljen. Kepes-Végh Ádám, az Apávávált blog szerzője is megírta a saját tapasztalatait a témában.

Úgy volt, hogy ezt a posztot megírom a múlt héten. Aztán az idő valahogy huss, elillant. Azt hiszem, maga a tény, hogy ezt a bejegyzést két hétig tartott eljuttatnom az ötlettől a posztig, tulajdonképpen igazolja az alábbiakban felvázolt probléma létezését.

Nevesen azt, hogy az idő valahogy sosem úgy működik, ahogyan kéne neki.

Amikor vár az ember, vagy olyasmit csinál ami nem köti le igazán, valami brutális módon be tud lassulni. Nem egyszer fordult elő velem, hogy szorgosan belevetettem magam mondjuk a tanulásba, direkt kizártam minden zavaró tényezőt, majd amikor két óra elteltével kimentem egy pohár innivalóért a konyhába, meglepetten állapítottam meg, hogy fél óra telt el.

Ugyanakkor persze ott van a másik oldal, amikor csak lehunyod a szemed öt percre, és felébredsz három óra múlva, vagy csak simán jól érzed magad, és egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt az egész nap.

Ezek a jelenségek mindenki által ismertek, régóta, viszont az utolsó dzsinn nyugdíjba vonulása óta nem igazán van rájuk megoldás. Ha viszont valaki talál egy csodalámpát, nekem  lenne egy javaslatom.

Valahogy úgy lenne ez rendben, hogy miután az ember ledolgozta a ledolgozandót, és hazaért, kap még mondjuk nyolc órát. Amolyan heripotteres tértágítás jelleggel, csak időviszonylatban. Az időnyerő azért nem megoldás, mert nem szeretnék arra ügyelni, hogy senki ne lásson meg. Nyolc óra munka, nyolc óra családolás, nyolc óra pihenés, nyolc óra alvás. Jól hangzik nem? Megoldhatnánk mondjuk úgy, hogy a relatív hosszúnak érzett időből elveszünk, és az imigyen nyert relatív időt alakítjuk valós idővé. Most már csak meg kell csinálni.

Ha lenne még nyolc órám a napomban, lenne időm rendet tartani a lakásban. Nem csak amolyan látszatintézkedésekkel, hanem olyan komoly szinten, ahogy tulajdonképpen az ember otthona megérdemli. Mindenkinek (nekem is) vannak ugyan ismerősei, akiknek ez megy az extra nyolc óra nélkül is, de igazából én szívesen körbenéznék ott a zsebekben, fiókokban, nem lapul-e egy időnyerő valahol.

Plusz nyolc óra lehetővé tenné, hogy elérjem azokat a piacokat még nyitvatartási időben, ahol meg tudom venni a tényleg minőségi hozzávalókat az igazi ételekhez, amiket megérdemelne a családom, és azt is, hogy elkészítsem ezeket az ételeket úgy, hogy még velük is tudok érdemben időt tölteni, nem csak hétvégén.

Ezzel pedig el is érkeztünk a lényegi részhez. Igazán nagyon igyekszem, találtam is még két végét a gyertyának, így már négyen égetem, de valahogy nem érzem azt, hogy közelednék akárcsak az elégséges mennyiségű együtt töltött időhöz a lányokkal. Hajat akarok fonni és étteremben randizni. Festeni és sorozatokat nézni. Ugrálóvárazni és moziba menni. Vonatpályát építeni, és mást is adni magamból, mint a nap végi, elnyűtt Ádámot. Most úgy gondolom, még nyolc óra kéne ahhoz, hogy minden beleférjen a napjaimba, amit szeretnék.

Persze az is lehet, hogy nekem ennyi idő sem lenne elég…de egy próbát azért megérne nem? Mit gondoltok?

A cikk másodközlés, eredeti változatát Ádám oldalán, az Apávávált blogon olvashatjátok.

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ