Petit az anyukája neveli; még csecsemő volt, amikor elhagyta az apja. Nehezen élnek egy keresetből, meg a tartásdíjból. Ráadásul az apa nemigen törődik a fiával.
Peti jó felépítésű, szőke kisfiú. Kedves arcának harmóniáját alaposan megzavarja, hogy erősen kancsal, az egyik szeme teljesen befelé fordult. Négy hónapos volt, mikor először feltűnt nekem, hogy a két szeme nem mozog összerendezetten. A gyerekszemész elrendelte, hogy ragasszák le a kicsi szemét, egyik nap az egyiket, másik nap a másikat. A kisfiú nehezen viselte a leragasztást, dühös sírással fejezte ki tiltakozását. Az anyjának megesett rajta a szíve, s felhagyott a ragasztgatással.
Kétéves korában Peti szemüveget kapott, és annak üvegeit is felváltva kellett volna letakarni. De Peti nem hordta a szemüveget sem. „Értse meg, doktornő, mindig leveszi. Mit tehetek ez ellen?” – mentegetőzött az anyuka. Teltek az évek, és Peti szeme egyre inkább befelé fordult. Végül ötéves korában megoperálták, de a műtét csak szerény eredménnyel járt. Sajnos, ez várható volt, hisz az igazi terápia – a szem időben történő letakarás, a szemüveg viselése – az anya túlzott jóságossága, valójában tehetetlensége miatt elmaradt.
Peti ma már iskolás, s az osztálytársai csúfolják, mert kancsal. Petinek pedig fáj a hasa. Hol reggel, hol este, hol evés előtt, hol evés után. Anyukája meg nagyon aggódik: Peti biztos beteg. Vizsgáltattam már a székletét, vettünk vért a legkülönbözőbb laboratóriumi vizsgálatokra. Volt már röntgen, ultrahang is, próbáltam görcsoldót, savkötőt, diétát, gyógyteát – semmi sem segít.
Itt tartunk. Még mindig nem sikerült meggyőznöm Peti anyukáját, hogy más módon kellene a kisfiún segítenünk. Arról, hogy Petinek a lelke fáj, nem a hasa.
És hogy a lélekgyógyítást az anyukának önmagával kellene kezdenie.
Írta: Dr. Vészi Zsuzsa
Vélemény, hozzászólás?