Halló! Te vagy az?

Sokan talán nem is tudjátok, de a múlt héten volt a távközlés világnapja.

Persze, miért is kellene tudnunk, hiszen nem tartozik a sokat emlegetett és népszerű jeles alkalmakhoz, és különben is a május ebből a szempontból „hálátlan hónap” (gondoljatok csak a „vetélytársakra”: az anyák napjára vagy akár a gyereknapra).

Pedig a távközlés, a telekommunikáció kétségtelenül elég jelentős szerepet tölt be az életünkben, és talán megérdemelné, hogy egy kis történettel megemlékezzünk róla.

„Halló, te vagy az Kata? Már alig bírom ki, hogy lássalak, már csak egy hét és leszerelek, és akkor szétcsókolom a szááád, azt a csöpp kis száád… Jaj, csókolom… elnézést, teljesen olyan a hangja, mint a lányának… elnézést… én… csak… tetszene adni Katát, szeretnék neki mondani valamit… Köszönöm… Önnek is minden jót Gertrúd néni!”

„Halló!… Te vagy az Feri?… Igen, én vagyok… biztos, hogy én vagyok… igen, tuti, hogy nem az anyám, ne aggódj már, bárkivel előfordulhat!… Nem, nem utál téged, csak.. de most ezért hívtál? Úgyis nemsokára találkozunk?… Megint téged osztottak be túlórára… de mára mozijegyünk van, tudod… Persze, persze, megértem… Semmi… mondom, hogy semmi… na, hagyjál, mondtam, hogy semmi bajom. Majd hívjál! Szia.”

„Halló, virágüzlet? Itt Királyné Jánossy Gertrúd beszél és szeretném nyomatékosan és felháborodottan jelezni, hogy a kislányom esküvőjére rendelt csokor még nem érkezett meg! Haladéktalanul intézkedjenek!… A kerületi házasságkötőteremben… délután háromkor… rendben, de vegyék tudomásul, hogy panaszomról értesíteni fogom a szövetkezet vezetőjét! Minden jót!”

„Halló! Király Kata vagyok, azaz már Dévényné vagyok és Ferivel szeretnék beszélni… köszönöm, tartom!… Halló, Feri?… Nem, nem mondták le a vacsorát, csak szólni szerettem volna, hogy vegyél anyának egy csokor virágot, apának meg egy üveg konyakot… hát, mert a lehető legjobb pillanatot kell elkapnunk, hogy el tudjuk mondani a nagy hírt!… Nem, nem azért, mert utálnak téged, csak nehogy egy percet is késs! Szia!”

„Halló! Almásy Rózsa vagyok és taxit szeretnék rendelni a Gogol utca 17-be… nem, nem, nem az én nevemre, hanem Dévény névre, és kérem siessenek, sürgős, szülni megyünk! Viszhall!”

„Halló, Anyuka? Maga az?… Én vagyok, Feri!… Igen, igen, megszületett!… Nem, lány!… Gertrúd… igen, a kedves mama után… Igen, igen, lehet látogatni… de nem kell Anyukáéknak sietni, minden rendben… Igen, ő is jól van! Csókolom!… Tessék?… Igen, már nagyon várjuk Anyukáékat… Rendben, persze, hogy kimegyek a vasútállomásra. Csókolom!… Igen, igen, ott leszek, ne tessék izgulni!”

„Halló, igen, Dévény Ferit kérem a műszerészektől!… Köszönöm, rendben, tartom!… Halló, Feri te vagy az?… Nem, nem vártam mást, csak biztos akartam lenni benne… áh, mindegy. Beteg a gyerek, úgyhogy munka után siess haza. És menj be a közértbe is, kellene tej meg kenyér meg valami felvágott… Mi? Hát a fülkében, hol lennék?… Nem, nem hagytam egyedül. A Rózsi néni a földszintről vigyáz rá. Na, siess! Szia!”

„Halló, te vagy az fiam?… Itt az anyád. Csak azt szeretném kérdezni, hogy mikor jöttök? 23-án vagy 24-én reggel? Apád kimegy elétek… tessééék?… Ez csak valami tréfa, ugye fiam?… De itt lesznek a Nusikáék Kecskemétről és Béciék Sopronból, már alig várják, hogy lássák a gyereket… Micsoda?… Milyen családi karácsony?… Minden évben így tartottuk, miért változtatnánk a bevett szokáson?!… Add Ferit, majd én megbeszélem vele, hátha neki több esze van, mint neked édes lányom…”

„Halló, sebészet?… Dévényné vagyok és a férjem állapotáról érdeklődnék… tegnap este vitték be a mentők vakbélgyanúval… Igen, már túl is van rajta?… Értem, köszönöm… Ó, igen, és mikor tudom meglátogatni? Szerdán… délután… öt és hét között… Köszönöm. Viszhall!”

„Halló! Csókolom Rózsi néni, tudna kérem szólni Katának?… Mikor ment el? És hová? És kivel?… Értem… Nem, akkor nincs üzenetem, illetve, mégis, tessék neki megmondani, ha hazamegy, hogy elmentem a fiúkkal a kocsmába, későn jövök! Visszhall!”

„Jó napot kívánok, Dévényné vagyok, a kedves szomszéd, Rózsi néni szólt, hogy engem keresnek, nekünk nincs telefonunk, ezért a Rózsi néni számát adtam meg vészhelyzet esetére, ezért kellett hozzánk felszaladnia a negyedikre… khm. Igen?… Cigizett?… A vécében? Természetesen, máris ott leszek… Hogyne, persze, az igazgatói előtt… hogyne ott fogok várni… hogyne egy rövid beszélgetésre. Köszönöm, hogy értesített tanárnő. Tanítás után ott leszek… az igazgatói előtt. Köszönöm. Minden…jót!

„Halló, Apuka? Maga az?… Én vagyok, Feri!… Igen, igen, megszületett!… Nem, fiú!… Botond… az apám után… Igen, igen, lehet látogatni, de nem kell Apukának sietni, minden rendben… Igen, sajnos Anyuka már nem élhette meg, pedig milyen boldog lenne… igen. Khm… Igen, ő is jól van! Csókolom!… Tessék? Persze, kimegyek a buszállomásra, ne tessék aggódni, ott leszek! Csókolom!”

„Halló! A Ferit kérném a műszakvezetőiből!… Köszönöm, tartom!…Szia! Te vagy az?… Igen, én vagyok az!… Igen, bekötötték, ez a próbahívás!… Hallasz rendesen?… Mondom, hallasz rendesen?… Nagyon vicces! Nem lesz ilyen jókedved, ha megtudod, mennyibe került a készülék… Nem, piros… Hát, mert nem volt nála fehér, most ez a széria van kiosztásban… Rendben, majd hívj vissza!”

„Halló! Csókolom Rózsi néni?… Igen, Feri vagyok. Tudna kérem szólni Katának, hogy nem tudom visszahívni, mert nem adta meg a számot… Igen, én rendben vagyok… Ó, szürkehályog, az nem jó… de ne aggódjon Rózsi néni, megműtik és jobb lesz, mint újkorában… Rendben, akkor majd tetszik szólni Katának?… Köszönöm. Viszhall!”

„Igen, tessék, Dévény lakás!… Elnézést, kicsoda… nem értettem a nevét, tudja recseg a vonal… Kárpáthy Miki… igen… és kit keres?… Trudit? Hát, még leckét ír, kérem, hívja később… Rendben, átadom, Kárpáthy Miki a C-ből kereste… hogyne… persze, feltétlenül átadom. Minden jót!”

„Halló, Mari? Itt Trudi, nem fogod elhinni mi történt… felhívott… hogy hogy ki? Hát a Miki a C-ből… Azt nem tudom, mert éppen a szobámban zenét hallgattam, és anyám vette fel… Tudom…”

„Halló, Feri te vagy az?… Szevusz, Kata vagyok. Az imént hívott Boti osztályfőnöke. A fiad focilabdával betörte a tanári ablakát és most ott ül az igazgatóiban… Én? Én most nem érek rá… Hát… Vásárolnom kell, vasalok és különben is te járattad külön fociórára, te tehetsz róla!… Hát, kérd el magad!… Igen, most!… Miért te? Hát én megszültem, most te is foglalkozhatnál vele egy kicsit!… Rendben, szervusz!”

„Halló? Jaj, csókolom Rózsi néni, még mindig a megszokás… pedig már egy ideje hozzánk is bekötötték!… Elnézést, visszhall! Tessék?… Igen, én rendben vagyok, és Rózsi néni?… Igen, ilyenkor már mindene fáj az embernek…igen…igen…igen… Khm, Rózsi néni, mennem kell, mert lejárt az ebédidőm és az utolsó apróm is bedobtam. Tetszene szólni Katának, hogy kerestem, hívjon fel az irodában. Sürgős, az évfordulói vacsoránkról lenne szó!… Köszönöm. Jó napot!”

„Halló, tessék Dévény lakás!… Trudi… te jó ééég! Hol vagy? Már értesítettük a rendőrséget! Fogalmad sincs, hogy mit éltünk át apáddal! Ezért biztosan egy hónap szobafogság, kisasszony! Azonnal indulás haza, holnap iskola!… Nem… erről nem tárgyalok! Indíts haza!”

„Igen?… Szia! Miki te vagy az?… Igen, én vagyok, Trudi!… Hát, most éppen szobafogságban vagyok… Hogyhogy miért? Hát elmentem abba a házibuliba és egy kicsit későn értem haza, anyuék meg nem tudták, hogy hol vagyok, pedig mondtam nekik, de nem figyelnek rám, sosem figyelnek rám, aztán meg leszidnak, ha úgy teszek, ahogyan megbeszéltük, áhh, mit kezdjen az ember a szüleivel…”

„Halló!… Jó napot kívánok, doktor úr!… Igen? Foglalt?… Két óra hosszat? Pedig, mi nem is beszéltünk rajta, illetve talán a lányom… egy kicsit. Hogy van Apuka?… Ma hajnalban?… Igen, köszönöm, hogy értesített. Beszólok a férjemnek a munkahelyére és kocsival másfél óra alatt ott vagyunk. Köszönöm. Önnek is minden jót!”

„Halló, Elme- és idegosztály!… Ja, te vagy az anya, másra számítottam…. Ja, csak Marira várok, felhív, lecke ügyben… Persze, nincs gond, minden rendben lesz, tanulok… Igen, tudom, hogy az érettségi mennyire fontos… jó, lazulj le, nem kell aggódnotok, nyaraljatok nyugodtan!… Persze, itthon minden rendben… nem, nem bulizunk… Mi?… Nem! Nem cigizünk a lakásban… persze, máshol sem!… Igen, Boti is jól van, akarsz vele beszélni?… Oké, szólok neki! Boootiii! Gyere, anya keres!…”

„Halló! Igen?… Szevasz Miki, hogy vagy, milyen az egyetem?… Akkor jó, ezt örömmel hallom… Persze, szólok neki… Truudiii, gyere a kis vőlegényed keres!… Jól van, jól van, nem égetlek!… Minden jót Mikikém, remélem, a Boti ballagásán találkozunk!”

„Halló, Icuka? Az igazgató urat kérem, Kata vagyok. Köszönöm… Feri?… Hol a fenében vagy, fél óra múlva indulnunk kell a diplomaosztóra, te meg sehol. Az öltönyöd itthon van, és még zuhanyoznod sem ártana előtte. Botit alig tudtam hazarángatni a focipályáról, ahol a szomszéd Fridáék gyerekével volt, ezért el kellett hívnom őket is… Igen… igen… tudom, hogy a Fridáék lánya Miki volt szerelme és Trudi tutira nem fog örülni, de mi mást tehettem volna?! Persze, mindenről nekem kell gondoskodnom… Na, siess, szervusz!”

„Halló, Miki? Még van képed felhívni azok után, ami a diplomaosztón történt?… Nem, nem értem meg… és légy szíves ne hívj többet!… Persze, biztosan neki is ezeket mondtad… Nem, nem érek rá… Holnap sem, Marival strandra megyünk… jó… rendben… 10-kor a Palatinus bejárata előtt. Szia!”

„Halló, Feri? Mikor végzel, itthon várunk rád, bármelyik percben jöhetnek… igen, behűtöttem a pezsgőt… áh, rendeltem hidegtálat, és összeütöttem néhány pástétomos szendvicset… lánykérés lesz, nem üzleti vacsora!… Igen, biztos vagyok benne, hogy most fogja megkérni a kezét… mert ezt egy anya tudja!… Ne gúnyolódj velem!… Azonnal ülj autóba és indíts haza! Szia!”

„Halló, Trudi te vagy az? Nagyon rossz a vonal! Rendben megérkeztetek?… Igen… Ennek örülök!… És milyen a ház?… És mikor kezdesz? Hétfőn?… És milyenek a kollégák?… És melyik városban is vagytok? Anyád kérdezni, mert azt mondja, hogy nem tudja megjegyezni az angol neveket, és Nusikáék kérdezték és ő szégyenszemre nem tudta megmondani, és azt mondta, hogy Londonban laktok!…”

„Halló, Feri! Hol vagy már? Rád várunk!… Trudiékért is Boti ment ki autóval a reptérre, mert hiába vártunk rád, nem jöttél!… Igen, már régen megérkeztek… Nem tudom, még nem mondta, de szerintem biztos!… Mert ezt egy anya tudja… és hoztak egy csokor virágot meg egy üveg italt, de azt sem tudom, hogy milyet, itthon még nem láttam!… Na, ne gúnyolódj velem!… Indíts haza, már nagyon ideges vagyok!”

„Szia Anya! Itt Trudi… Igen, minden rendben, megszülettek… Igen, igen, jól vagyok, ne izgulj!… Persze, Miki is bent volt velem… egy darabig… csak elájult és csúnyán beütötte a fejét, ezért elvitték röntgenre. Mindegy, a lényeg, hogy jól vagyunk… Persze, gyertek, átíméleztem a foglalásotokat, nyomtasd ki és holnap várunk… Persze, persze, Miki kimegy elétek a repülőtérre, ne izgulj… Most mennem kell, mert szerintem a többi kismamát zavarja, ha a kórteremben mobilozok. Puszi! Akkor holnap!”