Gyermeki fantázia és a tv

0
699
szülők háza magazin, fantázia
www.baby.gr
A legtöbb mai család már el sem tudná képzelni, milyen lenne az élete televízió nélkül. Csak nagyszüleink – esetleg szüleink – emlékeznek azokra az időkre, mikor nem volt befolyással az “elektromos doboz” a családok életére. Regős Judit írása.

Az első televízió 1926-ban jelent meg, és azóta éppen 80 év telt el. Mégis mindmáig nem válaszolta meg senki teljesen a kérdést, hogy: “mire is jó a televízió?” – “pozitív vagy negatív hatásai dominálnak”. Sokan sokféleképpen kutatták a televízió gyermekekre kifejtett hatását, elsősorban azért, hogy körvonalazzák – és főleg kivédjék! – a veszélyeit. Az elemzés folyamata azóta sem zárult be, és a jövő generációjának is, újabb és újabb “virtuális kihívással” kell szembenéznie, a technika fejlődése, az internet térhódítása, az újabb, egyre agresszívabb és hatásosabb képi kifejezési módok miatt.

Ezért egyre fontosabb, hogy képet alkossunk arról is, hogy milyen hatásai lehetnek a tévénézésnek gyermekünk szellemi fejlődésére, azon belül fantáziájának kiteljesedésére. Ennek fontos gyakorlati része, hogy hogyan használjuk a készüléket, és mikor ne engedjünk a csábításnak.
Elsősorban azt javasolnám, hogy inkább meséljünk a gyerekeknek, mint tévét nézzenek. A tévé ugyanis kész sémákat közöl, így a gyerekek kevésbé használják a fantáziájukat, hogy elképzeljék, mikor mi is történik. Ezen kívül, ha a közvetített képanyagban sok az erőszak, annak bizony kifejezett tv személyiségromboló hatása van.
A készen kapott történet passzív folyamat. Nem hasonlítható a fantáziára kifejtett hatása az aktív, az önállóan felépített fantáziavilág élményéhez.

Ezért kár hogy egyesek elektromos “bébicsőszként” használják a tévét. Hiba, ha felügyelet nélkül órákig engedjük, hogy csemetéink mindenféle reklámmal, és szellemi szeméttel töltsék meg a fejüket, értelmes kreatív tevékenység, játék, rajzolás, mesélés helyett. Ez feltétlenül káros, de tapasztalatból tudom, hogy azért adódik olyan szituáció, amikor a szülő túlságosan fáradt, és jól jön egy kis segítség, akár egy hasznos mesefilm formájában. Jó szívvel ajánlom például a Lolka Bolkát, a Mazsola filmeket, a Futrinka utcát, vagy a Kis Vakondot is.

A mesefilm legyen tiszta vonalvezetésű, és morálisan elfogadható értékeket közvetítsen. A gyerek számára világosnak kell lennie, hogy mi miért történik, mi miből következik. Így a mesék mondanivalóját be tudja építeni saját belső világába.
Rendkívül károsak azok a gyerekfilmek, amelyek romboló agressziót közvetítenek. Amikor érthetetlen módon az egyik figura elkezdi ütlegelni a másikat, majd lelöki egy szikláról, az kilapul, majd a következő pillanatban már újra vidáman fütyörészik. Ezek a jelenetek fölösleges agressziót váltanak ki a gyerekekből, és e romboló agresszió feszültséget, szorongást kelt bennük. Ez akár alvási nehézségekhez is vezethet.

Létezik azonban úgynevezett építő agresszió is. Ennek oldásában, elviselésében nagy szerepe van a meséknek. Hároméves kor körül például a gyerekek sokszor haragot, agressziót éreznek az anyukájukkal vagy apukájukkal kapcsolatban. Ez az érzés, szorongással tölti el a gyerekeket, hiszen szüleik szeretetétől függ az egész létük. Amellett persze ők is nagyon szeretik a szüleiket. Nehezen tudnak megbirkózni e kettős érzéssel, a szeretettel és a gyűlölettel. Ez a feszültség akkor csökken bennük, ha elengedhetik a fantáziájukat, és mintegy kihelyezhetik a haragjukat a csúnya, gonosz boszorkányra, akit gyűlölni lehet, és aki végül elnyeri méltó büntetését. Győz a jó, – akit szeretni lehet, mint például Hófehérkét.

Ezt az érzést nevezhetjük tehát építő agressziónak, amely teljesen normális, sőt, a személyiség fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges érzés. Mindezt azért tartottam fontosnak részletezni, mert a televíziót -ennek tudatában is – megtanulhatjuk értékének megfelelően kezelni. Akár még segítség is lehet a gyermeki szorongás oldásában. Ám korlátlan és felügyelet nélküli használata éppen ellenkező hatást válthat ki.
A gyermek fantáziája szempontjából nem jelent óriási problémát, ha időnként megnéz egy
(természetesen mindig a szülei által jóváhagyott) filmet videón, vagy egy neki szóló műsort a televízióban. Az sem baj, ha néha játszik a számítógépen, ha mellette meséket olvasnak fel neki, ha vannak barátai, akikkel játszhat; ha szüleivel, testvéreivel, nagyszüleivel sokat beszélget, és érdeklődésének megfelelő múzeumokba, gyermekszínházi előadásokra is elviszik.

Fontos, hogy a szülők gyermekeikkel együtt nézzék a televíziót. Sajnos a gyerekek nagyon hamar megtanulják a távirányító használatát, és már nem kérnek engedélyt, hogy bekapcsolhassák a televíziót. Ezért vannak családok, amelyek a készüléket zárható szekrényben tartják. Nagyon fontos beszélgetni a gyerekekkel, a film közben és utána is. Ezek csökkentik a feszültséget, segítik az információáradat feldolgozását. Minél kisebb a gyerek, annál nagyobb szüksége van arra, hogy segítsünk neki elkülöníteni a valótlant a valóstól.

A televízió káros hatásait a gyermekek világára nem a tiltással, hanem az ítélőképesség kialakításával előzhetjük meg. Nem elhanyagolható tényező a példamutatás sem. Amennyiben a szülők is kritikátlanul megnéznek minden adást a tévében, vagy háttér zajnak használják, hogyan várhatnák el gyermeküktől, hogy ő ne ugyanezt tegye!

A cikk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására” kiírt CSP-CSBM-16 kódú pályázat támogatásával készült.

MEGOSZTÁS
Regős Judit vagyok, szülő- és gyereknevelési tanácsadó, a Szülők Háza Konzultációs Központ alapítója. Az ELTE szociálpolitika – szociálismunka szakán végeztem, de kijártam a Károly Gáspár Egyetem Szupervízor szakát is. Sokáig dolgoztam a SOTE I-es Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján családgondozóként. Elvégeztem az Aktív Analitikus terapeuta képzést és később családi tanácsadó lettem. Több évet dolgoztam A Nő Ezer Arca Központban, mint terapeuta. Számos publikációm jelent meg, rendszeresen közreműködöm szakértőként különféle tévéműsorokban. Több szakmai díjat is nyertem, 2009-ben a Vodafone Főállású Angyala lettem. 2007-ben hoztam létre a Szülők Háza Konzultációs Központot, amelynek intézményvezetője vagyok és ahol családi tanácsadóként egyéni és csoportos tanácsadással foglalkozom. Férjemmel együtt négy gyermeket nevelünk. Szeretem a családomat, a férjemet a gyerekeimet, szeretem a hivatásomat. Nagyon sokat köszönhetek a pácienseimnek is, akiktől nagyon sok bölcsességet tanulok, és szeretet kapok.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ