A láthatatlan munka világnapja volt a közelmúltban, ennek jegyében magam is úgy döntöttem, hogy az estére betervezett sport helyett spontán leszek és felásom a veteményest, addig a mosógép is ellátja a maga feladatát, és utána még vasalhatok is.
Fogtam hát az ásót, és belevágtam a földbe. Bevallom, az első vágásokat ejtve voltak kételyeim a feladat sikeres elvégzését illetően. Zavartak a rovarok, csiklandoztak az izzadságcseppek, közben meg azon tűnődtem, vajon jól csinálom-e, és hasonlók.
Aztán eszembe jutott a nagymamám, aki szerintem a láthatatlan munka szobrának megtestesítője is lehetne. Lehunyom a szemem, és látom a takaros kis veteményeseit, minden megtermett a keze alatt, ami szem-szájnak ingere. Érzem az általa készített darázsfészek illatát, és érzem a számban a finom kocsonya ízét, bőrömön pedig az általa kötött pulóver tapintását.
Elvittek az emlékek, így sokkal könnyebben haladt a munka, és a környezetből is csak a szépen daloló madarak, valamint a lágyan simogató szél volt velem, amikor megálltam egy pillanatra fellélegezni.
Visszatérve rövidtávú terveimhez visszakanyarodtam emlékeimhez is. A szüleimet látom, ahogyan nap mint nap azon fáradoznak, hogy testvéremet és engem felneveljenek. Ha kell, házi feladatot írnak velünk, elvisznek úszni vagy a táncórára, meleg vacsorát biztosítanak, ha betegek vagyunk, ápolnak, ha elromlik a bicikli, megjavítják, ha kiesik a baba lába, visszarakják és számos hasonló jelentéktelennek tűnő, apróságban számíthatunk rájuk.
A szülők már csak ilyenek! Dolgoznak, és aztán még egy kicsit dolgoznak, és miközben mindezt teszik – annak fényében, hogy ez a világ rendje -, akkor lényegében az egész magyarságért, emberiségért fáradoznak.
Magyarországon több millió szülő végez láthatatlan munkát azért, hogy társadalmunk, népünk fennmaradása még hosszú évekig biztosítva legyen, vagy, hogy olyan embereket adjon a magyaroknak és az egész emberiségnek, mint például (a teljesség igénye nélkül) Szent-Györgyi Albert, Teller Ede, Csíkszentmihályi Mihály, Czeizel Endre és még nagyon hosszan sorolhatnám.
Kissé elkalandoztam, talán ahogy egyre inkább belemélyültem a feladatba, úgy egyre inkább vált érzékennyé a tudatom annak kapcsán, hogy milyen értékes munkát is végeznek a szülők nap mint nap egészen idejük végezetéig.
Én ezen a világnapon nekik szeretném tehát megköszönni áldozatos munkájukat. Cserében csak azt az ígéretet adhatom, hogy majdan – az ő példájukat követve – magam is örömmel és alázattal teszek eleget ezen nemes feladatnak.
Lőcsey- Balássy Emőke
Vélemény, hozzászólás?