csontfájdalom, Szülők Háza Magazin, fájdalom, csont

Növekedési csontfájdalom

Orvosi pályám során számtalan kérdéssel fordultak hozzám szülők. Az aggódó kérdések között akadt ez is.

„Hároméves a fiam, Leventének hívják. Okos, szép, gyönyörűen beszél. Ősz óta óvodás. Elég hamar beszokott a közösségbe. Volt néhány megfázása, de semmi komolyabb betegséget nem kapott el. Egy dolog azonban szörnyen aggaszt, ezért írok most Önnek. Levi újabban éjszakánként sírva ébred. Fáj, fáj – kiabálja, és a lábát fogdossa, hol az egyiket, hol a másikat. Pár perc múltán aztán elalszik megint. Reggel persze nem emlékszik semmire, legalább is nem képes meggyőző választ adni arra, hol és mi fájt. Négy hete tart ez a dolog, szerencsére nem minden éjszaka. Most például három napja már nem volt. Persze jártam a gyermekorvosnál, aki beutalta az ortopédiára, sőt már egy vérvételen és röntgenvizsgálaton is túl vagyunk. Nem találtak semmi kórosat. Ám én még mindig nem vagyok nyugodt. A doktornő szerint, hová forduljak?” – szólt a levél.

Levi panaszai hátterében nem kell komoly bajt keresni, hisz az elvégzett vizsgálatok nem utalnak igazi betegségre. Valószínűleg növekedési csontfájdalomról van szó, amely meglehetősen gyakori az óvodások és a kisiskolások körében. Kellemetlen, időnként ijesztő, de nem valódi betegség.

A növekedési fájdalom mindig éjszaka jelentkezik, főleg a comb, a térdhajlat, esetleg a vádli területén. Reggelre általában elmúlik, sántítást nem okoz. A panaszok gyakran hullámokban jelentkeznek. Lehetnek több napos, egy-kéthetes időszakok, amikor minden éjszaka sírva ébred a gyerek. Ezután több hónapos panaszmentes időszak következik, majd ismét fellépnek a fájdalmak. A végtagokon semmiféle elváltozás nem látszik, az érintett terület nem piros, nem duzzadt.

Ilyenkor a szülők – ahogy Ön is – orvoshoz fordulnak. A vizsgálatokat (ortopédia, röntgen, labor) többnyire el is végzik, hiszen ezzel kizárhatják a különféle csontbetegségeket, vérképzőszervi bajokat. A negatív eredmények birtokában aztán ki lehet mondani, hogy a gyorsan növekedő csöves csontok, a comb, az alszár „természetes” fájdalmáról van szó.

Ha Levi legközelebb felsír, nyugodt hangon vigasztalja, simogassa, masszírozza meg a fájdalmas lábacskát. Adhat neki fájdalomcsillapító, gyulladásgátló ibuprofen- vagy paracetamoltartalmú szirupot is. Ezeket recept nélkül megveheti a patikában.

S a végére hagytam a jó hírt.: a növekedési fájdalmat a gyerekek előbb-utóbb mindig kinövik.

Írta: Dr. Vészi Zsuzsa


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük