Nem születtél anyának könyvbemutató

0
884
Szülők Háza, Regős Judit, Szülők Háza magazin

Fogadjátok szeretettel Lőcsei- Balássy Emőke összefoglalóját a tegnapi könyvbemutatóról. Köszönöm mindenkinek, aki eljött erre a számomra emlékezetes és régen megálmodott eseményre.
A képekért köszönet Módra Ildikónak.

Nem születtél anyának Regős Judit első könyvének címe. Judit a Szülők Háza program megalkotója, szociálpolitikus, családi tanácsadó és négy gyermek édesanyja. Könyvében kendőzetlenül ír több évtizedes munkájának tapasztalatairól.
Elmondása szerint a könyv címe nem más, mint egy feloldozás. Bár biológiai értelemben minden nő egyben anyának is születik, Judit úgy gondolja, hogy az anyává válás és a családdá válás is egy folyamat, vagyis pusztán a házasságkötés, majd a gyerek érkezése révén nem születik meg a család, nem fogja mindenki rögtön tudni, hogy hogyan is kellene eleget tenni az új szerepeknek. Könyve tehát nem csak a nőknek szól, hanem a leendő vagy már gyakorló apukáknak, nagymamáknak, nagynéniknek (és még sorolhatnánk) is, vagyis minden családtagnak.

Ez nem egy recepteskönyv, tehát nem jól bevált praktikákat fogalmaz meg a szerzőnő, hanem a családdá válás útján törvényszerűen bekövetkező veszélyekre hívja fel a figyelmet. Tabuk nélkül ír például a gyermekvállalás előtt álló nők aggodalmairól, a szexualitásról, a váláshoz vezető útról, a gyerek elvesztésével járó nehézségekről.

A könyvbemutató családias hangulatban zajlott, a szerzőnő beszélgető társa Nagy Anna újságíró volt. Olykor zavarba ejtő kérdései hűen mintázták a könyv szókimondó stílusát.

Számomra a legmegnyerőbb az volt, hogy Judit – válaszai, személyes története révén – hitelességről tett tanúbizonyságot. Azt az érzést keltette, hogy nem azért írta ezeket a sorokat, mert jól hangzanak, hanem, mert valóban így is gondolja, eszerint is éli életét. Őszintén beszélt arról, hogy ez nem egy könnyű út, de minden nehézségével együtt érdemes energiát fektetni a családdá válásba, hiszen a család legalább annyi boldog
pillanatot is adományoz nekünk.

A fentebb említett témakörök átbeszélésével zajlott az esemény, mely dialógusoknak Borbás Erika színésznő által felolvasott részletek adtak keretet.

Miként a könyv nemcsak nőknek szól, a bemutatón egy gyakorló apuka is szerepet kapott. Az erősebbik nemet a könyvben is megszólaló Kemény Dénes képviselte. Három fiú gyermek apjaként, és korábban a vízilabda válogatott edzőjeként számos tapasztalattal rendelkezik a családdá, csapattá formálódás kihívásairól. Történeteit humorral fűszerezve tárta a résztvevők elé. Számomra -nőként- ugyanakkor az volt a leginkább szívet melengető, ahogyan arról az élményéről vallott, amit a fogantatástól a szülésig vezető úton megélt. Szeretettel mesélt arról, hogy miként változott a nő mind fizikai, mind érzelmi síkon, és ez hogyan hatott rá. Mindannyian tudjuk, még ha nem is tapasztaltuk, hogy áldott állapotban lenni nem mindig örömteli, éppen ezért is volt megható, hogy Dénes ennek az állapotnak a szépségét hangsúlyozta.

Ha néhány szóban kellene megfogalmaznom, hogy mit hoztam el magammal a bemutatóról, mit tanultam a könyvrészletekből, a személyes történetekből, azt mondanám, hogy: odafigyelés, megértés, elfogadás és szeretet. Ahogy a családdá válás sem olyan, mint az instant kávé (lásd: Instant család…) Regős Judit (családi tanácsadó ), úgy az általam felsorolt tanulságokhoz sem elegendő egy pohár forró víz. Nem könnyű mindig odafigyelni, megérteni, elfogadni és szeretni a másikat, de így van ez velünk is. Velünk sem mindig egyszerű együtt élni. Egy ilyen könyv, vagy mondhatom azt is, hogy ez a könyv mankóként szolgálhat az együttélés rögös útján, éppen ezért ajánlom mindenkinek.

Írta:Lőcsei- Balássy Emőke

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ