Mikulás a szátoki gyermekotthonban

Ígéretünkhöz híven a szátoki Margaréta Gyermekotthonban töltöttük advent második vasárnapját, ahova bár adni indultunk, mégis úgy érezzük, felbecsülhetetlen értékű ajándékkal távoztunk, a szeretet és megbecsülés melegséget árasztó érzésével.

A reggeli órákban Budapesten már javában zajlott a készülődés, hiszen először a program terepfutóit indítottuk útnak – köztük Kropkó Péterrel, a program futó nagykövetével – akik a Hajógyári-szigettől egészen Szátokig futottak a gyerekekhez. A futó csapat az összes gyermekotthonba futva érkezik majd a továbbiakban is, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a mozgás természetszerűleg hordozza magában a program fő üzenetét, hogy tegyél jót, hiszen fizikailag és mentálisan egyaránt rengeteget ad mindenkinek, aki él vele.

szatok_05

A Szülők Háza Alapítvány Tegyél jót! Ülj mellém! programjának első állomásán, Szátokon óriási örömmel fogadtak minket a gyerekek, és lelkesen vettek részt az egész napra felkínált programokban. Szerettünk volna minél színesebb választékkal érkezni, hogy mindenki megtalálja azt, ami a legközelebb áll hozzá, és mindenki olyan élményt kaphasson, amire még sokáig fog emlékezni. Volt, aki szakácstehetségét fejleszthette tovább a közös főzésen, a cukrászatért lelkesedők pedig a mézeskalács készítésben, a pogácsasütésben és a csokidíszítésben csillogtathatták meg tudásukat. Nem maradt el az ünnepi kézműveskedés sem, a szorgos kis kezek munkájának köszönhetően három gyönyörű, a gyerekek által tervezett adventi koszorú készült el, a kis díszkészítők munkájának hála pedig egy karácsonyfát is sikerült csodaszépen felöltöztetni a nap végére.  A profi fotósok egész nap azon dolgoztak, hogy  kézzel fogható emlékeket is adhassanak erről a napról, és meseszép portrékat készítettek a gyerekekről. A lányok nagy örömére egy manikűrös is velünk tartott, aki minden kívánságot teljesítve szebbnél-szebb körmöket varázsolt, és a körömlakkokon kívül hasznos tanácsokkal is ellátott mindenkit, aki leült az asztalához. Sötétedésig tartottak a sportprogramok, ahol a focitól kezdve a gyógytornáig mindent kipróbálhattak az ügyes sportrajongók, és tesztelhették az új sporteszközeiket is, amik közül a legnagyobb sikert egyértelműen a Dzsudzsák Balázs és Kemény Dénes által dedikált focilabda aratta.

szatok_02

szatok_03

Az este közeledtével gőzölgő gulyásleves csábította pihenésre a nap folyamán kellemesen elfáradt csapatot, a közös vacsora után pedig megérkezett a Mikulás is, aki nagyon hosszú utat tett meg futva, hogy sok örömöt vihessen a zsákjában az otthon csillogó szemű lakóinak. Keszei Bori operaénekesnő segítségével és a velünk tartó zenészek kíséretével a nap folyamán mindenki begyakorolhatta a kedvenc Mikulás-dalát, így a Télapó köszöntése már senkinek nem okozott fejtörést. A fárasztó út egyáltalán nem viselte meg a szakállas jótevőt, lelkesen osztotta szét a gyerekek személyre szóló ajándékait, így a sok élményen kívül idén végre mindenki megkaphatta azt, amire igazán vágyott.

szatok_04

A nap végén csordultig telt szívvel, meghatva vettünk búcsút egymástól. Egy biztos: a gyerekeknek nem kellett elmagyarázni, mit jelent a mottónk, miszerint jónak lenni jó, de jót tenni még jobb – egy felejthetetlen nappal, felfoghatatlan mennyiségű szeretettel és megbecsüléssel gazdagítottak minket. Bízunk benne, hogy sikerült viszonoznunk azt a rengeteg mindent, amit kaptunk ezen a kivételes vasárnapon, és teljes erőbedobással visszük tovább az üzenetet, hogy nem születhet mindenki jó helyre, de nem születhet senki sem hiába!


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük