gyász,Szülők Háza Magazin; halott gyermek

Gyász – meg nem született gyermekekért

„És aki nem nyert hírt e földi létben,

maga után nagyobb nyomát se nyomja,

mint hab a ízen és a füst a légben”

(Dante)

Mostani írásomban azoknak az anyáknak és családoknak szeretnék segíteni, akik átélték megszületendő gyermekük korai elvesztését. Szeretnék nekik segíteni abban, hogy az ő gyászuk is kimondhatóvá válhasson, hogy később ők is el tudják engedni piciny halottjukat, s hogy így megtisztulva a gyászban, újra kinyílhassanak egy új élet felé.
Novemberben van, most volt mindenszentek napja. Ilyenkor mindenki egy kicsit elgondolkozik és emlékezik. Azokra az emberekre, azokra a szeretteikre gondolnak, akiket elvesztettek, akik már nem lehetnek köztünk. Ebben a hónapban sokkal többet megyünk temetőbe, sokkal többet beszélgetünk olyanokról, akiket már régen nem idéztünk az emlékezetünkbe. Ekkor „engedélyezetten” vagyunk szomorúak. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik ugyan megfogantak, de nem születhettek meg.

Ők azok a magzatok, akiknek csak egy röpke pillanat volt az életük. Kinek-kinek egy-egy hét, egy-egy nap vagy akár kilenc hónap, és ők azok, akiket nem ismerhettünk, akiknek csak múltjuk van, röpke jelenük, és nincs jövőjük – csak a képzeletünkben.

Sokkal nehezebb meggyászolni egy olyan életet, amely csak bennünk, nőkben élt, akit a külvilág nem ismerhetett. Így aztán nem is tudunk kivel beszélni róla, nem tudjuk kivel felidézni a közös történeteket, hiszen csak mi magunk emlékezünk rá. Emlékezünk arra az örömre, amit akkor éreztünk, amikor megláttuk azt a kis várva várt csíkot a terhesség teszten. Csak mi tudjuk felidézni azt, hogy milyen volt, amikor a méhünkben mozgolódott egy új élet, és mi emlékszünk azokra a reményekre, azokra a tervekre, azokra a vágyakra, amiket szőttünk: hogy mit fogunk majd együtt csinálni, hogyan fogunk majd családdá születni, illetve hogyan fog egy új jövevény érkezni a családunkba. Éppen ezért, mivel ennek a veszteségnek nincsen igazán kézzelfogható „tárgya”, sokkal nehezebb az emlékezés.

Az emlékezés azonban része a gyógyulási folyamatnak. Minden veszteség igényli, hogy meggyászolják. Akkor is, ha tudtam, ha éreztem, ha kapcsolatom volt vele, hogy ha érthető a halála, mert egy idős, beteg rokon ment el közülünk, de akkor is, hogyha felfoghatatlan, hiszen egy éppen csak megfogant életet veszítettünk el.

Természetes, hogy az ember, amikor gyermeket vár, akkor sokkal előrébb jár a tervezésben, mint ami a valóság. Gondolatban már a gyerekszobát tervezgetjük, és azon elmélkedünk, hogy inkább angolt, vagy németet tanuljon-e majd a csöppség. De sajnos nem minden fogantatásból lesz aztán később kisbaba. Hiszen a várandósságoknál nem elhanyagolható százalékban még az első három hónapban megfordul a terhesség, vagyis nem fejlődik tovább. Ilyenkor vagy spontán vetélés, vagy magzati elhalás következik be. Ez nagyon fájdalmas lehet a párnak, bármilyen picike is legyen is a magzat. Később a 12. hét után, ha bármilyen probléma merül fel, amitől a magzat születése után nem lehetne életképes, már meg kell szakítani a terhességet. Ilyenkor előfordulhat, hogy egy méhen belül élő magzatról kell úgy dönteni, hogy nem tudják tovább hordani őt, és idő előtt meg kell szülni. El lehet képzelni, hogy mekkora lelki és testi fájdalom ez a nő, illetve a család számára, hiszen ő átéli a szülés minden fájdalmát, és a végén nem ölelheti magához a fájdalma gyümölcsét, a szerelme gyümölcsét: újszülőtt gyermekét.

Ilyenkor a legtöbb esetben nincs arra mód, hogy a magzatot meg tudja tekinteni a család, és el sem búcsúzhatnak tőle. Sok szülész azt gondolja, hogy ezzel csak nagyobb fájdalmat róna a családra, és sose tudnák feldolgozni azt a képet, amit beteg, már nem élő magzatuk látványa jelentene számukra. Ez azonban a kutatások megállapítása szerint koránt sincsen így. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a családok, akinek lehetőségük volt elbúcsúzni halott magzatuktól, sokkal jobban fel tudták később dolgozni a velük történteket, hiszen megfoghatóvá vált az, hogy itt tényleg gyermekük elvesztéséről volt szó. Akik nem nézték meg gyermeküket, azok sokkal szörnyűbbnek képzelték el a fantáziavilágukban azt a képet, amit gondoltak a halott magzatról, ez a kép nagyon sokáig kísértette őket, és ez feldolgozhatatlanabbá tette számukra a veszteséget. Ahhoz, hogy erre sor kerülhessen, alaposan fel kell készülnie a családnak.

Sokszor eltérő ütemben jelentkezik a gyászfolyamat a nőknél és a férfiaknál. A nőknél gyakran – miután az ő méhükben fejlődött a magzat – sokkal intenzívebben jelentkezik a gyász. Van, hogy évekig sem tudnak túllenni azon, ami történt. A férfiak viszont többször hárítják azt, ami velük történt. Holott őket ugyanúgy bántja, hiszen ők is azt tervezték, hogy lesz egy gyermekük. Ilyenkor sokszor a nő is és a férfi is saját tökéletlenségének tudja be, hogy nem sikerült egészséges gyermeket a világra hozniuk. Előfordulhat, hogy egy fel nem dolgozott magzatvesztés párkapcsolati konfliktusokhoz vezet. Ez egyes esetekben akár a válásig is eljuthat. De arra is akad példa, hogy egy feldolgozatlan gyász tudatalatti gát lesz, és a nő nem esik újra teherbe. Ezzel gyakorlatilag tudat alatt hárítja azt, hogy még egyszer megtörténjen vele az a szörnyűség, hogy elveszítse magzatát. A lélek nyelve nagyon egyszerű, így beszél: ami hasonló, az ugyanaz. Mindenkinek azt javaslom, hogy ha olvasva ezt a cikket, magára ismer, feltétlenül keressen fel pszichológust, pszichiátert, és kérje a segítségét. Egy kívülálló talán jobban segít feldolgozni, ami velük történt.

Most így novemberben, mindenszentek napján gyújtsunk egy szál gyertyát a meg nem született gyermekekért is.

Írta: Regős Judit