A szavak ereje

0
767
blog.thewellnessuniverse.com

Az emberi kultúrában nagy szerepet kapnak a kimondott, (és persze) az elhallgatott szavak. A szó mágikus erővel bír. Minden, amit kimondunk, nyomot hagy, a kapcsolatainkban, a személyiségünkben, a lelkünkben. Miért nem figyelünk hát rájuk jobban?

Ebben az augusztusi melegben nyitott ablaknál próbálok dolgozni, meredek a képernyőre, de üres az agyam. Mivel még reggel van és most öntöttem magamba egy bögre kávét, pörögni akar, de valahogyan nem áll rá a munkára. Hirtelen azon kapom magam, hogy a mellettünk lévő játszótérről felszűrődő hangfoszlányokra figyelek: „Ne legyél már ilyen béna! Hányszor magyarázzam még el, hogyan kell?! Amikor én ennyi idős voltam, mint te, az apám nem foglalkozott velem, mégis megtanultam biciklizni!”. Hiába figyelek, nem hallom a választ, csak valami fémes csattanást és csak reménykedek benne, hogy a félredobott biciklit használni is fogják egyszer. Talán majd holnap…

De vissza kell térnem a feladatomhoz, újra koncentrálok, végre kész a bevezető, most már csak át kellene kötni valahogy a következő részhez. De hogyan? Ismét megakadok. A csendes szobát megtölti az alattunk lakók párbeszéde, akik – bizonyára a meleg miatt – szintén ablakot nyitottak. Minden szót hallok, kiabálnak, a kutya miatt, mert túlságosan rendetlen, mindent összeszőröz. De hamar rá kell jönnöm, az igazi gond mégsem ez. „Biztosan azért olyan neveletlen, mert képtelen voltál te és a kedves volt barátnőd bármire is megtanítani!” – „De most mit tegyek? Látod, hogy próbálkozom, még a kutyasuliba is eljárok vele?!” – „Vidd vissza neki, hogy már nem kell, úgyis tőle kaptad!” – „Mégis mire gondolsz? Hogy adjam vissza, mint valami tárgyat, hogy tessék, itt van, most már a tiéd? Egy állat és én szeretem!” – „Persze, túlságosan gyáva vagy visszaadni, mindig is ilyen tutyimutyi voltál!… Most hová mész?” Pár perc múlva hallom, hogy a téren ugat egy kutya.

Oké, ez így nem fog menni, szünetet kell tartanom. Úgy döntök, lemegyek a boltba, legalább csinálok valami hasznosat. Felöltözök és bezárom magam mögött az ajtót. A liftben együtt utazom egy fiatal lánnyal, mobilozik, biccentünk egymásnak, majd én csak bámulom az ajtót, ő pedig továbbra is beszél. Ha akarom, ha nem, mindent hallok. „Képzeld, tegnap összefutottam Hannával, tudod azzal a lánnyal, akivel egy osztályba jártunk még kilencedikben. Úgy tettem, mint akit érdekel, hogy mi van vele. Kérdeztem, hogy mit csinál a nyáron, mondta, hogy most dolgozik, és talán huszadika után lemehet egy hétre a Balatonra. Mondtam, hogy remélem, összejön neki, mert annyira sápadt, pihennie kell! Tök zavarba jött, vörös lett, mint egy rák! De így legalább lett rajta valami szín, olyan szürke egér!” Közben megérkezünk a földszintre, a lány apró farmershortjában kitipeg előttem, most látom csak, amit a neonfényben nem, hogy milyen napbarnított a bőre. Alig térek magamhoz. És csak a bolt klímától hűs levegője ébreszt fel egy kicsit.

Összeszedem, amit kell, beállok a sorba és várok. Nézelődöm, olvasgatom a kifüggesztett újságok szalagcímeit, mikor megüti a fülemet egy ideges hang. „Nem lehetne gyorsabban? Sietek! Mi ugyanis dolgozunk, mi tartjuk el magát, tudja, nénike? Ha mi nem dolgoznánk, magának nem lenne nyugdíja! Szóval magácskának is érdeke, hogy ne késsek! Köszönöm!” Mire felfogom, hogy mi történt, már vége is az egésznek, a néni a szatyrába pakolja a kiflit, a tejet és a felvágottat, siet, látom, hogy kapkod, minél hamarabb szeretne kijutni innen.

Én is fizetek és a zacskóba rakom, amit vásároltam. Miközben válogatok, a kezembe akad egy kis doboz vaj, ami nem az enyém. Megkérdezem a pénztárost, tudja-e, hogy ki hagyta itt. Azt mondja, talán a néni. Kirohanok a boltból, hátha meglátom, hogy odaadjam neki, de már nincs sehol. Megkérem a lányt, tartsa meg, amíg a néni visszajön érte. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy nem fog.

Erőtlenül felvánszorgok a lépcsőn és ismét leülök a gép elé, hogy továbbírjam a cikket, és egyre csak azon jár az eszem, hogy – a látszat ellenére – milyen jól tudjuk, hogy a szavaknak nagy ereje van…

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ