A gyerek néha olyat produkál, hogy frászt kapunk. Magára ránt valamit, eltűnik az aluljáróban, megégeti magát, vagy éjszaka arra ébredünk, hogy lázas, fuldoklik, vagy a macskát kergetve beletenyerel a tábortűzbe. Esetleg félrenyeli az ételt, vagy úgy összeverekszik a testvérével, hogy komoly sérüléseket szenved. A szülő ilyenkor pánikba eshet, de ez a legrosszabb megoldás. A jobb az, ha megpróbálunk tenni valamit. Ebben próbálunk most segíteni. Természetesen nem ijesztgetésnek szánjuk. De a baj hirtelen jöhet, és jó, ha tisztában vagyunk azzal: mit is kell ilyenkor tenni.
A vendéggyerek – alig hároméves – megfogta nálam piros színű vérnyomáscsökkentő tablattát, és azt mondta:
– Milyen szép ez a gyógyszer, beveszek egyet. Kirázott a hideg, és arra gondoltam, hogy pár perce kimentem kezet mosni, ami harminc másodperces kihagyást jelent a kiskorú állandó monitorozása közben. – Ugye, nem vettél be semmit? – kiabáltam rá. – Ugye nem???
A kicsi sírva fakadt. Én meg tanultam az esetből: nem szabad semmit sem elöl hagyni, ami veszélyes lehet egy gyermek számára. Mégis adódhat úgy, hiszen senki sem tökéletes, hogy figyelmünk lankad, és egy kurta pillanat elég arra, hogy megtörténjen a baj. Az első, amit teszünk, hogy hívjuk a mentőket. Amíg ők megjönnek, talán mi is tehetünk egyet s mást. Bármit is vett be a gyermek, őrizzük és mutassuk a gyógyszer, a vegyszer stb. dobozát, flakonját, mert így az orvos könnyebben tud segíteni.
Varázslatos pirula
A gyógyszerek sokszor úgy néznek ki, mint a cukorkák. Kékek, pirosak, jobb esetben még cukormáz is van rajtuk… Igazi ínyencségek – és sajnos már pár szem is súlyos következményekkel járhat. Éppen ezért kell kiemelten figyelnünk arra, hogy a gyógyszeres szekrény a lakásban magasan és mindig zárva legyen. Még az egyébként ártalmatlannak tűnő gyógyszerek is okozhatnak panaszokat! Pár szem a homeopátiás Rhus toxicodendron – amely a mérges szömörcéből készül – például komoly kiütéseket okozhat. Fél doboz vitaminmaci már akár vitamintúladagolás tüneteivel jelentkezhet. Ha bármilyen gyógyszert vett be a kicsi, először is nyúljunk a szájába, valószínűleg ott is akad pár szem. A legjobb elsősegélynyújtás, ha ledugjuk az ujjunkat a torkukon, és meghánytatjuk. Ha ez nem sikerül, itassunk sok folyadékot a gyerekkel, mert ez gyorsítja a kiürülést.
Maró anyagok
A hánytatás viszont szigorúan tilos, ha a gyermek savat vagy lúgot ivott, hiszen így az anyag újra végigmarhatja a nyelőcsövét. Itt a cél a hígítás, semlegesítés lehet. Próbáljunk folyadékot – víz, tea, tej – itatni vele, hogy a gyomor tartalma minél hígabb legyen. A veszélyes vegyi anyagokat a gyártók már biztonságos gyermekbiztos kupakkal látják el, bár ebben sosem lehetünk biztosak. A biztos az, ha elzárjuk. Soha ne tegyünk bele tisztítószer maradékot műanyag üdítősüvegbe, mert ebből akár egy korty maradandó sérülést: felmaródást és hegesen gyógyuló szűkületet okozhat a szájban vagy a nyelőcsőben.
Bevenni a maszlagot
Minden maszlagot bevesz, mondják a hiszékeny emberre. A gyereknél ez nem a hiszékenységet tükrözi, hanem azt, hogy egy olyan életszakaszban van, amikor meg akarja kóstolni a világot. Egy kellemes nyári kirándulás során pedig, ha nem vagyunk résen, könnyen a szájába vehet mindent. Így a különösen veszélyes csattanós maszlagot, amellyel állítólag régen az asszonyok bolondították meg az urukat. Bár erdeinkben nem élnek veszedelmes fenevadak, mégis rejtenek más veszélyt. Szerencsére, a legtöbb mérgező bogyó annyira keserű, hogy hamar felhagynak a kóstolgatással.
Aranyeső hulljon néked
A lakásban tartott növények és a kerti flóra között is számtalan ártalmas van. Felsorolásuk hosszas lenne, de aki „gyermektartásra” adja a fejét, merüljön el egy kicsit a szakirodalomban. A szobanövények közül a diffenbachia, a kertben pompázó tavaszi hírnök, az aranyeső különösen veszélyes.
Tilalomfa vagy okítás
A világ tele van veszéllyel – de ettől persze még száz évig is vígan elélhetünk. A gyógyszereket eldughatjuk, apa is lakat alatt tarthatja a barkácsműhelyében a hígítót, a veszélyes virágokat elajándékozhatjuk szingli barátnőnknek, de nem tudunk minden tiszafa köré villanypásztort állítani… A tiltás helyett és mellett folyamatosan tanítanunk kell őket arra, mit szabad és mit nem.
Írta: Szatmári Réka