Agresszió a rendelőben

0
306
agresszió
www.hdwallpapers.im

Kellemetlen témáról szólunk most röviden: az agresszióról. Persze nem a fizikai bántalmazásról. Mert, bár sajnos, agresszív erőszakos világunkban arra is akad sajnos példa, hogy a doktort bántják (a kórházban, a rendelőben, vagy lakásra kihíváskor), azért ez szerencsére ritka – az orvos mégis csak hivatalos személy. De feszültséggel teli embereknél -sajnos akad belőlük számos-, bizony számolni kell kontrollálatlan kitörésekkel – miközben ezek többsége elkerülhető lehetett volna.

– Fél órája várok, most meg előre vett másik pácienst! Amikor időre jöttünk, be voltam jelentve!

– Nem fél órája, csak öt perce várnak, mert sok a beteg, a súlyosabb, akut ellátást igénylő is. Az előre engedett gyermek pedig – kéthetes! A maga fia kamaszlegény. Várjanak kérem, nagyon sietek, 10 perc múlva, ígérem, maguk is sorra kerülnek.

– Nem várunk! Engem ez nem érdekel, nekem ez jár!

Jár, nem jár – előbb a picit láttam el. A mama sértődötten távozott, be se jött a szűrővizsgálatra – nem igazán bántam. Akiben annyi belátás sincs, hogy mindig a sérülékeny újszülötté az elsőbbség (amire egyébként a rendelőnk falán kitűzött papír is figyelmezteti a szülőket), azzal nincs mit vitatkozni. És bizony itt nem is volt mit tennem, kényszerpályán mozogtam Biztos fel is jelent, de ez sem érdekelt.

*

A következő anyuka azzal kezdte, hogy szidta a beutaló orvosát. Hogy miért ilyenkor, miért ide, miért ezzel a problémával küldte. Nem szóltam, amíg meg nem vizsgáltam a gyermekét. És amíg meg nem állapítottam, hogy a kolléga igen lelkiismeretesen járt el. Jól és időben diagnosztizálta a betegséget. Ekkor elmagyaráztam az anyukának, hogy a konzílium jogos volt, háziorvosa helyesen – és jókor utalta be a kisfiát, és szerencsére nincs nagyobb baj a gyerekkel. Magamba fojtottam azokat a megjegyzéseimet, hogy nem szép a háta mögött szidni az orvosát, a kollégája előtt.

Jól tettem, mert az anya lehiggadt, talán el is szégyellte kissé magát. Mert, hogy elnézést kért – tőlem, pedig engem (idáig és szembe…) nem is szidott. Persze valahol azért jogos és érthető volt a bocsánatkérés: rajtam keresztül kért elnézést – a doktor nénijétől. Majd megvallotta, hogy azért volt nagyon ideges, és kissé támadóbb az átlagnál, mert nagyon aggódott a gyermekéért – az agresszió mindig valahol védekezés is egyben. Tudják, mint a harcászatban a pajzs és a kard viszonya.

*

A magas elegáns, szőke anyuka belépésétől fogva folyamatosan szidta – a gyermekét. Mert, hogy olyan lassú – szegény négyéves leányka idegesen kapkodott, s belegabalyodott a pulóverébe. Hogy miért nem válaszol hangosabban, végül, hogy „Miért sírsz, te bőgőmasina?”

Nagyon sajnáltuk a gyereket. Különlegesen kedvesek voltunk hozzá. Megdicsértük, hogy milyen ügyesen veszi le a cipőjét, milyen okosakat válaszol, és hogy megértette, az EKG nem fog fájni, nem érdemes hát sírnia.

Abba is hagyta a bőgést. Beszélgettünk vele erről-arról. Megkérdeztük, hogy kiscsoportos-e, mi a jele, van e testvére – a szülőt meg nem nagyon engedtük szóhoz jutni.

Az anyuka csak lassan kapcsolt, aztán végre elhallgatott. Mikor végeztünk, egy mogorva „viszlát” után megrángatta kislánya karját:

– Nem tudsz hangosabban köszönni, te mafla?!

– Nagyon szépen köszönt, igazán kedves, aranyos a gyerek, asszonyom. A viszontlátásra, Orsikám…

– Csóóókolom!

*

– Nem akarom, nem akarom! Hülye! – üvöltötte az ötéves fiúcska, majd megpofozta az anyját, aki pirosló fülekkel szelíden eltolta a gyereket, és csak annyit motyogott: nem szabad, Sanyika. Mire Sanyika feléje rúgott egyet.
– Azonnal abbahagyod, hogy képzeled? – így én. – Nem szabad senkit megütnöd! Gyere ide, vedd le az inged, és lélegezz mélyeket.

A fiúcskának elállt a lélegzete. Még sosem tiltott meg, szólt rá senki az életben. Ilyen is van? Szó nélkül elém állt, és engedelmesen végrehajtotta az utasításainkat. Az EKG alatt sem pisszent, hanem a végén, csendesen felöltözött, és anyja kezét fogva, távozott.

*

Azért az ilyen direkt „beleavatkozás” mások, a gyerek életébe, nem tipikus az orvos részéről, és talán nem is helyes. Nem nevelési tanácsadó vagyunk, hanem szakrendelő, ahol negyed óráig vagyunk csak kontaktusban a páciensekkel. De többnyire nincs is szükség ilyesfajta erélyre. A szülők és gyermekek többségével jól szót értünk. A szelíd hang, a türelem többet segít, mintha felvennénk a kesztyűt, a versenyt a durva hanggal, az agresszióval.
Mert agresszióra nem agresszió a válasz. Hanem empátia, türelem – és az agresszió udvarias, de határozott elutasítása.

Írta: Dr. Lakatos Angelika

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ