Miért kerül a gólya? – A funkcionális meddőség lehetséges okai

0
1142
meddőség, szülők háza magazin
forrás: www.talkmum.com/

A fogantatás, illetve a születés maga a csoda. Biológiai értelemben persze meg tudjuk magyarázni, hogyan történik: ki ne tanulta volna már az általános iskolában, hogy miként születik a gyermek. Azt azonban, hogy nem csupán két sejt egyesüléséről van szó, igazán csakaz érzi, akinek többszöri „próbálkozás” ellenére sem születhet gyermeke. Orvosi értelemben akkor beszélünk meddőségről, ha valaki akarata ellenére több mint két évig nem tud teherbe esni. Ennek lehet orvosi (organikus) oka: például elzáródott a petevezeték, nem megfelelő a nemi hormonok szintje, vagy a férj spermiumai lassúak, esetleg életképtelenek. De előfordul, hogy orvosilag mindent rendben találnak a pár mindkét tagjánál, mégis késik a gyermekáldás, s így a megkönnyebbülés is. Ilyenkor pszichés eredetű, orvosi nyelven szólva funkcionális meddőségről van szó. A megtermékenyülés késedelmeskedésének a hátterében lelki okok húzódnak meg.

 

Megemelkedett stressz-szint

Az elmaradt gyermekáldás mögött gyakran éppen a gyermek utáni görcsös vágy áll. Számos pár egyfajta teljesítményként éli meg a teherbeesést. Családtervezés helyett „gyermekprojektbe” kezd, és minden hónapot személyes kudarcként él meg, amikor újra megjön anő menstruációja. Ez az érzés megemeli az egészséges stressz-szintet. Bizonyított tény, hogy a stresszhormonok emelkedése gátolja a szervezetben a fogamzóképességet.

Jótékony megkönnyebbülés

Számtalanszor megtörténik, hogy sokéves sikertelen próbálkozás és beavatkozás után a pár feladja a küzdelmet, és az örökbefogadás mellett dönt. Ezután – szinte a csodával határos módon – a nő áldott állapotba kerül, és megszülethet végre a közös gyermekük. Ha egy párelfogadja, és beletörődik az örökbefogadás tényébe, megkönnyebbül, hatalmas nyomás, illetve feszültség alól szabadul fel. Az így létrejövő sikerélmény még a testükben keletkezett görcsöket is képes feloldani. Nem okoz problémát, ha valakinek van már egy örökbe fogadott gyermeke, és ebbe a családba érkezik a – biológiai értelemben vett – saját gyermek.

 

A kikapcsolódás fontossága

Érdekes megfigyelés, hogy sokszor elég az is, ha a pár felismeri: túlfeszített tempóban él, alig van ideje a kikapcsolódásra, pihenésre. Egy hosszabb szabadság, kellemes környezetváltozás meghozhatja a sikert. Hisz akkor van idejük, energiájuk önmagukkal és a társukkal foglalkozni, végre kipihenhetik magukat, megnyugodhatnak. Nem egy pártól lehet hallani, hogy felhőtlen szabadságok, nyaralások alkalmával fogant gyermekük… Bár még a legromantikusabb helyen is nehéz elvonatkoztatni a gondoktól, nem lehetetlen, ha igazán odafigyelnek egymásra.

Ördögi kör

A másik érdeklődésre méltó tény, hogy maga a görcsös akarás is próbára teszi a pár idegeit. Kialakul az ördögi kör: a hiábavaló várakozás, a türelmetlenség, majd az emiatti görcsös, kétségbeesett akarás gátolja az eredményes fogantatást. Két részre osztódik a világ: mindaz, amit a termékenység érdekében tesznek, fontos, a többi pedig elhanyagolhatóvá válik.

 

Társadalmi elvárás

Egy bizonyos kor elérését követően szinte társadalmi elvárásként magasodik a párok fölé, hogy gyermekük legyen. Állandósulnak a „mikor jön már a baba” típusú kérdések, amelyeket a tágabb és szűkebb környezetben élők tesznek fel. Ezekre az esetekre hasznos, ha a pár rendelkezik úgynevezett elkerülő technikával, vagyis képesek bátran elmondani, hogy nem kívánnakbeszámolni magánéletükről.

Programozott szex

Nem ritka sajnos az sem, hogy az örömszerző szexualitást felváltja az eredményközpontú, kiszámított, beprogramozott szex. Ami addig élvezet volt, az immáron kötelező munkává válik. Alig marad tehát olyan terület az életükben, ahol valóban feltöltődhetnének, s ily módon – lelkileg és testileg lemerülve – a szervezetük sem képes reproduktív lenni.

Írta: Regős Judit

A cikket az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.

logok

 

MEGOSZTÁS
Regős Judit vagyok, szülő- és gyereknevelési tanácsadó, a Szülők Háza Konzultációs Központ alapítója. Az ELTE szociálpolitika – szociálismunka szakán végeztem, de kijártam a Károly Gáspár Egyetem Szupervízor szakát is. Sokáig dolgoztam a SOTE I-es Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján családgondozóként. Elvégeztem az Aktív Analitikus terapeuta képzést és később családi tanácsadó lettem. Több évet dolgoztam A Nő Ezer Arca Központban, mint terapeuta. Számos publikációm jelent meg, rendszeresen közreműködöm szakértőként különféle tévéműsorokban. Több szakmai díjat is nyertem, 2009-ben a Vodafone Főállású Angyala lettem. 2007-ben hoztam létre a Szülők Háza Konzultációs Központot, amelynek intézményvezetője vagyok és ahol családi tanácsadóként egyéni és csoportos tanácsadással foglalkozom. Férjemmel együtt négy gyermeket nevelünk. Szeretem a családomat, a férjemet a gyerekeimet, szeretem a hivatásomat. Nagyon sokat köszönhetek a pácienseimnek is, akiktől nagyon sok bölcsességet tanulok, és szeretet kapok.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ