Szórakoztatóapa

0
542
designgrapher.com

A szülők etetnek, itatnak, fürdetnek, sétáltatnak, öltöztetnek. Miért pont a szórakoztatás maradna ki a repertoárból?!

Vannak azok a gyerekek, akik jól eljátszanak magukban a nappali szőnyegen, nem kell nekik különösebb szórakoztatás. Namost Boró sokáig nem volt ilyen. Élesen emlékszünk még azokra a hónapokra, amikor már tudatos volt annyira, hogy unatkozni tudjon, annyira azonban még nem, hogy bármi egy percnél tovább lekösse. (Igazából most sem önszórakoztató, mert őrülten igényli a nézőközönséget, hogy nyugodtan eljátsszon magában a nappali szőnyegen.) Nálunk nagy szükség volt rá, hogy Anya szórakoztatóanya legyen. Az igazat megvallva szuperül csinálja, egy-két mesterművet még itt a blogon is megosztottam. Semmi meglepő nincs hát abban, hogy mire hazaérek, hálásan fogadja a szórakoztatóapa lelkes színre lépését. Hiába no, máshogy és másban fáradunk el a nap végére.

A szórakozatóapa dolga egyszerre könnyű és nehéz. Mellette szól az újdonság ereje, hogy végre hazaért, ellene pedig az, hogy, nos…nem anya. Nálunk például gondos tervezést igényel a műszakváltás, de ha sikeres, akkor hosszasan elvagyunk kettesben Boróval. Kiválóan lehet rajtam átmászni például, egészen más állathangokat utánzok, mint Anya, megy a repülőzés (Borónak nem sokat fog kelleni vitatkozni azon, hogy kinek az apukája a legnagyobb, maradjunk annyiban) tigrishasdögönyözés, ilyenek. De még így is sokszor előfordul, hogy a konyhában találjuk magunkat, ahol a csajszibarack Anya nadrágjába kapaszkodva felfedez, én meg igyekszem visszacsalogatni a nappaliba a misztikus-hipnotikus zenélő táncoló macskával.

Nem vagyok igazán szórakoztatóapa. A cseleim többsége kimerül a “Nézd csak kicsim…” kezdetű mondatokban illetve a különböző állathangok utánzásában. Nem is kell sokszor használnom őket, a gyermek többnyire diktálja az együttjátszás következő lépését.

A legszórakoztatóbb azt hiszem, esti mese közben vagyok. Ilyenkor átalakulok egy izgalmas, beszélő mászókává, amely felkacag, ha megpiszkálják a köldökét.

A legkevésbé szórakoztató egyértelműen akkor vagyok, amikor a kis felfedezőmet a 65234. alkalommal is szelíden eltanácsolom a számítógépek mellől, nehogy hozzátápláljon egy kis elektromos vezetéket.

Legtöbbször valahol a kettő között biodíszletkedem.

Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, de valahogy nálunk a “Pinterest Perfect” kézműves, otthongyártott csodák nem nagyon működnek. Illetve, mi Anyával nagyon belelkesülünk, megcsináljuk, örülünk neki, aztán a sarj jobb esetben egyszer kiröhögi, majd rágcsálja tovább elmélyülten a teniszlabdát. Az is lehet, hogy elhamarkodjuk, de ki bír ellenállni, amikor ennyi jó dolog van, amit meg lehet csinálni?

A legnehezebb ebben a szórakoztató dologban elfogadni azt, hogy a szórakozás másik végén ott van egy másik akarat. Valójában Ő dönti el, hogy hogyan szeretne szórakozni, és ehhez van-e éppen szüksége Rád. Nem lehet igény szerint ki-bekapcsolgatni, semmi sem garantálja, hogy megtérül a befektetett idő és energia (vagy hogy akkor és úgy térül meg, amikor és ahogy az ember azt elképzeli). Meg kell találni a másik ritmusát aktivitásban és passzivitásban egyaránt.
Mi most inkább passzívkodunk, úgyhogy igyekszem erőt gyűjteni a fogócskához, babázáshoz, barkácsoláshoz, együttfőzéshez. Bármihez, amihez a sarjnak kedve támad. Az a nagy tervem, hogy úgy mutatom meg neki a világot, hogy hagyom, hogy ő mutassa meg nekem. Meglátjuk ez így elég szórakoztató-e.

Szerző: Kepes-Végh Ádám

Forrás: Apávávált blog

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ