„Szerelem volt első látásra.” – interjú dr. Visontai Csongorral

„Szerelem volt első látásra.”

 Szerelem, házasság, gyerekek… Az élet örök változás, amiben úgy kellene megtalálni a boldogságot, hogy megőrizzük önmagunkat, dolgozunk a céljainkért, miközben (eleget) adunk magunkból a társunknak és gyermekeinknek is. Hogyan lehet minden téren megfelelni, és két sikeres embernek együtt tenni az „erős családért”?  Erről beszélgettünk dr. Visontai Csongor ügyvéddel, akinek felesége hazánk egyik legsikeresebb teniszezőnője, Temesvári Andrea.

 

Mivel tudja önt elvarázsolni a felesége?

Andrea nagyon „kemény csaj”, mert a pályán egész életében erre volt szüksége. A legjobb dolog, amikor erről megfeledkezik, és a világ legkedvesebb, legaranyosabb teremtményévé változik.

Hasonló a természetük?

Szinte mindenben különbözünk. Ő rendszerető, szervezett, nyugodt, megfontolt és nagyon realista. Én hebehurgya, bolondos, álmokat kergető embernek látom magam.

Mikor találkoztak?

Húsz éve találkoztunk egy teniszversenyen, amit Taróczy Balázs szervezett. Tulajdonképpen neki köszönhetem a feleségemet. Szerelem volt első látásra.

Három gyermekük van. Milyen változást hozott az életükbe, hogy szülővé váltak?

Ha viccesen válaszolnék, azt mondanám, hogy azóta egy nyugodt percünk sincs, és kóros alváselmaradásban szenvedünk.

Ha komolyan, akkor azt mondom, hogy egy csodás utat kezdtünk meg együtt a gyermekeinkkel, ami tele van nevetéssel, sírással és ami a legfontosabb: változással. A gyermekeink formálnak minket és közben mi is őket.

Ön sikeres ügyvéd, rendkívül elfoglalt. Miben tud segíteni otthon?

Sajnos a munkám miatt a hétköznapokon nem nagyon lehet rám számítani azon kívül, hogy elviszem a gyerekeket az iskolába. Hétvégén igyekszem jóvátenni ezt.

A nagyszülők vagy bébiszitter besegít Andreának?

Most, hogy a legkisebb gyermekünk is elmúlt tíz éves, bébiszitter már nincs, de a nagyszülők nélkül lehetetlen lenne a délutáni rohanásokat megoldani, mert a három gyerek háromféle programon van, természetesen három helyen.

Volt abból fakadóan konfliktus önök között, hogy a felesége a klasszikus női szerepeknél többre vágyott, karriert épít és sokat dolgozik?

Igen, gyakran morgok amiatt, ha hosszabb időre elutazik, vagy a hétvégén is teniszversenyekre megy, de ez nyilván hozzátartozik ehhez az élethez.

Mit tesznek azért, hogy a  párkapcsolatuk is működjön?

A legfontosabb, hogy minden pillanatot kihasználjunk, amikor magunk lehetünk. Ezek adnak erőt a hétköznapokhoz.

Mikor jut ideje egy kis feltöltődésre?

Ritkán jut idő magamra. Amikor igen, akkor is azt érzem, hogy hiányzik a családom, ezért igyekszem olyan programokat kitalálni, amikor együtt lehetünk.

Mi szükséges ahhoz, hogy egy sikeres férfi és nő szövetségéből megszülethessen ez az „erős család”?

Ha ki kellene emelni egy dolgot, azt mondanám, hogy a tolerancia. Attól, mert két ember összeköti az életét, még önálló egyéniségek, önálló vágyakkal, célokkal. Akkor jó a házasság, ha a férfi és a nő ezen célok elérésében segíti egymást. Fel kell állítani egy fontossági sorrendet, mert egyszerre nem lehet mindennek és mindenkinek megfelelni, mindent elérni. Ilyenkor valakinek engedni kell, és a legjobb, ha ez mindkét fél részéről érezhető.

 

Rizsányi Rózsa

Az interjúsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.

logok


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük