Gyerekszoba tuning: miről álmodik a lány?

0
44

Szakértők szerint egy otthon, egy lakótér, egy szoba – kiváltképp a gyerekszoba – akkor jó, ha képes alkalmazkodni a lakók folyamatosan változó igényeihez. R. Fonyó Barbara írása.

Nos, nálunk lakókban és igényekben nincs hiány, a szobák száma és a tér nagysága kicsit alulreprezentált a családunk térbeli kiterjedéséhez képest (már várom azt a pillanatot, amikor megcsörren a telefon és statisztának hívnak bennünket, mert tömegjelenetre van szükség egy reklámfilmben), de így aztán igazán kreatív megoldások születhetnek és úgy alkalmazkodhat hozzánk a lakótér, hogy ihaj.

Lehet, hogy ha képes lenne rá, már rég megszökött volna alólunk, de jelen helyzetben erre csak nekünk lenne lehetőségünk, de mivel nem feneketlen a pénzárcánk, ezért marad az eredeti felállás, vagyis mi és a mostani lakásunk a maga százöt négyzetméterével, két egész szobájával és négy fél (gyerek)szobájával, mely utóbbiakat három évvel ezelőtt alakítottunk ki sok ezer egy huszárvágással az addig egylégterű térből.

Az ihlet

Tekintettel a (fél)szobák parányi méretére, a berendezésen nem kellett sokat gondolkozni: ágy-asztal-szék-komód, itt-ott egy-egy könyvespolc. Hasonlóan egyszerű volt a színválasztás is: a falak és a bútorok fehérek, mert tértágításra ez az egyik legjobb és legköltséghatékonyabb módszer, valamint ezt a színt a legegyszerűbb átkenni, ha véletlenül(?) a rajzpapír helyett a falon szaladna meg a ceruza. A jó vastag, élénk színű, kiradírozhatatlan ceruza… vagy filctoll. És hidd el, vannak ilyen véletlenek. Az egyediséget Piuk Ancsa falfestményei jelentik, meg néhány karakteres szín és egy-két felújított, feltuningolt bútor.

Ebbe a design-állóvízbe robbant be a konyhafelújításunk, amely bár mindenki szerint nagyon jól sikerült, előre nem látott és nem várt következményekkel járt.

– Olyan szép lett a konyha – bukott ki a minap Nagylányból minden előzmény nélkül.

– Ugye? Nekem is nagyon tetszik – válaszoltam büszkén.

– És praktikus is, mindennek megvan a helye benne – folytatta.

– Aha – mondtam már kissé gyanakodva.

– Olyan ügyesen megtervezted, a színeket, a kiegészítőket, mindent. Nem is tudtam, hogy te ehhez is értesz – hízelgett tovább.

– …

– És végül is tizenöt év után épp ráfért egy felújítás – mondta.

– Hova akarsz kilyukadni? Mert most már nem a konyháról beszélgetünk, ugye? – kérdeztem rá.

– Bezzeg az én szobám olyan uncsi! Stílustalan(!), gyerekes, nincs benne semmi izgalmas – vázolta egy szuszra nyomorúságos helyzetét a 11 éves lányom.

– De hát azt is én rendeztem be három évvel ezelőtt – világítottam rá a némileg ellentmondásos helyzetre.

– De azóta már blogod is van és sokkal okosabb lettél – érvelt Nagylány.

– Na, megcsináljuk a szobámat?

– …

Miből lesz a cserebogár?

Már a konyhafelújításról szóló posztomban elárultam, hogy bizonyos képességek tekintetében egészen jól állok, de design terén nem vagyok egy lángelme. Nincs térlátásom, a színekhez és a formákhoz sem nagyon értek, arról nem is beszélve, hogy összerendezni, na, azt meg végképp nem tudom őket, pláne úgy, hogy még stílusosak is legyenek együtt. De úgy tűnik ez elkerülte Nagylány figyelmét… vagy a konyhaprojekt tényleg ennyire jól sikerült.

De a lényeg a lényeg, hogy megkaptam a feladatot: menő kamaszszobát varázsolni Nagylány gyerekes lakjából. Lehetőleg tegnapelőttre. Ha esetleg ezt nem tudnám tartani, akkor estig kapok határidőt. Tegnap estig…

Szerintem amúgy nem volt olyan rossz a helyzet, mert ugyebár nem egy babaszobáról volt szó, hiszen három éve lett neki egyáltalán saját szobája és én már akkor is távlatokban gondolkoztam és eszerint igyekeztem kialakítani a teret.

fotó: Máté Dorottya
fotó: Máté Dorottya
fotó: Máté Dorottya

De közben Nagylányból még nagyobb lány lett és beköszöntött a kamaszkor, amikor a hormonok hatására még az addig kedvelt lakótértől is megundorodik a gazdája… a szüleiről nem is beszélve, kivéve persze azokat az eseteket, amikor szeretne tőlük valamit. Például egy szoba tuningot.

Na, akkor hajrá!

Mivel az eset három nappal azután történt, hogy hazatértem a kórházból, falbontásról, festésről, a bútorok helyének újravariálásáról természetesen szó sem lehetett. Mondjuk egyébként sem, mert Nagylány hat négyzetméternyi szobájában minden berendezés benn-szülött – ha valamit kimozdítunk a helyéről, az összes többi jön vele -, így ebben az esetben az átrendezés lehetősége még elméleti síkon sem megvalósítható.

Egyetlen fegyverem maradt a dekoráció… Jó kis fegyver, nem mondom, annak, aki ért hozzá vagy legalább érzéke van hozzá. De nekem?!

Azért persze nem adtam könnyen magam. Ha dekoráció kell, akkor dekoráció lesz! A föld alól is. De hogy ne nagyon nyúljak mellé, megpróbáltam kipuhatolózni, mit is jelent kamasznyelven a menő?

Miről álmodik a lány?

– Milyen szerinted egy menő kamaszszoba? – szegeztem a kérdést Nagylánynak.

– Hát menő – válaszolta csípőből.

– Bővebben?

– Hááát… Nem igaz, hogy még ezt sem tudod! Lehetnél egy kicsit önálló! – mondta nem kis éllel a hangjában.

Aha. Tehát ő sem tudja… csak akarja. Szuper. Vak vezet világtalant… a szekrény mélyére, ahol a sok kacat mellett igazi kincsekre is lelhet az ember, ha volt olyan előrelátó, hogy két évvel ezelőtt rendelt egy Flow magazint magának, hogy kielégítse mérhetetlen papírimádatát, majd rájöjjön, hogy azért, mert szereti a papírokat még nem fog belőlük csuda dolgokat alkotni, mert ahhoz ihlet is kell, az meg nem jár együtt a gyönyörű papírokkal, ráadásul engem olyan messzire elkerült, hogy ha két kézzel integettem volna neki és mellé még csujogattam is volna, azt se vette volna észre. De most, de most, végre elnyeri méltó jutalmát az előrelátásom.

Bár Nagylány pontosan nem tudta megfogalmazni a menőség mibenlétét, de azért kívánságlistája az volt. Hát, persze.

  • sok kép – asztalon, falon, keretben és keret nélkül
  • zárt, nem átlátszó tárolók a mütyürök, izé-bigyók, apróságok számára
  • a könyvek ne legyenek szem előtt (ne kérdezd miért)
  • csajos legyen, de ne csöpögjön

Lista eltesz, olló, gyurmaragasztó elővesz és onnantól kezdve egyre csak téptük, hajtogattuk, vágtuk, ragasztottuk, feltettük, leszedtük, átraktuk, visszatettük, elfordítottuk, kipakoltuk, visszaraktuk, áthelyeztük, levettük, felraktuk, összehajtottuk, kibontottuk, fellógattuk, átrendeztük, bedugtuk, kihúztuk, kidobtuk, rátettük, levettük és fél óra múlva kidőltünk. De állítólag menő lett.

Fotó: R. Fonyó Barbara
Fotó: R. Fonyó Barbara
Fotó: R. Fonyó Barbara
Fotó: R. Fonyó Barbara
Fotó: R. Fonyó Barbara
Fotó: R. Fonyó Barbara
Fotó: R. Fonyó Barbara
Fotó: R. Fonyó Barbara

A közös munka alatt, miközben vért izzadtam, hogy megfeleljek a számomra nem mindennapi kihívásnak, számtalan pozitív dolgot is megéltem:

  • Nagylány önként és dalolva vált meg olyan cuccoktól, amelyek számomra már a bekerülésük pillanatában a felesleges mütyür kategóriát jelentették és a fiók helyett legszívesebben azonnal a kukába dobtam volna őket
  • nem ész nélkül szelektált: a számára már érdektelen (ilyen-olyan, korábban nagy becsben tartott plüssök – köztük A csillámpóni -, bizsuk, lányos kirakók, színezők stb.), de még jó állapotú játékokat kiválogatta és felajánlotta jótékony célra
  • az utálaton kívül más érzelmekre is képes, például büszkének lenni rám… RÁM, a szülőjére (ebből egyenesen következik a következő pont)
  • a kamaszság csak egy tüneti állapot, tünékeny élethelyzet, a háború dúlta felszín alatt minden maradt a régiben: Nagylány okos, kedves, szerethető, cserfes, vidám, kreatív, jószívű és nagylelkű lány (csak most ezeket a tulajdonságait gondosan titkolja, főleg előttünk)

Az élet tele van meglepetésekkel, nem is beszélve egy egyszerű szoba tuningról és a végén még kiderül, hogy  anya vagyok. A jövő héten pedig nekikezdhetek a srácok szobáinak is…, mert az igény már megvan.

Ami nekünk bevált:

A cikk másodközlés, az eredeti receptet Barbara oldalán, a Mom With Five blogon találod.

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ