Szoptatós papák

0
1821

A Vejedre ütök! című amerikai filmben jót szórakoztunk, amikor a nagypapa – Robert de Niro zseniális alakításában – műmellből szoptatja az unokáját. Ami talán nem is olyan vicces, hiszen az Egyesült Államokban és már Európában is sok férfi használ műmellet, hogy ő is részesüljön a szoptatás gyönyörűségében. Hogy ez komoly? Vagy csak egy ostoba hóbort? Nem tudom, de ne felejtsük el: változik a világ, döngetjük a nemi sztereotípiák kapuit. Kétszáz éve George Sand még azzal botránkoztatta meg a világot, hogy nadrágban járt. A nők világának változása hosszú utat járt be. Talán most a férfiakon a sor.

A csecsemők gondozásában már az apák is aktívan részt tudnak venni: tudnak pelenkázni, mosdatni, babusgatni, a várandósság, a szülés és szoptatás az, amiből kimaradnak. Jared Diamond tanulmányában felveti a kérdést: vajon nem jött-e el az ideje, hogy az apák szoptathassanak? A válasz nem is olyan pofonegyszerű. A férfit ugyanis nemcsak az anatómiája – nem esnek át a terhesség tejkiválasztást elindító folyamatán, nem szabadulnak fel bennük a szoptatáshoz szükséges hormonok -, de sokszor pszichológiája sem teszi alkalmassá a szoptatásra.

A spontán szoptatás esete nem egyedi. Azok a városi legendák, hogy a lebombázott Budapesten a romok alatt apácák találtak újszülöttet, igazak is lehetnek. Ma már sok örökbefogadó anya is szoptatja kisbabáját. A szoptatásnak tehát nem előfeltétele, hogy a nő terhességen essen át. Kísérletek bizonyítják azt is, hogy megfelelő hormonkezeléssel a férfiak melle is megduzzad, s benne tej képződik. A fizikai akadályai tehát a szoptatásnak legyőzhetőek.

Nézzünk szét egy kicsit az állatvilágban. Már régóta megfigyelték, hogy a kecskebakoknál rendszeresen fellép a spontán tejképződés, de foglyul ejtett majmon is tapasztalták már ezt. Kutatók 1994-ben a Malajziában és a szomszédos szigetvilágban élő repülő kutyafajokat tanulmányozták. A foglyul ejtett hímek között több is volt, amelyik melléből manuális nyomásra tej jött ki. Sokuk melle nem is volt duzzadt, amiből arra következtettek, hogy ezek az állatok aktívan szoptatnak! Tehát az állatvilágban már nem egy eset bizonyítja azt, hogy képesek felülemelkedni fizikai határaikon.
Az emlős fajok kilencven százalékánál az anya gondoskodik az utódról. Az ember a maradék tíz százalékhoz tartozik.

Nagyanyáink idején a nemekhez köthető szerepek vitathatatlanok voltak. Szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy apa aktív részese legyen a csecsemőgondozásnak. Ma már senki nem ütközik meg, ha egy édesapát lát pelenkázni, s lehet, hogy még pár évtized, és hozzászokunk a szoptató férfiak látványához is. A lehetőségek mindenképpen adott hozzá, hiszen a technika segíthet lerövidíteni az egyébként évmilliós evolúciós fejlődést. Ma, az in vitro fogantatás, az inkubátor, a hormonkezelések korában ez nem egy megvalósíthatatlan utópia.

A férfiak – legalábbis még jó ideig – nagy valószínűséggel mégsem fognak szoptatni. Mert hiába a technika összes vívmánya, évmilliók örökségére nem egyszerű fricskát nyomni. A szoptatás a nők elvehetetlen adománya, amit ők nem szívesen adnának – s valljuk be: a legtöbb férfi nem is kéri. Bár a nyugati kultúrákban a nemi szerepek, ha nem is felcserélődtek, de legalábbis egalizálódtak, a szoptatásra vállalkozó férfi még egy jó ideig csak egy marginális jelenség lesz.

De az egyetlen faj, aki meghozhatja ezt a döntés, az ember. A mi kezünkben van a választás: evolúció vagy revolúció?

Írta: Radó E. Manci

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ