Aki napjainkban a nemi egyenlőség fontosságát hangsúlyozza, igen gyakran megkapja a férfigyűlölet, a családellenesség és az önzés címkéjét. Sokan úgy hiszik, ez a kérdés kizárólag a nők egy csoportjának fontos, holott a tradicionális nemi szerepek erőltetéséből fakadó társadalmi nyomás férfiakra és nőkre egyaránt súlyos terheket ró. Ennek bizonyítékaként álljon itt egy, a nemi sztereotípiák és szerepelvárások lebontását szorgalmazó apa, Ficza János írása.
A minap láttam egy viccesnek szánt videót arról, ahogy egy férfi kétségbeesetten próbálja elaltatni az őrülten síró gyerekét. Perceken át kínlódik, próbálkozik, szenved, de mindhiába tartja a karjában, az csak nem hagyja abba az ordítást, az apuka pedig egyre kétségbeesettebben izzad az éjszakában. Aztán bejön a szobába az anyuka álmos szemekkel, odalép a kiságyhoz, kiveszi belőle a picit, aki egyből elhallgat, a fickó meg bamba tekintettel jön rá, hogy egész idő alatt a gyerek plüssmackóját dajkálta a pokrócba csavarva. Érteeeed! Hát a mamlasz, észre sem vette! Majd megjelenik a szöveg: Atyai gondoskodás ide vagy oda, azért anyukát semmi sem helyettesítheti. Nagy tapsot ennek a rendkívül vicces történetnek. Kedves Barátaim! Humorérzék ide vagy oda, minden emancipált férfi nevében kikérem magamnak!
Hiszek az egyenlőségben és mindig is elleneztem a nemi sztereotípiákat. Nem gondolom, hogy a nők életcélja csak a szülés lehet, vagy hogy az igazi nő sokat főz és keveset gondolkozik. Nem hiszem, hogy a nők csak a testükkel tudnak érvényesülni, vagy csak az unalmas, a stréber, esetleg a rideg karrieristák lehetnek sikeresek. Nem értek egyet azzal sem, hogy ők a „gyengébbik nem” (ott voltam egy szülésnél), vagy hogy csak a gyereknevelés és a házimunka való nekik.
Ezeknek az előítéleteknek ugyanis a másik fele a férfiakon csapódik le. Ha az egyik nemet bizonyos jellemzőkkel általánosítják, akkor annak ellenkezőjével ruházzák fel a másikat, hasonlóképpen igazságtalanul. Ezáltal a férfiakra apaként a tehetetlen kellék szerepe hárult, vagy a másik véglet szerint a családját elhanyagoló karrieristáé, esetleg a keményen robotoló családfenntartóé, aki nem sokat tesz hozzá a gyerekei neveléséhez azon kívül, hogy biztosítja számukra a megélhetést.
Lehet, hogy ez valamikor így volt. De ahogy ma már a nők sem úgy tekintenek magukra, mint akiknek a gyerekszülés és a férfiak kiszolgálása az életük egyetlen vágya, ugyanúgy a férfiak sem tartják magukat rendetlen és megbízhatatlan óriáscsecsemőknek, akik képtelenek felnőni, és nem akarnak vagy nem tudnak gondoskodni a gyerekükről.
Én például szeretek sok időt tölteni a kislányommal. Nem merül ki a gyereknevelésem néhány atyai intelemmel és jópofáskodással. Magam is el tudom őt altatni és tudok róla gondoskodni. Megetetem, pelenkát cserélek, rendszeresen babakocsikázom, együtt fürdünk, nevelem és tanítom, beszélgetek és játszok vele, vigyázok rá – szóval teljes körű szülőnek érzem magam. Mivel a nők hordják ki a gyereket, nyilvánvalóan nekik bensőségesebb viszonyuk van.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy az én szerepem jelentéktelenebb lenne, vagy nem érnék annyit szülőként, mint a párom. Egyformák vagyunk – mint minden másban – ebben is.
Tegyünk fel néhány evidens kérdést a háttérbe szorított apák szemszögéből:
Ha egyedül a nő pótolhatatlan a gyerek életében, akkor a férfi tényleg helyettesíthető?
Ha csakis a nő tud törődni a gyerekkel, akkor a férfi nem is igazi szülő?
Ha anya csak egy van, akkor apából mennyi?
Ez a szexizmus tehát nem csak a nőket, hanem a férfiakat is megbélyegzi. Ez viszont egy alattomos csapda: a férfiak, akik maguk hangoztatják a női és (ezáltal) a férfi szerepekkel kapcsolatos tévhiteket, saját maguk fejét is igába hajtják. Nem veszik komolyan a szerepüket, hiszen ők apaként úgysem fontosak. Nem törődnek a gyerekkel, hiszen ez a nő dolga. Nem töltenek elég időt a családdal, hiszen a férfiaknak más a fontos.
Pedig legbelül minden férfinak tudnia kell, hogy ez nincs így. Tévhit, hogy az apák helyettesíthetők. Tévhit, hogy a férfiak nem akarnak apák lenni. Tévhit, hogy a gyereknevelés nem nekünk való.
Kutatások bizonyítják, hogy azok a férfiak, akik több időt töltenek a gyerekükkel, sokkal egészségesebbek. Kevesebb stressz éri őket, vagy könnyebben feldolgozzák azt, ezáltal csökken az esélye az ér- és idegrendszeri megbetegedéseknek, valamint erősödik az immunrendszer. Nem beszélve arról, hogy ezek a férfiak jellemzően pszichikailag is kiegyensúlyozottabbak és a párkapcsoluk is biztosabb lábakon áll.
AZ AKTÍV CSALÁDI ÉLET TEHÁT VALÓBAN BOLDOGÍT.
A realitás viszont az, hogy a téves szülői szerepekre nagy hatása van a külvilág és a környezet nyomásának. A férfiak vállára nehezedik a családfenntartás súlyos és frusztráló terhe, amit éveken át egyedül kell cipelniük. Ezalatt nem tudnak annyi időt tölteni a gyerekükkel, amennyit szeretnének, a nők pedig egyedül vannak otthon és maguk vezetik a háztartást. Ez pedig senkinek sem ideális megoldás. A stresszhelyzet ilyenkor mindkét fél részéről csak egyre fokozódik.
Egyszerűbb lenne az élet, ha a férfiak is megkapnák a lehetőséget, hogy teljes értékű apák lehessenek. Ehhez viszont hosszútávú változásra van szükség a társadalom, a politika és a munkaadók részéről. Svédországban például az újdonsült apukák 90 napot otthon tölthetnek úgy, hogy közben a fizetésük 80%-át megkapják. A munkahelyeken teljesen elfogadott és bevett szokás, hogy a férfi marad otthon a beteg gyerekkel. A nők biztatják a párjukat, hogy GYES-re menjenek és az anyukák nem néznek furán, ha kedd délelőtt tízkor egy apuka áll a játszótéren a babakocsi mellett.
Nálunk azonban nem csak gazdasági, hanem társadalmi szinten sem támogatott a férfiak apai szerepe. A feleségemnek még mindig rendszeresen felteszik a kérdést (főként más nők), hogy rám tudja vagy meri-e bízni a gyereket? Már elnézést hölgyem, de mi a f*sz van!? Rám BÍZNI??? Ki vagyok én, a szomszéd?
Sok helyen ráadásul azzal találkozom, hogy maguk az anyukák sem nyitottak és nem szeretnék, hogy a tulajdon párjuk törődjön a gyerekkel. Kisajátítják maguknak a babát azzal érvelve, hogy úgyis csak ők tudják őt ellátni és úgy vélik, az apuka úgysem tud vagy nincs ideje foglalkozni a gyerekkel. Ha pedig a fiatal férfiak nem kapnak kellő bátorítást, akkor könnyen azonosulnak a rájuk rótt szereppel és elintézik annyival, hogy nem értenek a gyerekekhez, meg különben is, mihez kezdjenek vele, hiszen csak fekszik és gagyog.
FÉRFIAK, MERJETEK APÁK LENNI!
Nem szabad félnetek tőle és nem kell tökéletesnek sem lennetek. Csinálni kell és kész!
Én sem tudok még sok mindent és rengetegszer bénázom meg hibázom. De lassan mindent megtanulok, és ami a legfontosabb, megismerem a lányomat. Senki sem születik apának. Én sem születtem annak, de csinálom a dolgomat és soha nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom. Ehhez viszont el kellett hagynom a nemi sztereotípiákat.
Nem gondolom úgy, hogy a megtermékenyítésnél véget ért a szerepem. Nem részesítem előnyben a munkámat a családommal szemben. Magam is elvégzem a házimunkát. Le tudom nyugtatni a gyerekemet az anyja nélkül is. Nem vagyok a feleségem másik gyereke. Nem várom el, hogy ha hazaérek, akkor kiszolgáljanak aztán békén hagyjanak. És legfőképpen szeretek és akarok apa lenni.
A cikk másodközlés, az eredeti írást az Apu-kalipszis blogon olvashatod.