masszázs; apa; Szülők Háza Magazin

Apává érés masszázzsal

A várandósság idején a szülők összehangolódása rendkívül fontos a jó szüléshez vezető úton. A kettejük közti intimitás elmélyítésében, összecsiszolódásában és a rájuk váró új élethelyzetben nyújt segítséget a masszázs.

Sok férfi hezitál, bent legyen-e a szülésnél. Sokszor hallható indokként, hogy az apa azt mondja, úgysem tud segíteni. Fél a tehetetlen toporgástól, a megszégyenüléstől, hogy nem tud társ lenni. Riasztó számára, hogy párja fájdalmát nem tudja enyhíteni, így nehezen tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Ezek összessége miatt gondolja, nincs helye a szülésnél. Pedig ha kiderül, hogy van és hogy hol van a helye, kedvet kap, hogy társ legyen. Ennek a tudásnak a birtokában felszínre tör a természetes vágyódás, hogy a baba születésénél is ott legyen, azaz a gyermek fogantatásától a világra jöveteléig kísérhesse az új család létrejöttét.

Egyéni szülésfelkészítéseim alkalmával tanítom meg az apáknak a speciális masszázsmozdulatokat, melyekkel a kismama segítségére lehetnek már a fájdalomcsillapításban is. Ez a tanulási, összecsiszolódási folyamat a 32.-35. héten történik. Azt szoktam javasolni, hogy az apa masszírozza párját ezekkel a speciális mozdulatokkal minden nap minimum 5 percig. A masszázst mandulaolajjal jó végezni. Fontos az apáknak a saját élmény, a „viszontmasszázs” is, mellyel egy kölcsönös partneri kapcsolat alakulhat ki a pár között. Ez segíti a férfiak ráhangolódását is.

A napi érintés meleg, intim légkört teremt apa és kismama közt. A férfi amellett, hogy fájdalmat csillapít a masszázs által, azzal a sikerélménnyel is gazdagszik, hogy igazi segítség, amit ő tud adni, míg a mamát a rá irányuló értő figyelem teszi boldoggá. A szüléskor immáron gyakorlott „masszőrként” tud az apa társ lenni. Ezáltal fizikai és pszichikai támaszt is nyújt a vajúdó kismamának. Ennek az elmélyült kapcsolatnak köszönhetően a férfi is gyorsabban halad az apaság felé vezető úton. Bennük nem dolgoznak a várandósság alatt a hormonok, nem érzik át a kismama fizikai érzéseit sem, így ezen élmények hiányában nehezebb az apává érés. Azonban fontos, hogy ők is ráhangolódjanak a gyermek érkezésére. Ebben is segítséget nyújt a masszázs. Az apa hasznos, értő módon lesz bent a szülésnél, nem fél, és a gyermekkel való kapcsolata is intenzívebbé válhat. A várandósmasszázs közös élménye által pedig a kismamával is elmélyül kapcsolata. A masszázs eszköz lehet, mellyel a nőhöz érhet. A medence, az ágyéki és az alsó háti szakasz masszírozása megnyugvást hoz a kismamának fájdalmai közben és önbizalmat ad párjának.

A masszázs segítséget nyújt tehát az apának és a kismamának is. Fizikai és pszichikai jótékony hatása mellett az összehangolódásban is fontos szerepe van, mely elengedhetetlen közös életük legfontosabb hónapjainak átélése során. A férfi segítséget nyújt, miközben apai ösztönei is erőre kapnak, így a szülés élménye a masszázs segítségével meghatározó élmény lesz mindkettejük számára.

Írta: Halász Katalin


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük