Hogy bírjátok?

0
40
Fotó: mindandi/Freepik

“Jól bírjuk, köszönjük. Fáradtan, nyilván. Pedig igazából az alvás teljesen rendben van. Leszámítva azokat az éjszakákat, amikor a csajok “összebeszélnek”, és felváltva adják a műsort, olyan hajnal háromtól hatig. Akkor meg már világos van, tehát akár fel is kelhetünk, visszaaltatás úgysem lesz, marad a kávé.” Kepes-Végh Ádám írása.

Az altatás az már cifrább történet, ott mindennek pontosan ütemre kell kijönnie. Próbáltuk együtt altatni őket, különösebben nem volt sikeres, így maradtunk az egyszerre altatás mellett, amolyan “elég közel van” alapon. Általában olajozott gépezetként működünk, a kisebbik eszik amíg az esti mesék tartanak, majd áttranszportálom az atyai vállra, abban a reményben, hogy a tejkóma és a ringatás közös eredményeképpen szépen bealszik, és a fejből mesélés közben kislisszolunk a gyerekszobából. Ha sikerül, gyerekkel a vállamon töltöm az este hátralévő részét addig amíg Anya végez a nagylány altatásával (és felébred belőle). Csak ezután tesszük le a kiságyba, a gyerekszobában.

Fürdetés?

Az igazi sikersztori. Párhuzamosan megoldva. Egyik szülő (jellemzően Anya) a Füllünyúllal a nappaliban dézsázgat, a másik (jellemzően én) a Csajszibaracknak adja a kacsabeszélgetős műsort a kádban. Aztán kergeti törölközővel. Aztán rábirkózza a pizsamát. Majdnem három év után végül csak eljutottunk oda, hogy “apáé a fürdetés”, és bevallom nagyon élvezem (bár a kacsáknak nem könnyű folyamatosan új szövegkönyvet írni).

Házimunkában sosem voltunk erősek, ez tulajdonképpen nem változott. 🙂

Mosás?

A mosógép gyakorlatilag állandóan megy (de legalábbis mehetne), a szárítógép is dolgozik szépen. Tulajdonképpen csak hajtogatni kell, amit tök jól lehet sorozatnézés közben, miután elaludtak a gyermekek. Kár, hogy nem csináljuk, csak hetente kétszer, amikor már tényleg mászik ki a kosárból a tiszta ruha….

Takarítás?

Szereztünk egy robotporszívót. Nem igazán értettem mi értelme van, de meg kell mondjam, hogy örülök, hogy megtettük.Jóval lassabban takarít ugyan, mint mi, de az így felszabadult időnkben tudunk mást csinálni, és így összességében több mindenre jut idő. Eleve kevesebb a takarítanivaló is, mert minden este kiengedjük kicsit, hadd rohangáljon.

Vasalás?

Az pont úgy megy mint eddig, alkalomszerűen, ami épp kell. Hiszünk a gravitációs vasalásban. 🙂

Főzés?

Na, olyat nem nagyon csinálunk. Hiányzik is. Két hónap elteltével mostanában kezdtünk el újra főzni, a hétvégéken. Hét közben rendelünk, mert ciki vagy sem, de egyelőre még nem vagyunk elég “szülő-fittek” az új felálláshoz, és jellemzően a hétköznapok végére annyira elfáradunk (pusztán magában a szülői létben), hogy a körözöttnél bonyolultabb ételek elkészítése teljesen kizárt.

Szülői kihívás?

Van, köszi. Nem unatkozunk. Ott van mindjárt az elindulás kérdése. A témában korábban írt bejegyzésemet gyakorlatilag teljesen újraírhatnám, annyit változott a helyzet. Jelenleg úgy állunk, hogy Boró nagyon szeretne menni valahova ami “izgalmas”, elindulni viszont nem annyira szeret, ezért inkább kergetni kell, meg duplozni, meg bármi mást, mint induláshoz készülődni. Ha pedig valahogy mégis sikerül elkészülni, tuti, hogy a kisebbik fogja kicsit odébb tolni a lakás elhagyását. Tegnap 2 órán át “ugrottunk le” kalácsért reggelire. Aztán ott van a “nézés” kérdése. Sajnos épp úgy áll a dolog, hogy ha otthon vagyunk, és egy pillanatra is unatkozik a Csajszibarack, azonnal “manóstündéreset” akar nézni, de ha azt nem lehet, akkor Peppát, ha azt sem lehet akkor tévét, de legalább állathangokat a mobilon. Mi pedig igyekszünk tartani magunkat a (Boró által is) jól ismert szabályokhoz alkalmak, és időkeretek tekintetében. Ő ezt nyilván minden alkalommal megértéssel és együttműködően fogadja. (Nem)

A legnagyobb szülői dilemmát mégis az okozza talán, hogy megtaláljuk a középutat a “Fülünyúl kapjon elég figyelmet”, “Boró ne érezze elhanyagolva magát”, “Épüljenek a testvéri kötelékek” háromszögben. Szokni kell még ezt a kétgyerekes szülő dolgot na.

Ugyanígy döntenénk-e ha újracsinálhatnánk? Mindenképp. Egyrészt, mert a Fülünyúl úgy tudja mondani, hogy “eeee”, hogy az világbajnok, másrészt,   hogy láthassuk a Csajszibarackot, nagytestvér szerepben. Mert egészen lenyűgöző… de ez már egy másik történet.

A cikk másodközlés, az eredeti írást az Apávávált blogon olvashatjátok.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ