Rangos díjjal ismerték el a Szülők Házát

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által hatodik alkalommal meghirdetett Családbarát Munkahely pályázat díjazottjai a Magyar Állami Operaházban vehették át a családbarát minősítést, amellyel azokat a közösségeket tüntették ki, amelyek tevékenységük során kiemelten foglalkoztak a kiegyensúlyozott családi élet és a munka közti egyensúly megteremtésével. Az elismerést 51 szervezet, intézmény, illetve cég képviselője vehette át, köztük Regős Judit, a Szülők Háza igazgatója.

A Szülők Háza Program 2007-ben indult el, amelyet Regős Judit családi tanácsadó, szociálpolitikus, aktív analitikus terapeuta hívott életre nagy tudású és hiteles szakemberek aktív részvételével, segítségével.

Célja az volt, hogy olyan, 0-12 éves korú gyermekek gondozását és nevelését magára vállaló alternatív gyermekellátási formát – egyfajta közösségi teret – hozzon létre, amelynek látóterében a gyermekeken kívül családjuk, továbbá a gyermeket váró szülők is egyértelműen beletartoznak. Mindemellett szerteágazó aktivitásokkal és szolgáltatásokkal kísérik a gyermekeket és családjaikat a személyiségfejlődés e kezdeti, meghatározó jelentőségű szakaszában.

Az országban több Szülők Háza is várja az érdeklődőket: az első, Újbudán létrehozott központot követően, 2014-ben előbb a Szülők Háza Győr Szíve Családi Központ nyílt meg, majd 2015-ben az Otthon Melege érdi egységgel bővült közösségünk, amely az első olyan Szülők Háza Közösségi Családi Napközi, ahol a Szülők Háza elismert módszertana egyesülhet a családi napközi formájával. Idén a madárhegyi Szülők Háza Gyermekfészek Családi Napközit köszönthettük körünkben, ősztől pedig a Szülők Háza Naphegy Családi Napközi egysége nyitja meg kapuit, így országszerte már öt helyszínen várjuk a családokat.

Az évek alatt a Szülők Házához kapcsolódó szakemberek tevékenységi köre is kibővült: 2015-ben Dr. Kemény Dénes megalapította a Szülők Háza Alapítványt, amely útjára indította a Tegyél jót! kampányát, azzal a céllal, hogy azokat a családokat is bekapcsolja a közösségi, sport és művészeti életbe, akik saját forrásból, önerőből nem tudnának csatlakozni. A kampány létrehozását főként az indokolta, hogy a hátrányos helyzetű családok sokszor saját, elzárt közösségükben élnek, így nincs módjuk kapcsolatokat teremteni, jelenlegi élethelyzetükön változtatni. Az Alapítvány által szervezett sport és közösségi programok viszont megadják a kedvezőbb körülmények között élőkkel való kapcsolatteremtés esélyét, valamint számos élményt, kitörési lehetőséget biztosítanak számukra.

Az Alapítvány nevéhez fűződik a Szülők Nemzetközi Napjának magyarországi bevezetése, amelynek során – hazánkban először – egy rendezvény keretében ünnepeltük a szülőket.

Goór Mónika Szülők Háza pénzügyi igazgató, Hilbert Edina Szülők Háza ügyvezető, Regős Judit Szülők Háza igazgató
Goór Mónika Szülők Háza pénzügyi igazgató, Hilbert Edina Szülők Háza ügyvezető, Regős Judit Szülők Háza igazgató

Célunk, hogy a vállalkozásunk példamutatásán keresztül mások figyelmét is felhívjuk a családbarát gondolkodásra, ezért helyszíneiken kiemelten foglalkozunk – a már meglévőeken kívül – olyan további szolgáltatások és aktivitások létrehozásával és bevezetésével, amelyek segítik a munka-család egyensúly megvalósítását.

Örülünk neki, hogy a Családbarát Munkahely díjának elnyerésével elismerték társadalmi vállalkozásunk családok életét megkönnyítő tevékenységét, és bízunk benne, hogy a jövőben egyre több civil vállalkozó lép majd be hálózatunkba és teszi lehetővé, hogy az országban egyre többen csatlakozhassanak a Szülők Háza befogadó szemléletű szülői közösségeihez.


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük