A legizgalmasabb kérdés persze a gyerek táplálása, a legtöbb újdonsült anya ezen aggódik a legtöbbet. Tudja, és mélyen át is érzi a felelősséget: az apró embergyerek életben tartása, fejlődése elsősorban az etetésen múlik.
Magyarországon az anyák többsége tisztában van az anyatejes táplálás előnyeivel, és mindent megtesz azért, hogy szoptathassa gyermekét. A statisztikák azt mutatják, hogy ma többen és több hónapon át szoptatnak, mint akár húsz-harminc évvel ezelőtt. Ehhez a sikerhez az egészségügy több szereplője is hozzájárult. A legnagyobb és legkedvezőbb változások a a kórházakban mentek végbe: a szülészeti osztályok többsége ugyanis ma már „bababarát”.
Szülés régen és ma
Mit jelent ez a gyakorlatban? Például azt, hogy ma már elképzelhetetlen, amit hajdanán a mai nagymamák átéltek, mikor megszülték a mai anyákat-apákat. Akkoriban az volt a szabály, hogy a szülés után a babák az újszülött osztályra kerültek, és minimum 24 órát töltöttek el ott az anyjuk nélkül. Ezután viszont a csecsemős nővérek óramű-pontossággal három óránként negyvenöt percre kihozták őket. (Magam is ebbe a generációba tartozom.)
Egyik sorstársammal nemrég idéztük fel emlékeinket, hogy milyen is volt szülni az akkori kórházi körülmények között. Mint kiderült, hasonló érzéseket éltünk át ezalatt a 24 óra alatt. Például azon aggódtunk, megismerjük-e majd a gyerekünket, és mi van, ha tévedésből nem a sajátunkat kapjuk meg. Szorongtunk, nincs-e valami baja, nem beteg-e, sőt, zaklatott lelkiállapotunkban az is felmerült bennünk: él-e még az a gyerek egyáltalán?
Mennyire más volt az unokám születése! Őt is, akár a többi babát, ahogy kibújt, azonnal az anyja hasára tették, és születése után egy órával már szopott is. Ettől kezdve minden percüket együtt töltötték, hiszen a baba ágya a mamája mellett volt. Ez a rooming in-rendszer ma már szinte minden kórházban teret nyert. A baba fizikai közelsége segít, hogy beinduljon a tejelválasztás, és a kicsi is nyugodtabb az anyja mellett. A csecsemős nővérek is – legalább is a rendesebbje – segítenek, tanítgatják az újdonsült anyukákat, hogyan fogják a babát, hogyan fejjenek, mire figyeljenek. Szinte a hazatérés napján ott teremnek a védőnők, hogy támogassák, tanácsokkal lássák el szoptató kismamákat. S ha még ez sem lenne elég, ott vannak a különböző szoptatási tanácsadók, ambulanciák, sőt, az internetes oldalak is.
A szeretet az anyatejnél is fontosabb
Ennek ellenére akad jó néhány olyan anya, aki kínlódik a szoptatással, hiába igyekszik, csak nem megy a dolog. A gyerek rángatja a fejét, nem kapja be a bimbót, szemmel láthatóan dühbe jön, ha szoptatni akarják, és csak a cumisüveget fogadja el. Előfordul, hogy az anya annyira ideges és kimerült, hogy nem termelődik elég teje. Ha minden igyekezetünk ellenére sem sikerül szoptatni a gyermekünket, ne keseredjünk el. A gyerek számára az, hogy szeressük, még anyatejnél is fontosabb.
Ismerek olyan kismamát is, aki a szíve mélyén idegenkedik a szoptatástól, és szívesebben táplálja gyerekét üvegből, lefejt tejjel, esetleg tápszerrel. Ha mi is ezek közé az anyák közé tartozunk, vállaljuk fel nyugodtan, hogy nem akarunk szoptatni. A cumisüveg nem okoz lelki traumát a gyereknek, a felesleges bűntudat viszont zavarokat okozhat a kettőjük kapcsolatában. A jó anya nem egyenlő a szoptató anyával. Találkoztam a praxisomban jó-néhány olyan érzelmileg elhanyagolt gyerekkel, akit amúgy hosszasan szoptatott az anyja.
Írta: Regős Judit
A cikket az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.
