Születik egy gyereketek, és minden a feje tetejére áll. Minden új és szokatlan, aztán egy idő után belerázódtok és egyre jobban megy a napi rutin. Na, általában ekkor merül fel a kérdés, legyen-e testvére, és ha igen, mikor?
Egy héten belül legalább háromszor változtattunk véleményt „ketteske kérdésben”. Fejenként.
Jöhet-e a következő?
Nálunk nagy a család. Nem óriási, de azért nagy. Édesanyámék hárman testvérek, mindegyik testvérnek három gyermeke van. Testvérek és unokatestvérek vettek körül, amióta az eszemet tudom.
Anya egyke. Náluk a szűk családi kör a tág családi kör is. Ő abban nőtt fel, hogy minden figyelem az övé volt, és érthetően ezt szeretné megadni Borónak is.
Mindeközben pedig ott a már korábban említett terv, lány-fiú-lány, szép sorban. Na de mikor? És egyáltalán-e? Anno, amikor ezer éve elkezdtünk családot tervezni, még minden egyszerűnek és egyértelműnek tűnt. Eredetileg két év korkülönbséget lőttünk be. Szerintem az elképzelés nem rossz, de ha arra gondolok, hogy ehhez fél éven belül el kéne kezdeni pumpálni a pocakot, akkor kicsit bátor vállalkozásnak tűnik.
Jelenleg, őszintén szólva nem tudom elképzelni magunkat több gyerekkel. Nem tudom elképzelni, ahogy megosztom a figyelmemet, a szeretetemet (ez utóbbit, mondják, nem kell majd), az időmet már két gyermek közt sem, hát még ha összejön a három. Plusz ott vannak még az anyagiak, meg a lakhatás kérdése. Tudom én, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, de mennyi jó ember fér el valójában milyen kis helyen? Amikor épp Anyán van a kistesóra rápörgés sora, ő nagyon meggyőző számadatokat sorol arról, hogy hogyan is nem fogunk tisztes szegénységben három kölköt nevelgetni, de én azért tartok ettől a kérdéstől is egy kicsit. Nem a legkomolyabb tényező ebben az egészben, de tagadhatatlanul ott van.
Boró pedig kitölti az egész életünket. Anyával már most sem nagyon lehet másról beszélgetni, és ha én lennék otthon a sarjjal, alighanem velem sem lehetne. Ott van az ágyunkban, a konyhánkban, a fürdése a nap origoja, minden ahhoz képest határozódik meg. Új szülők vagyunk még és ő új baba. Tanulunk és alkalmazkodunk. Mindannyian. Néhol a háromszereplős egyenleteinket is nehéz megoldani.
A “ketteske-libikóka” szerintem azt jelzi, hogy még nem állunk készen a kistestvérre. Most úgy gondolom, hogy akkor jöhet a kisöcsi, ha „baba poszton” üresedés támad. Sok minden van, amit az ember, hiába lesz akár több gyermeke, csak az elsővel tud igazán megélni. Első csókból is csak egy van. Ha Boró már totyogó és nem baba, akkor átalakulhatnak duetté. Addig ez egy magánszám.
Szerző: Kepes-Végh Ádám
Forrás: Apávávált blog
Vélemény, hozzászólás?