szülők háza magazin, interjú

„Szerintünk úgy jó, ha megvan az egyensúly.” – interjú Kolesár Krisztiánnal

Sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan terveztük. Szülés után mi sem lenne természetesebb, mint a csecsemőt anyukára tenni, érezze teste melegét, bőrének illatát. Nagy Judit esetében nem így történt az első találkozás kislányával. Judit tévés műsorvezető volt, jelenleg a saját csokoládé márkáján dolgozik és coaching-gal foglalkozik. A férjével, Kolesár Krisztiánnal beszélgettünk.

 

A kislányotok, Johanna nyolc éves. A világrajövetele nem volt zökkenőmentes. Hogy született meg az „apa” a ti családotokban?

A bátyámnak öt gyermeke van, ebből három megvolt a kislányom érkezése előtt. A családi összejöveteleken mindegyik rajtam csüngött. Már akkor éreztem, hogy az apa-szerep nálam természetesen fog jönni, nem jelent majd megerőltetést. Ezzel nem volt gond, de nálunk valóban nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. Johanna születésekor komplikáció alakult ki, ezért az első három napot Judit nélkül kellett töltenünk, mert ő az intenzív osztályra került. Kezembe adták a kislányomat, és utána már nem engedtem, hogy visszavigyék a csecsemő osztályra. Küzdöttem azért, hogy velem maradhasson. Élveztem minden pillanatát, attól függetlenül, hogy ez a három nap feszült volt. Nem tudtuk, hogyan végződik majd a történet. Nekem kellett arról gondoskodnom, hogy ezt ne érezze Johanna. Szerencsére happy end lett a vége!

Hogyan tudtad ezt a feszültséget eloszlatni?

Megbeszéltem a helyzetet az egynapos gyermekemmel. Leültettem a térdemre, és mondtam neki, hogy anya most nem tud velünk lenni, szurkoljunk azért, hogy mielőbb itt legyen; és hogy addig nagyon jól kell viselkednie, mert csak én leszek vele; és ő jól viselkedett.

Be is költöztél a kórházba?

Igen, szerencsére kaptunk egy üres szobát, ami a vajúdáskor is rendelkezésünkre állt. Én voltam a tiszteletbeli, „szőrös” kismama. Nem gondoltam a borotválkozásra, csak a kislányomra és a feleségemre. Az ott lévő anyukáktól kaptunk tejet, fecskendővel itattam Johannát. Amikor Judit jobban lett, nem traumaként éltük meg az egészet, hanem örültünk annak, hogy a család nem tört össze, hanem együtt megvártuk, míg összeáll.

Ez a kezdés meghatározta a kapcsolatotokat a lányoddal?

Szokták mondani, hogy a lányok apásak, ez ránk is vonatkozik, de ugyanúgy  ragaszkodik az anyukájához is. Különösen mostanában, mert én sokat dolgozom. Johannával a kapcsolatunk bensőséges, cinkos. Lehet, hogy ez az első néhány nap miatt alakult így, hisz akkor én voltam az „apa inkubátor”. El kell mondanom, nem voltam teljesen egyedül, a nagyszülők sokszor bejöttek, és Békés Emőke dúla végig támogatott bennünket, nagyon hálásak vagyunk érte. Ő mondta, hogy vegyem le a felsőmet, és fektessem rá a kislányomat, így takarózzunk be, akkor érezni fog engem.

Juditról sokat lehet hallani. Te mivel foglalkozol?

Én a kreatív szakmákban dolgozom. Zeneszerzést tanultam, majd komolyzenei koncertek szervezésével foglalkoztam tíz évig. Ezután marketing ügynökséget alapítottam, ahol különböző kreatív kommunikációs- és marketing koncepciókat hozunk létre. Ehhez kapcsolódó filmeket és grafikai munkákat is gyártunk.

Együtt dolgoztok Judit csokoládé márkáján?

Igen, mindenben kikérjük egymás véleményét. Judit világ életében a csoki szerelmese volt. Az eNJé márkát ő találta ki, a név a monogramjából adódik. Karácsonyi ajándékként csokoládékészítő tanfolyamot kapott, ott elsajátította a kellő tudást. Ezután létrehozta a saját kollekcióját, én pedig a marketing koncepciót tettem hozzá. Együtt döntöttük el, hogy ez kapcsolódjon valamilyen művészeti ághoz. Az első kollekció csakis a zenéről szólhatott, hisz Judit sokáig énekelni tanult. Mindketten konziba jártunk.

Ott ismertétek meg egymást?

Nem, ez jóval korábban történt. Általános iskola második osztályában találkoztunk egy közös ismerősnél, én már akkor kiszúrtam magamnak, ő engem még nem. Nagyjából a konzi után találtunk egymásra.

Mióta együtt vagytok Judit sok szakmát váltott, te hogyan fogadtad a váltásokat?

Minden változás nehéz, nagyon sok beszélgetés kellett ahhoz, hogy ezeket jól kezeljük. A kapcsolat csak akkor fejlődik, ha mindkét fél ezt szeretné, mi pedig eltökéltek vagyunk.

Van időtök kettesben lenni?

Minden héten egyszer randizunk. Szerencsére a nagyszülők sokat besegítenek, ezért könnyen kimozdulhatunk.

Szerinted miért tabu a férfiaknál a sikeres nő és erős család téma?

Van aki nem szeret beszélni az apaságról, intim kérdésnek tartja, vagy nem tudja megfogalmazni, mit jelent ez számára, hanem ösztönszerűen csinálja. Mi sokat beszélgetünk Judittal a családmodellről, férfi és női szerepekről. Szeretem és fontosnak tartom ezt a témát, mert az apáknak is nagy felelősségük van a család életében. A mi történetünk is bizonyítja ezt. Szerintünk úgy jó, ha megvan az egyensúly: apa egyenrangú nevelő fél anyával, anya pedig egyenrangú dolgozó és sikeres fél apával.

 

Regős Judit – Rizsányi Rózsa

 

Az interjúsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.

logok


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük