8 dolog, amiért minden évben alig várjuk a nyaralást

  1. Amit a leginkább hiányolunk az év többi részében: sokáig alvás

Mivel szinte minden nap mi kelünk korán, majd kedvesen ébresztgetjük a család többi tagját, reggelit és uzsonnát készítünk, sminkelünk, hajat fonunk, sietve magunkra kapunk valamit, háromszor szólunk a csemetének, hogy mosson fogat és fésülködjön meg, megetetjük a kutyát és végül mindenkit elkísérünk óvodába, iskolába, semmi másra nem vágyunk igazán, csak hogy ebben az egy hétben végre ne mi keljünk hajnalok hajnalán és esetleg most valaki más készítse el a kávét és a reggelit.

  1. Ami a legbizsergetőbb érzést nyújtja: elszakadás az otthontól

Bár mindenképpen igaz a mondás: „Mindenhol jó, de legjobb otthon!”, nagyon jól tud esni, amikor bezárjuk a lakás ajtaját és elindulunk a Mátrába kirándulni, felülünk a Balatonra tartó vonatra vagy meg sem állunk az autóval Olaszországig.

  1. Amire a legszívesebben emlékszünk: a közösen töltött idő

Természetesen a nyaralás igazi értékét a szeretteinkkel közösen töltött idő adja. Ennél tökéletesebb alkalmat aligha találhatunk arra, hogy igazán jókat beszélgessünk a szalonnasütögetés közben, nagyokat nevessünk az esti családi kártyapartik alatt, mély vallomásokat tegyünk kirándulás vagy séta közben, nagyokat énekeljünk a kocsiban…

A nyaralás alatt közösen eltöltött idő egy igazi „lélekfrissítő” koktéllal ér fel.

  1. Amit az év többi részében is meg tudnánk szokni: semmi házimunka

Akárcsak a korai kelés, a házimunka elvégzése is a kellemetlen napi teendők közé tartozik. Alig várjuk, hogy a nyaralás idején ne kelljen porszívózni, mosni, vasalni. Akik igazán szerencsések és a sátrazás helyett egy hotelben szállnak meg, a főzést, a mosogatást, bevásárlást is elfelejthetik a vakáció idejére.

  1. Amire mindig sor kerül, hiába próbáljuk megállni: édes bűnözés

Mikor megérkezünk a nyaralásra, már vagy elnyertük a bikini alakunkat vagy beletörődtünk, hogy ez idén sem sikerült. Az év többi részére vonatkozó diéta, fogyókúra erre az időre felfüggesztődik, mert nem tudunk ellenállni… na nem az édes falatoknak, az ínycsiklandó ételeknek és a frissítő italoknak, hanem azoknak a helyzeteknek, amelyek során ezeket elfogyasztjuk. Hiszen egy esti fagylaltozás a gyerekkel, miközben a tóparton ülünk, kihagyhatatlan; a kimerítő fürdőzés után a strandlepedőn elfogyasztott sajtos-tejfölös lángos éltető ereje megismételhetetlen; a hegytetőre való felkapaszkodás után megérdemelt cukros üdítő felér egy első díjjal.

  1. Amin mindig meglepődünk: kiszakadás a komfortzónából

Elsőre talán ijesztőnek hangzik a hipermagasnak tartott vízicsúszdáról való lecsúszás, a hegyi biciklizés, a sétalovaglás, mégis a nyaraláskor érzünk valami plusz bátorságot, hogy mindezeket kipróbáljuk. (Persze ennek egy részében az is benne van, hogy „nehogy már a gyerek megcsinálja, én meg nem”.)

  1. Amire nagy szükségünk van: testi feltöltődés

A nyaralás során ellazulunk, testünket elhalmozzuk mindenféle jóval: a víz bársonyos simogatásával, az erdei levegő frissítő erejével, a friss gyümölcsök zamatával, a napsütés melegével…

  1. Ami az egészet megkoronázza: hazatérés a megszokott környezetbe

A vakációról sokan nem szeretnének hazatérni. Ám az esetek egy részében az is igaz, hogy hiányozni kezd a saját ágyunk, a megszokott környezetünk, a családtagjaink, barátaink. Talán akkor igazán tartalmas és jó egy nyaralás, ha utána jó hazatérni!


Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük