Ki ez a pasi?

0
204
Pinterest

Arról igen sokat beszélünk, hogyan érinti a gyerek születése a nőket. Beszélünk arról, hogyan, miként változtatja meg az addig megszokottakat. De – ismét – csak keveset beszélünk arról, mindeközben mi történik a férfiakkal, akik most már apák is egyben? Szerencsére van, aki hangot ad ennek!

Nekem nem érintette a férfiúi mivoltomat a sarj érkezése, nincs mit “visszaszerezzek”. Ez egyébként alighanem abból fakad, hogy én a férfiképemet nem a klasszikus, patriarchális elemekből építettem fel, így aztán kevésbé érintette ezek megszűnése/átalakulása. Nem igaz rám, hogy „úgyis otthon vagyok a gyerekkel, van időm”. (Jegyzem meg, ezzel a képzettel ideje leszámolni. A gyermekkel otthon lévő szülőnek ideje ugyan van, de alkalma nincs semmit csinálni, vagy legalábbis nagyon ritkán, mert többnyire valamilyéről lóg egy gyerek. Nem csoda tehát, ha bármire nem jut idő.)

Végül Anya világított rá, hogy bár nem kell ördögi terveket szövögetnem egy nyugodt fürdésért, nem kell közelharcot vívnom azért, hogy megborotválkozzak vagy felvegyek valami jobb ruhaösszeállítást, azért megvannak a magam csatái, amelyeket Boró miatt vívok meg.

Népszerű és sajnos nem teljesen alaptalan sztereotípia a férfiakról, hogy annyira megviseli őket már a házasság és ezen keresztül a boldog casanovaévek vége is (hát még a gyerek), hogy bánatukat csak a koszos atlétában tévézés, a pocakosodás meg a sör enyhíti. Nekem ez sosem tűnt egy különösebben szimpatikus jövőképnek.

Már Boró érkezése előtt is igyekeztem figyelni magamra (inkább kevesebb sikerrel, mint többel), de az apaság egészen érdekes helyekre vitt ezen a téren.

Elkezdett például érdekelni az egészségem. Ez egy elég kétélű kard, lévén olyannyira hipochonder vagyok, hogy már magamat is zavarom. De mivel szeretnék ott lenni az unokáim esküvőjén, be kellett látnom, hogy a struccpolitika nem jó megközelítés. Belekezdtünk tehát a nagygenerálba, hogy megtudjuk, milyen állapotban van a kaszni, mert hiába örökifjú a software, ha a hardware nem bírja alatta. Most már legalább tudom, hányadán állok, mi az amiért (egyelőre) nem kell aggódnom, és mi az, amire oda kell figyeljek.

Aztán pár hónapja futok is. Nem sokat, nem gyorsan, de rendszeresen. Nem mondom, hogy élvezem, sőt sokszor kifejezetten nem, de azt viszont élvezem, ahogyan utána érzem magam. Ilyenkor a csajok is velem tartanak, és játszótereznek, amíg én a köröket rovom. Családi program lett. Ma például úgy alakultak a dolgok, hogy a sarj átaludta a délutánt, meg óraállítás is volt, így viszonylag későn indultam el, ráadásul egyedül. Mit ne mondjak, nem sok kedvem volt. De aztán utánam jöttek, és bár csak az utolsó kör előtt, de még kint értek a futópályán, mert nekik is fontos volt. Nyilván az egészségemnek se tesz rosszat, de elsősorban azért fontos ez nekem, hogy a lányom természetesnek vegye a testmozgást, a négy falon kívüli családi programokat. Pedig nekem elhihetitek, sokszor sokkal szívesebben aratnék fényes diadalt digitális ellenfeleim felett egy pixelhalmazban, mint hogy edzzek, vagy futkorásszak.

Az ételeinkre is jobban odafigyelek, mint előtte. Jó persze ebben most már van egy kis szakmaiság is, de az tény, hogy sokkal szigorúbban ellenőrzöm, hogy mit eszünk… merthogy ugye a sarj is azt eszi.

A folyamatosan szóló zenéről már írtam. Nem tudom ez a fejlövésem honnan jön, de amióta Boró megszületett, nekem fontos, hogy folyamatosan, és minél többféle zene szóljon otthon. Elsősorban persze könnyűzene, de egyes klasszikus darabokat is elviselek már, pedig az aztán igazán, de igazán nem az én világom.

Tulajdonképpen ez, hogy itt írok az apaságomról, ez is beleillik számomra a heti témába. Sokkal inkább, mint az elsőre feltűnik. Az egész Y-Apa téma számomra nem csak az apa, hanem a férfi sztereotípiák meghaladásáról, átlépéséről is szól. Nem hiszem, hogy kevésbé férfias lennék attól, hogy a szoknya, amit hajkurászok, egészen elképesztően pici, és nem elvont értelemben hajkurászom, hanem effektíve, a nappali padlóján. Nem csökkenti a férfiasságomat egyetlen kicserélt pelenka vagy gondosan kiválasztott ruhaköltemény sem. Tovább megyek, férfiasabb lettem, mint az apaságom előtt.

A végére pedig álljon itt egy coming out. Ezen sokat gondolkodtam, de úgy döntöttem, ott egye meg a fene, beleállok. Szóval az van, hogy Boróért, de már jóval a születése előtt elkezdtem pszichológushoz járni. Nem nagy divat ez mifelénk, én is sokáig álltam ellen, de be kellett látnom, hogy vannak bennem lerendezendő témák, megoldandó problémák, amelyeket képtelen vagyok egyedül vagy pusztán a szeretteim segítségével kezelni. Márpedig azt akartam, hogy mire apa leszek, ezek a dolgok a helyükre kerüljenek. Elképzelni sem tudtam, mi értelme lehet, most sem tudnám megmondani hogyan segít, de tény, hogy segít, és nekem igazából elég is ennyi.

Ádám vagyok, férfi és apa. Bár nincs számottevően kevesebb időm magamra amióta gyermekem született, mégis úgy érzem, hogy már az 5 évvel ezelőtti én sem ismerne rám. Egész máshogyan töltöm a rendelkezésemre álló időt, mint azelőtt. Mert érzem annak a felelősségét, hogy ki ez a pasi. Hiszen részben az erre adott válaszom fogja meghatározni azt, hogy a lányom milyen választ ad arra a kérdésre, hogy ki ez a nő.

Szerző: Kepes-Végh Ádám

Forrás: Apávávált blog

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ