Rizsányi Rózsa

Rizsányi Rózsa, FITmind blog

Rizsányi Rózsa vagyok. A Szülők Háza akkor került az életünkbe, mikor a kisfiam egyéves volt; ő most hat, a kislányom pedig négy. Hála az ott látott mintáknak és tanácsoknak egy egészséges gondolkodású, nyitott család vagyunk, érzelmileg is fogékony gyermekekkel. Regős Judit mindenkinek igyekszik segíteni, szerencsére bennem sem hagyta szunnyadni az (újság)írót, így ismét azzal foglalkozom, amit középiskolás és egyetemi éveim alatt annyira szerettem. Decemberben indítottam el fitmind.blog.hu nevű oldalam, ahol a siker és a boldogság titkát kutatom. Nemrég bukkantam rá egy több mint 75éve zajló kutatásra ebben a témában, ahol kimondják, a minőségi és tartós emberi kapcsolatok tesznek boldoggá és hosszú életűvé bennünket. A Szülők Háza éppen erről szól, a gyerekek és szüleik is új kapcsolatokra, barátokra találnak itt, akikkel segítik egymást, miközben kialakul egy nagy KÖZÖSSÉG.

Rizsányi Rózsa

Az Erős Nő + Erős Férfi = Erős Család interjúsorozatban való együttműködésnek nagyon örültem, több szempontból is izgalmas számomra ez a feladat. Központi témája a boldog, egymást segítő család, melyben apa mellett anya is szeretne érvényesülni a munkájában. Hogyan lehetséges mindez? – kérdezzük a férfit. Példaértékű nő sorozatom mellett végre eljött az idő, hogy a másik oldallal is beszélgethessek! Ráadásul abban a témakörben, ami a vesszőparipám: a siker és boldogság titka most egy új nézőpontból, két sikeres ember szövetségéből, rajzolódik ki.

 

https://fitmind.blog.hu/