szülők háza magazin, táplálás

Táplálásról

A WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) ajánlása szerint a legjobb az, ha egy újszülött táplálásában az első egy évben az anyatejes étkezésen van a fő hangsúlyt. Fél éves kortól ugyan elkezdhetjük a hozzátáplálást, ám az anyatej kétéves koráig még mindig maradjon meg, mint melléktáplálék. Családi tanácsadóként és édesanyaként ezzel mélységesen egyetértek.

Családi tanácsadóként, sokszor tapasztalom, hogy a nők egy része azt gondolja, mivel az édesanyja nem tudott szoptatni, ezért ő sem fog. Elterjedt tévhit, hogy a szoptatási készség az örökölhető. Ez bizonyítottan nincs így.

Készüljünk a szoptatásra

A minta az, ami öröklődik, vagyis az a gondolat, hogy én azt hiszem, olyan vagyok, mint az édesanyám. Ez az erős mintakövető magatartás tulajdonképpen tudat alatt gátolja a tejelválasztást. Éppen ezért nagyon fontos, hogy már a terhesség alatt készüljünk a szoptatásra. Gondoljuk végig a kötődéseinket a saját édesanyánkhoz, a szoptatáshoz, hogy még mielőtt világra jön az újszülöttünk, tisztában legyünk önmagunkkal. A szoptatás nagyon fontos kötelék anya és újszülöttje között. Szinte a várandósság meghosszabbítása. Hiszen gyakorlatilag ránk van utalva a gyermekünk, és ahhoz, hogy együttműködjünk vele, egymásra kell hangolódnunk. Ezt sok nő nehezen viseli, előfordul, hogy nem készülnek fel eléggé arra, hogy a várandósság kilenc hónapját még legalább kilenc hónap ugyanolyan, vagy legalábbis nagyon hasonló egymásra utaltság fogja jellemezni. Nagyon sokan már úgy élik meg a kilenc hónap leteltét, a gyermekük megszületését, mint egy megkönnyebbülést. Ez koránt sincsen így. Egyfajta testi megkönnyebbülés valóban jelentkezik, hiszen az ember leteszi azt a plusz kilót, amit a pocakja növekedése, és a pocakjában növekvő magzat jelentett, az egymásrautaltság jellegében változatlan marad. Ezzel tisztában kell lenni, hogy ne „fogyjon ki a készlet”, és maradjon még bennünk szufla ahhoz, hogy továbbadjuk magunkból a gyermekünknek. Egy újszülött elsősorban „anyát eszik”. Ez talán kicsit képletes, átvitt, de, aki szoptatott már gyereket, tudja, hogy igazából is így van.

Bocsánatot kérni a kicsitől

Érdekes történetet mesélt nekem egyszer Dr. Molnár C. Emma, pszichoterapeuta, örök mesterem. Az I-es Női Klinika gyermekágyas osztályán találkozott egy kismamával, aki éppen újszülött gyermekét tartotta kezében, szoptatni próbálta, amikor is Emma füle hallatára a kisbaba feje felett azt mondta az apukának: „Te, ez a gyerek nem valami szép”. A kisbaba azon nyomban befejezte a szopási kísérletet, fejét ide-oda kezdte rángatni, jelezvén, hogy ő már köszöni szépen, nem kér ebből. Ezután beindult egy kemény harc anya és babája között. Az anya ugye etetni, etetni, etetni próbálta a gyermeket, az újszülött pedig kézzel-lábbal tiltakozott, hogy nem kér belőle. Ekkor Emmának kipattant az isteni szikra a fejéből. Azt mondta az édesanyának, hogy mi lenne, ha bocsánatot kérne az újszülöttől, amiért megsértette. Mindenkinek a pszichológusokról alkotott előítélet jutott eszébe, miszerint nem biztos, hogy normális ember az, aki ezt a szakmát választja. De miután Emma elismert szaktekintély, kételkedve ugyan, de elfogadták az ajánlatát. Az anyuka pironkodva elnézést kért gyermekétől. Láss csodát: a gyermek elkezdett szopni, mintha mi sem történt volna. Megbocsátott. Önök akár hiszik, akár nem ezt a történetet, én elhiszem. Azért is, mert magam is tapasztaltam a gyermekeimnél azt, hogy ha nagyon akartam őket etetni, vagy siettem, vagy nem figyeltem oda rájuk, akkor sokkal nehezebben ment a szoptatás.

Nyugalom kell és önátadás

Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy ráhangolódjunk a magzatra. Ne akarjuk feltétlenül etetni őt, hanem adjuk át magunkat neki, hogy ő kedvére ürítse ki a mellünket, hogy kedvére olvadjon bele a testünkbe újra, hogy kedvére igya be az illatunkat. Neki a szopizás maga a Minden: a létezés, a szeretet, az egység, a harmónia. Ehhez nyugalom kell és önátadás. Ezt erőltetni semmiféleképpen nem lehet.

Sajnos, ritkán, de előfordul, hogy valaki annak ellenére, hogy szeretne szoptatni, mégsem tud. Ilyenkor természetesen tápszerrel, vagy más anyatejével kell táplálni a gyermeket. Az is előfordul, hogy valakinek nincsen valóban testi oka arra, hogy ne tudjon szoptatni, de valamitől nem sikerült egységbe kerülnie az újszülöttel, ezért nem tud szoptatni. Ilyenkor sok esetben magukat vádolják a nők. Azt gondolom, hogy nem feltétlenül az a jó anya, akinek minden sikerül. Ha anya szereti gyermekét, lehet az ő kapcsolatuk kiegyensúlyozott akkor is, hogyha, cumisüvegből táplálja.

Írta: Regős Judit

A cikket az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.
logok