Lassan lezárul az iskolai beiratkozási időszak, amely minden olyan gyereket érint, aki augusztus 31-ig betölti a 6. életévét. A törvény szerint azonban van lehetőség halasztott évkezdésre, amennyiben az óvodavezető (és természetesen a szülő) ezt a gyermek szempontjából és érdekeinek megfelelően hasznosnak tartja.
Arról sok információt találhatunk, mi segíthet abban, hogy eldöntsük, menjen-e a gyerek iskolába vagy sem, de arról kevesebbet olvashatunk, mi van akkor, ha az óvónők, az intézményvezető, a szakértői bizottság tagjai vagy maga a szülő véli úgy, a gyerek nem iskolaérett. Mit érdemes tennünk abban az egy évben, amit így „kaptunk”?
Mindenekelőtt érdemes szem előtt tartani, mi okozza a problémát? Az iskolaérettség összetett dolog: fizikai, pszichés, kognitív alkalmassági vonatkozásai vannak. Fontos tehát megállapítani, melyek azok a területek, ahol a gyerek fejlesztésre szorul.
Kérjük ki a gyerek közelében élők (rokonok, ismerősök és főként a velük foglalkozó pedagógusok és szakértők) véleményét és tapasztalatait! Ők kívülállóként ráláthatnak olyan problémákra, amelyeket mi nem is veszünk észre vagy helyzetünknél fogva nem láthatunk. Gondoljunk arra, hogy egy óvónő teljesen más szituációkban is megismerheti gyerekünket, mint mi magunk.
Az így kapott észrevételek jó támpontot adhatnak a további elinduláshoz. Természetesen, ha nem értünk egyet a véleményekkel, forduljunk nyugodtan a másik óvónőhöz, az intézményvezetőhöz, esetleg nevelési tanácsadóhoz, pszichológushoz, kérjünk másodvéleményt, hogy megnyugodjunk és kellően megbizonyosodjunk arról, merre induljunk tovább.
Ha tudjuk, hogy melyek azok a (rész)területek, amelyek problémát, nehézséget okoznak, bátran kérjünk szakirányú segítséget. Célszerű először az óvodapedagógusoktól tanácsot kérni, mert szakértelmük, kompetenciájuk mellett ismerik a gyereket is, így szinte testre szabott ötleteket adhatnak, vagy tudhatják, kihez érdemes fordulnunk.
Ha mégsem tudnak a segítségünkre lenni, válasszunk olyan szakértőket (pl. fejlesztőpedagógus, nevelési tanácsadó, pszichológus), akikben megbízunk és akikkel a gyerek is szívesen működik együtt. Az így kapott ismeretekkel megint egy lépéssel közelebb kerültünk a megoldáshoz, most már tudjuk, mit és hogyan csináljunk.
Ne feledjük, nem csak külső segítőkre van szükség, hanem mi magunk is aktívan befolyásolhatjuk, alakíthatjuk gyerekünk alkalmassági jellemzőit. Működjünk együtt a szakemberekkel, ha szükséges, változtassunk saját szokásainkon, életmódunkon, hiszen a gyerek jóléte, fejlődése és boldogsága a mi felelősségünk is! Ne gondoljuk, hogy azért javasolnak módosításokat, mert bármit is rosszul csináltunk, hiszen tettük, amit a legjobbnak ítéltünk, pusztán csak lehet, hogy néhány dolog megváltoztatása kedvezően hathat.
Ha úgy érezzük, hogy rosszul érint minket, ami történik, ne szégyenkezzünk, kérjünk segítséget, beszélgessünk másokkal arról, mit érzünk, mitől félünk, mit gondolunk ebben a helyzetben. A gyerek kiegyensúlyozott szülővel fejlődik a legjobban, ezért fontos, hogy magunkra, fizikai és lelki egészségünkre is odafigyeljünk, mert így lehetünk igazi és hatékony támaszai, akikre nagy szüksége van.
Semmiképpen sem javasoljuk, hogy a gyerekkel feladatok tömegét oldassunk meg, a közös játék során se próbáljuk erőltetetten tanítani, alakítani. Inkább kérjünk tanácsot, hogyan, milyen módszerrel, alternatív formában tudjuk észrevétlenül és élvezetesen fejleszteni.
Ne feledjük, a gyereket érdemes minden esetben motiválni, bátorítani, ne szidjuk le azért, ami nem megy neki, főképp ne példálózzunk más gyerekek sikereivel!
Fontos, hogy ne gondoljuk, az iskolaéretlenség a mi vagy a gyerekünk kudarca. Ez nem verseny és legfőképp nem jelenti azt, hogy aki később megy iskolába az lemarad valamiről, kevésbé okos vagy tehetséges, ügyetlen és ez így is marad.
Vélemény, hozzászólás?