Ahhoz, hogy hasznosan tudjuk segíteni gyermekünk és apukája közötti viszony alakulását, meg kell értenünk, hogy egy gyermeknek nem két „szülőre”, hanem egy anyára és egy apára van szüksége. Ez a lényeges különbség már a kezdetektől meghatározza a családi viszonyrendszert.
A magzat megfoganásával kezdetét veszi az anyává és apává érés folyamata is. Az anyának ebben segítségére van a természet. A hormonok, a pocak növekedése, a magzat mozgása mind-mind segítenek abban, hogy a nő megérezze, valami végérvényesen megváltozott. Már nincs egyedül, napjait, cselekedeteit, érzéseit meghatározza az új jövevény. Az apa helyzete egészen más. Ő nem érez testi változásokat, munkájában sem korlátozza feltétlenül születendő gyermeke. Annál szembetűnőbb a változás, amit „kis felesége” alakjának és kedélyének alakulásában tapasztalhat.
Az apává válás folyamata
A legtöbb férfi számára természetes, hogy nem saját felesége személyében találkozik először terhes asszonnyal, ez a helyzet mégis minden eddiginél nagyobb változást hoz az életében. Ő is elindul az apává válás útján. Neki azonban a magzat közvetlenül nem segíthet. Ehhez kellünk mi, nők, akik elfogadva a különbséget, vállaljuk a közvetítő szerepét saját magunk és gyermekünk apja között.
Vannak férfiak, akik szívesen követik kezükkel a magzatmozgásokat, beszélnek megszületendő gyermekükhöz. Sokszor megfigyelhető, hogy a magzatok is reagálnak apukájuk hangjára, és finom mozgásba kezdenek, amikor meghallják a hangját.
Azonban legalább olyan „jó” apa válhat abból a férfiból is, aki nem szívesen vesz részt efféle játékokban, inkább a „fészekrakás” érdekli, beszerzi a gyerekváráshoz szükséges kellékeket, szobát rendez, fest, fúr, farag.
Van, aki nem szeretne bemenni a szülőszobára, amikor a felesége szül. Számára ez az aktus csak a nőkre tartozik. Mások szívesen járnak párjukkal kart karba öltve az orvosi vizitekre, ultrahangokra. Még a szülésre felkészítő csoportfoglalkozásokon is részt vesznek. Fontos, hogy mindkét szándékot el tudjuk fogadni. Beszéljük meg érzéseinket, hagyjuk az apát a saját útján, a saját ütemében fejlődni.
Genetikai praktikák
A baba számos „genetikai praktikával” születik, amelyek már az első perctől segítik őt, hogy sikeresen meghódítsa édesapját. A kisbabák születésük pillanatában sokkal jobban hasonlítanak az apjukra, mint aztán, akár pár órával később. Így volt ez nálunk is. Én kisebb fajta árulásként éltem meg, hogy a gyermek, akit én hordtam a szívem alatt, akit én szültem meg nem kevés fájdalommal, milyen alapon hasonlít ilyen nagyon a férjemre!
Viselkedéskutatók szerint ez azért van így, hogy az apa biztos legyen benne, hogy gyermeke az ő vére, és így könnyebb legyen számára az elfogadás.
Az első, legfontosabb kötelék: az anya
A csecsemő, miután megszületett, még alig különbözik attól, aki a születése előtt volt. Nem ismeri fel az embereket, tárgyakat, még nincs tudatában önmagának és a rajta kívüli világnak. Egyedül az anyja hangja, szívdobogása, mozgása, testének melege ismerős számára. Gyámolító ölelése, anyateje az életet adó biztonságot nyújtja. Persze apjának mélyhangú, szeretetteli „brummogása” is ismerős lehet, és ez megnyugvással töltheti el őt, de egyértelműen kijelenthetjük, hogy az első életévben az újszülöttnek elsősorban anyai ölelésre, biztonságra, feltétlen szeretetre van szüksége az egészséges fejlődéshez. Persze ez nem azt jelenti, hogy az apa ne tudna szeretetet, biztonságot adni gyermekének. Az életben azonban nem ez a neki írt főszerep. Érdemes kipróbálni, hogy az apák ösztönösen hogyan nyúlnak gyermekükhöz. Erre a célra megfelel egy élethű játék baba vagy egy plüssmaci is. Kutatások bizonyítják, hogy míg tízből tíz édesanya az alkarjára fektetve, fejét a mellére helyezve emeli fel a játék babát, addig az apák közül tízből nyolc magával szembe fordítva, a hóna alatt tartva emeli őt a magasba. Ebből a játékos gyakorlatból egyértelműen kiderül, hogy anyának és apának más-más szerepe van gyermekük életében: az anyának az, hogy biztonságérzetet adjon neki, az apának meg az, hogy tanítsa, rávezesse, hogyan birkózzon meg azokkal a problémákkal, amelyekkel a gyermek szembesül.
Anyai és apai szerepek
Ezek a szerepek nem határolódnak el élesen egymástól. Ideális esetben az anyai szeretet nem igyekszik meggátolni, hogy a gyermek felnőjön, nem készteti gyámoltalanságra. Bár fontos, hogy az apai szeretetet vezéreljék elvek és igények, de jó, ha türelmes és toleráns, nem pedig fenyegető és tekintélyelvű. Az ideális apai tekintély a növekvő gyereknek megadja a rátermettség egyre erősebb érzetét, és lehetővé teszi a számára azt, hogy végül kialakuljon önmaga számára a saját tekintélye, és nélkülözni tudja az apjáét.
A szeretet művészete
Az anya feladata, hogy segítse gyermeke és apja közötti viszony alakulását. Eric Fromm, híres pszichológus szerint ez maga a „szeretet művészete”. Megtalálni az arányokat, hogy ne is szóljunk bele túlságosan, ne vegyük el az apa önállóságát és ezzel kedvét attól, hogy kialakítsa a saját magára jellemző, őt elégedettséggel eltöltő apa-gyerek viszonyát. De segítsük és bátorítsuk őt abban, hogy megismerje gyermeke belső világát és igényeit.
Írta: Regős Judit
A cikket az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.
