Nem te vagy a rossz, hanem amit csinálsz

0
951
megelőző nevelés, szülők háza magazin

Nem te vagy a rossz, hanem az amit csinálsz!

Anyaként elsősorban a megelőzés híve vagyok, nem a büntetésé. Amikor csak lehet, igyekszem megelőzni a konfliktust, igyekszem, amiben lehet választást adni a gyerekeimnek. Amikor csak lehet elmagyarázom, hogy mit miért kérem, hogy tegyenek meg, de van, amikor elkerülhetetlen a konfliktus. Olyankor viszont nagyon fontos, hogy a szülő határozott legyen. Én úgy látom, hogy a gyerekek provokálják is a szülőket, hogy megnézzék hol van a határ. Hol van a szülő és hol van annak a határa, amit még megtehetnek. Valamint azt is ütköztetik, hogy saját maguknak hol van a határuk. Meddig képesek alvás és evés nélkül kibírni, mennyit dirigálhatnak anyunak, mit lehet ordító sírással elérni, vagy meddig csavarhatom apa orrát? Az is érdekes egy gyereknek, hogy minek mi a következménye. Ezt is jó kipróbálniuk ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat. Mondjuk, ha beleharapok apa orrába kidob- e a lakásból, vagy csak idegesen kitesz az ágyból? Fontos megtudniuk, hogy ” vajon akkor is szeretnek- e a szüleim, ha rosszalkodom?”. Ezért nagyon fontos, hogy a szülő reagáljon ezekre a határkereső törekvésekre. A határok biztonságos ismerete megnyugvással tölti el a gyerekeket. Ha nem reagálunk időben, a gyerek elbizonytalanodik, úgy érzi neki mindent szabad, nincsenek határok. Ez ijesztő a számára, mert ő még nem tudja szabályozni magát. Valamint úgyis érzi, hogy nem igaz, hogy nincsenek a szülőnek határai, és úgyis addig fog ” rosszalkodni” amíg eléri, hogy végre megtudja, hogy hol van az, és mennyire ijesztő. Attól tartok, minél tovább hagyjuk piszkálni magunkat, annál nagyobbat robbanunk, és az tényleg nagyon megijesztheti a gyereket.
Ezért fontos, hogy megértsük az „elég jó szülő” amellett, hogy mindig szereti a gyerekét, akkor is, amikor éppen szörnyen viselkedik, nyugodtan lehet mérges, lehet határozott, még akkor is, ha a gyerek ezt zokon veszi. Ha kiszámítható a viselkedésünk, és a gyerek látja, hogyan kerülheti el azt, hogy dühösek legyünk rá, hogy rosszban legyünk, ez nem lesz ijesztő a számára. Fontos, hogy a gyerek mindig kapjon ” menekülő utat”. Tudja hogyan vethet véget a rossz hangulatnak. Érezze, hogy nem ő a rossz, hanem az, amit csinál!

Írta:Regős Judit

MEGOSZTÁS
Regős Judit vagyok, szülő- és gyereknevelési tanácsadó, a Szülők Háza Konzultációs Központ alapítója. Az ELTE szociálpolitika – szociálismunka szakán végeztem, de kijártam a Károly Gáspár Egyetem Szupervízor szakát is. Sokáig dolgoztam a SOTE I-es Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján családgondozóként. Elvégeztem az Aktív Analitikus terapeuta képzést és később családi tanácsadó lettem. Több évet dolgoztam A Nő Ezer Arca Központban, mint terapeuta. Számos publikációm jelent meg, rendszeresen közreműködöm szakértőként különféle tévéműsorokban. Több szakmai díjat is nyertem, 2009-ben a Vodafone Főállású Angyala lettem. 2007-ben hoztam létre a Szülők Háza Konzultációs Központot, amelynek intézményvezetője vagyok és ahol családi tanácsadóként egyéni és csoportos tanácsadással foglalkozom. Férjemmel együtt négy gyermeket nevelünk. Szeretem a családomat, a férjemet a gyerekeimet, szeretem a hivatásomat. Nagyon sokat köszönhetek a pácienseimnek is, akiktől nagyon sok bölcsességet tanulok, és szeretet kapok.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ