Coachollak, drágám!

0
744
www.edgeconsultant.com

Megvan az ötlet, kirajzolódik, mit is szeretnénk csinálni, de valahogyan mégsem áll össze a kép, megrekedünk a megvalósítás kidolgozásának folyamatában. Megpróbáljuk így, aztán úgy, esetleg erről az oldalról megközelíteni, majd az ellenkezőjéből kiindulni, de a szálak csak még jobban összekuszálódnak, és már azt sem tudjuk, honnan indultunk.

Na ekkor jön jól egy külső szakember.

Hosszú ideje rágódom már ezen a vállalkozáson. Az eltelt hetek, hónapok – sőt, évek – alatt a kezdeti vízióm alig változott, viszont a konkrét megvalósítás módját nem sikerült megtalálnom. Egyszerűen csak érzem, hogy az alapötlet jó, de nem bírtam rájönni, hogyan is építsek erre egy vállalkozást.

Mindenféle elképzelésem volt persze, de ezek sorra bedőltek. Volt, amiről hagytam magam lebeszélni. Volt, amiről kiderült, hogy nem gazdaságos. Volt, ami időhiány miatt nem megvalósítható. És így tovább. Ez persze elég lelohasztó volt egy idő után, de mivel olyan erős a meggyőződésem, hogy a mániámmal (amiről hamarosan konkrétan is beszámolok) kezdeni lehet valamit, nem adtam fel.

Ekkor döntöttem úgy, hogy elmegyek egy coach-hoz.

Az igazság az, hogy ezt már korábban is megtehettem volna, de egész egyszerűen semmi bizalmam nem volt hozzájuk. Elmenni valakihez, aki kérdéseket tesz fel, kihúzza belőlem azokra a válaszokat, és a végén ennek valami érdemi eredménye is lesz? Háááát egyáltalán nem vonzott a dolog, hogy olyasvalamiért fizessek, amit elvileg már úgyis tudok. Aztán láthattam munka közben egy-két szakembert, kezdtem másként nézni a coachingra.

Amikor kiderült számomra, hogy az egyik régen volt kollégám is coachként dolgozik már jó ideje, összeszedtem a bátorságom, és legyűrve minden ellenérzésemet, bejelentkeztem hozzá. Azért őt választottam, mert őt legalább ismerem, ő is engem: nem kell annyit magyarázni talán. Aztán rájöttem, hogy ennek igazából nem sok jelentősége van, hiszen itt a problémamegoldás a lényeg, amihez szinte teljesen lényegtelen, mit tudunk egymásról. Na jó, a kölcsönös szimpátia talán segít, mikor ott ül egymással szemben a két fél, de igazából ebben sem vagyok olyan biztos.

Fogalmam sem volt, mire számítsak. Ezt meg is mondtam. Annyit vártam az egésztől, hogy lendítsen ki a holtpontról, ahová épp jutottam. Kérdezett párat, a rá jellemző precizitással feltérképezte a helyzetet, amiben vagyok. Aztán annyit mondott:

– Akkor most előveszem a kártyát.

Hogy mit? – gondolom kicsit elkerekedett a szemem, mert egyből hozzátette, nem jóskártyákat. Na, még jó – gondoltam, de azért kezdtem magam furán érezni. Nem véletlenül, mert indult a kérdezz-felelek hard core része.

Furcsa kérdéseket tett fel nekem, amikre a húzott kártyák alapján kiváltott asszociációk segítségével kellett válaszolnom. Ebben azért én elég jó vagyok, de komolyan mondom, a harmadik kártyánál már izzadtam. Szerencsére csak négy kártya volt, úgyhogy a negyedik után fellélegeztem, hogy vége. De nem így történt. Egyberakta a kártyákat, és még konkrétabb kérdéseket tett fel, és nekem még konkrétabb válaszokat kellett adnom.

A végén már szinte szédültem, el is fáradtam, és igazából semmi értelmét nem láttam az egésznek. Kicsit még mérges is voltam magamra, hogy gyenge pillanatomban coachingra vetemedtem. Persze meggyőztem magam, hogy annyi értelme legalább volt, hogy másfél órán át intenzíven gondolkodhattam és beszélhettem a Nagy Tervről, amire eddig még sosem volt időm. Kaptam még instrukciókat otthonra is, de ennél több hasznát ott és akkor nem láttam az egésznek. Csalódott voltam, mert úgy éreztem, semmivel nem jutottam előrébb, de még oldalra sem. Na, mindegy, kár bosszankodni, ez van, így jártam, ez is egy tapasztalat.

De nem hagyott nyugodni a dolog. Valaminek kell lennie! Aznap úgy alakítottam az időt, hogy legyen lehetőségem kicsit átgondolni, mi is történt a coachingon.

Elővettem a kártyákról készített képet, és rögtön ideges lettem kicsit, mert alig jutott eszembe valami abból a hatalmas gondolathalmazból, ami ott felszínre került és elhangzott. Viszont valami egészen fura állapotba kerültem, ne kérdezzétek, el nem tudom mondani. És 12 perc alatt leírtam a vállalkozás lényegét: mit fogok csinálni, hogyan fogom csinálni. Hogyan fogom végre ténylegesen elindítani. Na, EZÉRT mentem el a coachingra, úristen, és meg is történt! Alig bírtam felfogni! Olyan izgatott lettem, hogy megvan, amit hónapok óta kerestem, kész van, ott van előttem a papíron. És a legjobb, hogy férjem első tálalásra tökéletesnek találta!

Szóval fogalmam sincs továbbra sem, hogyan működik a coaching, de MŰKÖDIK!

Szerző: M. Kiss Milánné Szél Felícia

Forrás: Anya vállalkozik blog

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ