Pünkösdi királyság, pünkösdi rózsa, pünkösdhétfő. Sokan ismerik ezeket a kifejezéseket, de vajon mi is ez az ünnep?

Pünkösd a húsvétot követő ötvenedik nap, mozgó ünnep, neve a görög pentekosztész ‘ötvenedik’ szóból ered. Eredetileg a zsidó nép ünnepe, előbb a befejezett aratást, később pedig a Sínai-hegyi törvényhozást (ekkor kapta Mózes Istentől a törvényeket kőtáblákon) ünnepelték a Pészah szombatját követő ötvenedik napon Sabouthkor.

A keresztény egyházi ünnep története a következő: Krisztus mennybemenetele után, az ötvenedik napon az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra.

 

Ekkor Péter prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek. Pünkösd tehát az egyház születésnapja is.

Számos népszokás is kapcsolódik ehhez az ünnephez. Néhol már ősszel koszorúba font gesztenyét tesznek a verembe, hogy pünkösdkor a ház előtt vagy az utcán fogyasszák el. Egy középkori szokás szerint ilyenkor egy ügyességi versenyt rendeztek. A versenyen volt karikadobálás, tuskócipelés és egyéb versenyszámok. A verseny nyertese lett a pünkösdi király.  Ezután ő hivatalos lett minden ünnepségre, mulatságra és lakodalomba, sőt még a helyi kocsmákban is állták a fogyasztását a többiek. Ezt a kiemelt tisztséget volt, amikor egy évig is élvezhette a győztes, de volt olyan is, hogy csak egy hétig tartott.

Már kora hajnalban az ablakokba, vagy a ház kerítés-lécei közé tűznek zöld ágakat, virágokat (bodzát, pünkösdi rózsát, jázmint) azért, hogy nehogy belecsapjon a házba a villám. Néhol a lányos házakra tettek ki zöld ágakat.

Az egyik legfontosabb magyar Mária-kegyhely Csíksomlyón található. A csíksomlyói búcsú hagyománya a 15. századból maradt fenn az első írásos emlék, amely beszámol a pünkösdi zarándoklatról. A katolikus hívek pünkösdszombatra érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd mise után felvonultak a két Somlyó-hegy közé. A népszokás ma is élő hagyomány, a csíksomlyói búcsú a magyarság egyetemes találkozóhelyévé nőtte ki magát.

Írta: Drilla Andrea


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük