Dear Daddy

0
524
@Alice Skinner instagram
“Most egy kicsit azt kívánom bárcsak fiúsabb fiú lettem volna amikor fiatal voltam. Vagy egy Barney Stinson kaliberű amorózó később, ivaréretten. Akkor lenne egy karma-vonal a történetben, amitől talán erősebb lenne. De nincs ott, én pedig nem fogom kitalálni.” Kepes-Végh Ádám írása.

Mindig a furcsa, magas srác voltam, a lányok többsége ignorált (különösen a magasak, amit soha nem értettem…olyan logikátlan), nincsenek nagy hódítós sztorijaim. Van viszont egy kislányom. Egy lánygyermek édesapjaként pedig nagyon sokat gondolkodom olyan dolgokon, amelyek jellemzően inkább nőket foglalkoztatnak. (Itt jönne ugye a drámai karma rész, de történetek hiányában elmarad.)

Ez az írás régóta érlelődik bennem, egészen pontosan azóta, hogy szembejött velem az alábbi kisfilm:

A magyar sajtó azidőtájt épp a női princípiummal volt tele, és úgy éreztem, hogy ennek a megosztása akarva akaratlanul politikai felhangot kapna, a politikát és különösen a pártpolitikát pedig igyekszem minden erőmmel távol tartani ettől a blogtól. Ugyanakkor hamarosan nőnap, jó alkalom ez is. Annak ellenére az, hogy nem tartozik a kedvenceim közé. Soha nem szerettem a kötelező ünneplést, a szilvesztertől kiráz a hideg, a Valentin-napba meg bele se kezdek. Az meg, hogy kijelölünk egy napot az évben, ami “a nőké”, az szerintem tök abszurd. Inkább azon kéne dolgozni, hogy a maradék 364 napon egyenlő félként kezeljük egymást, nem “kitüntetni” a nőket egy csokor virággal, neadjisten megengedni (sic!), hogy aznap ne mosogassanak. (“Majd elintézed holnap Anyukám, ez a nap a Tiéd, menj mosd meg a hajadat!”)

Na de elkanyarodtam. Szóval a videó. Ha tehetitek, nézzétek meg (sajnos csak angol verzió van, de számomra már ez is klasszisokkal érthetőbb mint az eredeti norvég szöveg)! Egy még meg nem született lánygyermek elképzelt levele az édesapjának, melyben arra kéri, hogy ne legyen tovább része annak a társadalmi cinkosságnak, amely hallgatólagosan elfogadja a szexizmust és a szexista vicceket.

A lány egy elég riasztó képet fest az eljövendő életéről, ami, úgy vélem, túlzó és végletekre kihegyezett, de egyrészt nem tudom, mert fiú, majd férfi lévén én nem igazán kerültem ilyen helyzetekbe, másrészt azért valami azt mondja bennem, hogy részeivel sajnos a legtöbb nő találkozhatott az élete során. A cél ennek ellenére szerintem nem a fiúk, férfiak démonizálása, hanem a figyelmeztetés. A videóbéli leendő apuka nem tiltakozik a szexizmus ellen, sőt maga is táplálja olykor, ezáltal pedig a saját lányát sodorja veszélybe, akiért amúgy az életét adná. A dolog pont ettől erős nekem, hogy nem azt állítja, hogy egyenes az út a szexista megjegyzésektől az erőszakig, hanem, hogy az út épphogy kacskaringós és beláthatatlan, ezért jobb, ha nem is lépünk rá.

Egy gondolatkísérletre hívok most minden lányos apukát. Itt van egy véletlenszerűen kiválasztott vicc a netről:

“Mi a legszebb a női testen?
– A férfi.”

Ha a nőt behelyettesíted a saját lányoddal, még mindig vicces?

Amikor “mellesleg” megjegyzéseket teszel a kolléganődre akkor eszedbe jut, milyen érzés lesz a lányodnak ilyen kollégákkal együtt dolgozni?

Ahogy a lányodról sem fogod feltételezni, hogy azért öltözik fel csinosan és sminkeli ki magát, hogy minden szembejövő férfi megbámulja és megjegyzéseket tegyen, nyugodtan gondolhatod azt is, hogy a miniszoknya, ami az imént lebegett el melletted az utcán, éppen annyira csak annak a különleges valakinek szól.

Ha az ember átlépi a kényelmes határvonalat, amit az elméleti lehetőségek és a saját élete közé húz, ha feladja a kényelmes sérthetetlenségi illúziót, akkor hirtelen egész más megvilágításba helyeződik ez az egész kérdés. Ettől ilyen erős számomra ez a videó, és bár soha nem tartottam magam szexistának, nem meséltem ilyen vicceket, a csendes cinkosságban viszont érintett voltam. Nem tervezek tovább az lenni.

Megelőzendő az ezzel kapcsolatos megjegyzéseket, igen, a lányok is tudnak kegyetlenek lenni, nem csak a fiúk. Olyan sztorikat is ismerünk, amiben férfiakat ártatlanul vádoltak meg erőszakkal (bár jelentősen kevesebbet, mint olyat amiben nem volt alaptalan a vád). A beszólogatások, oltogatások, viccek mindkét irányból jönnek. Tudom, mert én is kaptam belőlük bőven. A lényeg pont az lenne, hogy egyik oldalról se fogadjuk el őket.

De amíg a fiúknak elnézzük, mert macsó, a lányoktól pedig az várjuk el, hogy jólnevelt hölgyként tűrjék, addig valami nincs rendben. Egy férfi nem a férfiasságából ad le, ha nem tesz szexista megjegyzéseket, és egy nő nem lesz kevésbé nőies, ha nem tűri csendben őket. Azzal, hogy elfogadjuk, hogy a két nem egyenlő, azzal nem ugyanolyanná tesszük őket, nem fiús lányokat és lányos fiúkat nevelünk, csupán tiszteletre képes, és azt megkövetelő embereket, ami szerintem az egész társadalomnak csak a hasznára tud válni.

Az imént csak a lányos apukákhoz szóltam, most azzal a kéréssel fordulnék minden szülőhöz, hogy se hallgatólagosan, se aktívan ne támogassuk a szexizmust! Rajtunk is múlik, hogy a nemi alapon történő megkülönböztetés téma lesz-e még, amikor a gyermekeink felnőnek. Ha tőlünk a tisztelet és az egyenlőség kultúráját tanulják, akkor talán egy napon a nőnap is oda kerül, ahol a méltó helye van, a történelemkönyvek lapjaira.

A cikk másodközlés, az eredeti írást az Apávávált blogon olvashatod.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ