Avagy, létezik-e Mikulás, és tényleg az Angyalkák csöngetnek-e karácsonykor?
A december a legjobb hónap arra, hogy egy picit gyermekünk fantáziájának fejlődésével, a gyerekek mese iránti óriási igényével foglalkozzunk. Ugyanis a gyereknek mese kell! Szükségletük a mese iránt szinte megegyezik a táplálék iránti igényükkel. A gyermek számára a mesehallgatás elengedhetetlenül szükséges belső világuk, fantáziájuk fejlődéséhez. A mese a gyermekek szellemi tápláléka. Adjunk hát nekik belőle bőségesen!
Már egy egészen pici újszülött is szívesen hallgatja mamája csengő-bongó hangját, amint bölcsője felett dudorászik, rövid, ritmusos ringatókat mond, vagy dajkanyelven mondókázik. Egy öt-hat hónapos gyermek pedig már több percre is képes figyelmét összpontosítani ezeknek a mesekezdeményeknek a hallgatására. Az egy-két éves gyermek kifejezetten igényli a mesék hallgatását, a könyvek nézegetésében hároméves kortól pedig már nincs megállás. A gyermek megállíthatatlanul száguld a mesék szárnyán, a fantázia birodalmába.
Kell a misztérium
A gyermek lelkének szüksége van arra, hogy igenis létezzen Mikulás, és csöngessenek angyalkák, amikor fel van díszítve a karácsonyfa. Történjen ez függetlenül attól, hogy kinek milyen a hite vagy mi a felfogása erről. A gyereknek szükségük van a mítoszokra, hiszen ez áll a legközelebb az ő világképükhöz. Így tudják a dolgokat a legjobban a helyükre tenni önmagukban.
Igen ám, de mit tegyünk akkor, ha december elseje után úton-útfélen Mikulásokba ütközünk, a kirakatokban Mikulás Mikulás hátán kínálgatja a méretesebbnél méretesebb csokoládét. Hatodikáig már minden „valamire való” gyerek részt vett legalább két Mikulás-ünnepségen: egyen a bölcsiben, oviban, az apu vagy az anyu munkahelyén. És akkor még nem beszéltünk a különböző rokonokról, akik naponta egy-egy újabb Mikulás-ajándékkal lepik meg gyermekünket. Mi lesz így a mesével, a misztériummal? Most akkor hol lakik az Igazi Mikulás?!
Engedjék meg, hogy erre a képzeletbeli kérdésükre saját gyermekkori élményemmel válaszoljak, amelyre mind a mai napig élesen emlékszem, pedig csak hároméves voltam.
Apaszagú télapó
Annak rendje s módja szerint december 6-án nálunk is beköszöntött az akkor még Télapónak mondott ünnep. Este szépen kipucoltam a kis cipőmet, és anyukám segítségével kiettem az ablakba, aztán izgatottan vártam, mikor jár felénk a Télapó. És, akkor egyszer csak csöngettek. Izgatottan rohantam az ajtóhoz. Az ajtóban, láss csodát, ott állt az ősz szakállú, öreg Mikulás. Még most is érzem a jóleső borzongást a hátamon, amit akkor érezhettem, amikor megpillantottam.
Igaz, volt egy pár furcsaság, amit a Mikulás körül tapasztaltam. Egyrészt anyukámnak is hozott ajándékot. Mégpedig valami fehérneműt. Már akkor is csodálkoztam azon, honnan tudja a Mikulás, hogy anyukám milyen méretű bugyit hord. Na jó, ezen még gyorsan túltettem magam, viszont, ami sokáig nem hagyott nyugodni: hogy lehet, hogy a Mikulásnak éppen olyan illata volt, mint apukámnak? Mert egyértelműen „apaszaga” volt. És ugyanolyan pecsétgyűrűt viselt az ujján, mint az én édesapám. Ezzel együtt, amikor elment a Mikulás, és pár perc múlva hazaérkezett apu, egy percig sem gondoltam, hogy ő volt a Télapó. Izgatottan meséltem neki, hogy mi történt. Ő pedig, gondolom, csak bólogathatott, meg reménykedhetett, hogy nem ismertem fel.
Azért írom azt, hogy gondolom, mert érdekes módon erre már tényleg nem emlékszem olyan erősen, mint magára a Mikulásra. Úgy látszik, azt az élményt a szívem jegyezte meg. Beleépült a személyiségembe, abba, aki lettem. És így, közel 30 év múlva, mikuláskor, én is hasonló izgalommal várom, hogy vajon felismerik-e a saját gyermekeim a Mikulásruha alatt saját nagybácsijukat. De természetesen – bár ők is véltek némi hasonlóságot felfedezni a két ember között, és Julcsa lányom meg is jegyezte, hogy elég fiatalos ez a Mikulás –, azért hálásak voltak érte, hogy hozzájuk is ellátogatott személyesen a Télapó. És persze, eszük ágában sem volt lebuktatni őt.
Bibliai történetek: közeli érzésvilág
Azt gondolom tehát, hogy az igazi Mikulás bennünk él, és semmi köze a bevásárló-központos Télapókhoz. Higgyünk hát benne, és készüljünk az ünnepekre, ne csak ajándékokkal, hanem lélekben is.
Amikor valakinek gyermeke születik, új lehetőséget kap arra, hogy visszahozza a saját gyermekkorában átélt ünnepek meghitt hangulatát saját gyermeke, és ezzel saját maga, családja számára.
De a gyermek lehetőség arra is, hogy saját ízlésvilágunk szerint alakítsuk ki ünnepeinket.
Jó, ha már november vége felé elővesszük a téli ünnepekről szóló mesekönyveket, színező füzeteket, és a hosszú hideg téli estéken olvasgatunk belőlük, gyermekünket az ölünkbe véve. Meséljünk a Mikulásról, a rénszarvasról, a krampuszokról.
Függetlenül a vallási meggyőződésünktől, érdemes bibliai történeteket is olvasni. Hiszen a kis Jézus megszületésének érzésvilága nagyon közeli a gyermekekéhez. A mesék, történetek azért is nagyon fontosak a gyerekeknek, mert alapvető értékeket közvetítenek a jóról és a rosszról. Ilyen szempontból is nagyon sok hasznos dolog olvasható a bibliai történetekben.
Az se baj, ha a Mikulás néha virgácsot is hoz, hiszen ez is hozzá tartozik a történethez. Persze mindig vigyázzunk arra, hogy ne legyen túl reális a történet. Ne használjuk fel a Télapót arra, hogy „jól móresre tanítsa” elszemtelenedett gyermekünket. Mindig maradjunk a mesék, a fantáziák világában. Bízzuk gyermekünkre a következtetések levonását.
Tanítsunk gyermekünknek az ünnepkörrel kapcsolatos dalokat, verseket, hogy, ha majd eljön a nagy nap, méltóan köszönthesse az ünnepet. Hallgassunk sok karácsonyi zenét (komolyzenét is hallgathatunk: Bachot, Corellit, Handelt), hogy gyermekeink érzelmileg is felkészülhessenek az ünnepre.
Írjunk közösen listát arról, hogy mit szeretnének kérni a Mikulástól és az Angyalkáktól. Akár közösen rajzolhatunk is, majd mindezt betehetjük egy nagy borítékba, megcímezhetjük és feladhatjuk a címzettnek.
A lényeg az, hogy mi magunk is higgyünk benne, hogy legalább karácsonykor megtörténhet csoda. Hogy legalább egy napra letehetjük az év gondjait, szorongásait, feladatait, és egy napra szeretet, békesség és harmónia költözhet a szívünkbe. És mi ez, ha nem maga a csoda!
Írta: Regős Judit
Vélemény, hozzászólás?