Tippek arra, hogyan lépd át a saját árnyékodat!

0
269
Fotó: Freepik

“Ha a sikeres vállalkozók alaptulajdonságairól van szó, mindig kiemelik, mennyire fontos kitartónak lenni. Nem feladni, bármilyen nehézség jön is. Tovább haladni ellenszélben is. Persze ez leírva olyan egyértelmű, de amikor épp a változatos nehézségek akadálypályáján próbál előre jutni az ember, egyáltalán nem olyan egyszerű megőrizni az eltökéltségünket. Hogyan lendüljünk át a holtponton? Erre kerestem a választ menő anyukák segítségével.” M. Kiss Milánné Szél Felícia írása.

Először is egy pozitív ténnyel szeretném kezdeni. Az „Amway Global Entrepreneurship Report 2016” 45 országra kiterjedő, összesen közel 51.000 fős mintán készült reprezentatív kutatásából derült ki, hogy a magyar vállalkozók kitartásban az elsők. Ha egyszer nekiduráltuk magunkat, akkor minden körülmények között kitartunk a vállalkozóvá válás mellett. A kutatás szerint ugyanis „az ellenálló képességünk nagyobb (55%), mint a világ más országaiban (49%)”.

Biztos vagyok abban is, hogy minden vállalkozó(jelölt) sejti, hogy a cég nem fog egyik pillanatról a másikra felvirágozni, és akár évek is kellenek ahhoz, hogy elegendő ismertséget és ügyfelet, vevőt szerezzenek. Az első évek tehát folyamatosan próbára tesznek bennünket, és magunknak is állandóan bizonyítani kell, hogy elkötelezettek vagyunk a saját terveink mellett. Különösen akkor igaz ez, amikor elmúlik a kezdeti svung és a lelkesedés éppen nem szárnyal az ezernyi váratlan(?) nehézség miatt. Rengeteg új ismeretre kell szert tenni, folyamatosan fejlődni, szokatlan döntéseket hozni, új képességeket elsajátítani. És közben haladni a cél felé – vagy éppen magát a célt módosítani, ha menet közben kiderül, hogy arra van szükség. Ehhez nyilvánvaló, hogy türelem és fegyelem kell, meg persze kitartás.

De szinte mindenkiben felmerül időről időre, hogy talán mégis téved. Előfordul, hogy az ember elbizonytalanodik abban, van-e értelme a vállalkozásra ilyen őrült mennyiségű időt és energiát (netán pénzt) fordítani. Amikor épp nagyon nem jön össze semmi, az bizony a legelszántabbakat is megingathatja. Ilyenkor mi a teendő? Mi segít, hogy az ember túljusson ezen a fázison? Vannak bevált trükkjeim nekem is, de előbb itt van néhány megoldás gyakorlott el nem tántorodóktól:

R. Fonyó Barbara, profi blogger (Mom With Five), öt gyermek édesanyja

“Mindig vannak nehéz pillanatok, amikor feladnám az anyaságot, az írást, a házasságom, a futást… Bárki belefáradhat a mindennapok küzdelmeibe, bárki érezheti úgy, hogy nincs több erőtartaléka, hogy lefussa az utolsó kétszáz métert, pláne nem erőltetett menetben.

Bárki… és ez a lényeg, hogy bárki megtehetné. De türelmesnek lenni a gyerekeimmel, amikor szakad a cérna, tovább írni a sorokat, amikor elhallgat a múzsa, elsimítani a házasságon belüli egyenetlenségeket, tovább emelni a lábam, amikor az eszem azt mondja, hogy ne csináljam, na, azt nem tudja bárki megcsinálni.”

A kitartástól leszek bárkiből ÉN, aki tovább lép, tovább ír, tovább küzd.

Kőrösi Blanka, az Ursamaior kreatív műhely vezetője, egy gyermek édesanyja

“Hogy hogyan kezelem az átlagosnál nagyobb kihívást jelentő eseteket? Hogy mi ad erőt ezek legyőzéséhez és a sikeres megoldásukhoz? Gyakran magam is ezt kérdezem…

Egy-egy fáradt nap után, amikor a kisfiam szalad felém, az elfeledteti a fáradságot. Amikor létrehozok valamit és végigtekintek a kész művön, az megelégedettséggel tölt el. Amikor a férjem azt mondja, büszke rám, és látom a szemében a dicsérő csillogást, az örömöt okoz. Amikor egy nagyon nehéz és munkával teli időszak után rápillantok a bankszámlámra, az biztonságérzetet ad. Ezek mind-mind erőt adnak ahhoz, hogy csináljam és folytassam.”

De ami a legjobb megoldás a kihívás legyőzésére, hogy az elején bele se gondolok, vagy inkább bele se merek gondolni, hogy mi munka lesz ide eljutni, én gyakran csak az árral sodródom tudatosan, hogy ne lássam a jövőt, mert kitartó vagyok ugyan, de bátor nem.

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna „multilevel” zenepedagógus, négy gyermek édesanyja

“Az egyetemen a levelezősöket rendszeresen szombaton tanítom, négy intézményben dolgozom rendszeresen, akkreditált képzésem is van már, és most épp a doktori szigorlatomra készülök… Ez már valóban az a szint, amikor néha azt mérlegelem, megéri-e. A család, a gyerekek kárára nem mehet, és az én egészségem is fontos! Bár én sem az a típus vagyok, aki elenged egy feladatot, lehetőséget. Igen, sok ilyen van, volt. Több államvizsga, szakdolgozat született már gyerekek mellett, de nem négy mellett…

Azt gondolom mindent meg lehet oldani, és a férjemnek is ezt szoktam mondani, ha Ő bizonytalan egy bevállalásban. Sosem tudhatjuk, mire miért vagyunk “meghívva”.

Én szerencsés helyzetben vagyok, mert a férjem biztos pont, aki mellettem áll, és támogat, segít, együtt oldjuk meg a mindennapokat. Hol Ő hoz áldozatot, hol én.

Ami még erőt ad, a hit! Jó érzés érezni, hogy hivatásod van, feladatod van, hogy képes vagy rá. Öröm adni önmagamból, az ötleteimből, a tudásomból. De fontos, hogy a családra csak annyi súlyt tegyek, amennyit elbírnak a gyerekek, és a férjem. Tudni kell néha Őket helyezni előre, és mindig érezni, mikor van rám szükségük.

Azzal is győzködöm magam, amikor olyan feladatom van, ami az erőmet meghaladhatja, hogy van lehetőségem nem megcsinálni, és akkor sem lesz problémám az életben. Már ez is erőt ad, hogy ne teherként éljem meg, hanem mint választási lehetőséget. Egyre többször mondom, hogy nem vállalok valamit, és erre büszke vagyok.”

Kun Ágota, a munkahelyi stressz és jóllét hátterét (is) kutató szakpszichológus, két gyermek édesanyja

“Ami mindig ott van a fejemben, bármilyen kihívást jelentő, megterhelő, az erőn felül is erőt kívánó helyzetben: a jövőkép. engem ez húz, vagyis az, hogy ha ezt meg ezt megcsinálom, akkor ez meg ez milyen jó lesz. Vizualizálom a jövőt, azt a jót, ami majd a jelen erőfeszítéseiből megszületik. Az eredményre koncentrálok és nem arra, mennyi mindent kell még belepakolni, hogy elérjem azt, ami most éppen cél előttem.

Persze jó az, ha flow-ban csinálja az ember azt, amit csinál, de ez nem mindig adott. Bár nekem nagyon fontos, hogy minden tevékenységnek meglegyen az élvezeti értéke. Igyekszem mindent úgy alakítani, hogy legyen benne értelem és érzelem is. Sok pozitív érzelem. De nagyon fontos az is, hogy amit el akarok érni, az mennyire ad értelmet nekem a jövőt tekintve.

Ha ez nincs meg, akkor is az van bennem, hogy meg tudom csinálni, mert remek képességeim vagy tulajdonságaim vannak, amik ezt lehetővé teszik. Ezt nevezhetem én-hatékonyság érzetnek. Hiszek magamban és a képességeimben. És persze ott vannak útközben a nehézségek. Megvan a személyes hit, hogy meg tudom csinálni, de megvan az is, hogy ha nehezen megy, nem az okokat keresem.

megoldásokra koncentrálok. Opciókat keresek, és elengedem azokat a jelen helyzetet nehezítő tényezőket, amik ide vezettek. Az érdekel, hogyan tudom a jelen helyzetet úgy alakítani, hogy eljussak a kívánatos jövőmbe. Erőforrásokat pakolok össze, hogy tovább tudjak menni. belső erőforrásokat (pl. hogy optimista vagyok), meg akár külső erőforrásokat (ha kell, tudok segítséget kérni).”

Nekem a kitartás: tiszta jövőkép, önmagamba vetett hit, értelem és érzelem együttes megléte, és megoldásfókusz a problémafókusz helyett, és végül: tudom, milyen erőforrásokat tudok mobilizálni, hogy ott legyek ahol lenni akarok.

Ami nálam bevált:

Minden nap teszek valamit a vállalkozásért, legyen az bármily apróság is. Igyekszem magam „vállalkozói edzésben” tartani, akármilyen nehéz is olykor az időhiány miatt – pl. most a nyári szünet alatt…

Mindig csak a következő néhány konkrét lépést nézem, mert ha folyton a távlati Nagy Célt nézném, pánikba esnék 🙂

Ha épp nagyon a mélyponton vagyok, mert semmi sem halad vagy nem jól sül el, akkor igyekszem minél többet pihenni, mert hulla fáradtan és kizsigerelten sem érdemi tervezésre, sem megvalósításra nem vagyok képes.

Ha bírok, gyorsan csinálok valamit, ami azonnali eredményt hoz és jobb lesz tőle közérzetem – ez lehet akár csak egy kis rendrakás vagy szelektálás az iratok között, de egy pici vállalkozói projekt megvalósítása vagy tanulás is.

Mi segíthet még?

Tűzzünk ki elérhető célokat, de olyanokat, amelyekért azért tenni is kell valamit. Tegyünk fel konkrét kérdéseket: mi kell ahhoz, hogy ez vagy az megvalósuljon? Akár bontsuk le pontról pontra a teendőket, és álljunk neki apránként megvalósítani. Minden egyes pipa egy kisebb győzelem. Nyugodtan ünnepeljük meg a kisebb eredményeinket – ehhez persze jól jön egy előzetes terv is.

Jó, ha vannak szövetségeseink, akik nemcsak támogatnak minket, de a kellő pillanatban őszinték is velünk. És ezzel párhuzamosan próbáljuk meg kerülni az energiarabló károgókat – de ha épp erősek vagyunk, hallgassuk meg őket, gondoljuk át az érveiket és keressünk megoldást arra, amivel az általuk felvázolt akadályt átugorhatjuk vagy kikerülhetjük.

Ne parázzunk azon, hol tartunk, pedig hol kellene, mert az elképzeléseinkben másképp szerepelt. Engedjük meg magunknak az újratervezést, hiszen ez a mi saját projektünk, amelyben mi vagyunk a főnök.

Ha jönnek az eltérítő, baljós gondolatok, ne hagyjuk, hogy legyőzzenek. Hess, hess!! Inkább képzeljük el részletesen a távoli, végső célt, és érezzük át, milyen boldogság és büszkeség lesz bennünk, ha végre – minden nehézség és akadály ellenére – elérjük.

A cikk másodközlés, az eredeti írást az Anya vállalkozik blogon olvashatod.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ