Rendhagyó, de egyszerűen elkészíthető ballagási ötlet

Téged bíztak meg a ballagási ajándékkészítéssel? Unod már a hagyományos „tarisznyábavalókat”? Akkor itt egy rendhagyó, de egyszerűen elkészíthető ballagási ötlet!

Ha rajtam múlna, nem biztos, hogy tarisznyát kapnának a ballagó diákok…

Ugyan tisztelem a hagyományokat, de nyitott vagyok izgalmas, új ötletekre is.
Részemről nem lenne akadálya egy „világgámenős” batyunak ballagótarisznya helyett.
Látom magam előtt, amint egy osztálynyi diák búcsúzik az alma matertől vállon átvetett, faágon függő piros, pöttyös batyukkal…

Gyermekeim iskolájában úgy működik a ballagtatás, hogy a mindenkori 7. osztály készíti össze a nyolcadikosok tarisznyáját. Így egyik évben ránk, szülőkre került a sor; és ha a batyus ballagás ugyan nem is, de a pöttyös csomagocskák megvalósultak.
A bugyrok iskolakertből szedett kavicsokat rejtenek, melyek jelképesen utalnak az életben előforduló apróbb nehézségekre, illetve egyben gyökerekre utaló emlékeztető is …

rendhagyó ballagási ötletA legkisebb gyermekkel megtisztíttattam a suli kertjéből hazavitt kavicshalmot, ami legalább félórás, remek elfoglaltságot jelentett számára.
Az idő alatt pikk-pakk lehántoltam az utcában álló hársfák aljából szedett, vadhajtásként növő gallyakat. A visszamaradt, gyönyörű, selyemfényű ágacskákat felszecskáztam 10 centis darabokra, pár napig hagytam száradni, aztán spárgával felkötöztem rájuk a pici csomagokat.

Nagyon egyszerű, de mutatós ajándékötlet ballagótarisznyába, csak szorgos kezek kellenek hozzá.

pöttyös batyu1Forrás: Fából fabrika blog

Szerző: Cs.H.Z.


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük