Tegyél jót, állj egy négygyerekes család mellé!

0
536

A legtöbb esetben nem kell elképzelhetetlen tragédiának bekövetkeznie ahhoz, hogy valaki igazán nehéz élethelyzetbe kerüljön. Egy stabil munkahely megszűnése, egy banki hitel bedőlése vagy egy családtag elvesztése sokszor olyan változásokat idézhet elő és olyan körülményeket teremthet, amire senki nem tud előre felkészülni.

Nem volt ez másképp Tímeával sem, aki négy kiskorú gyermekével maradt egyedül, miután párja elhagyta őket hat évvel ezelőtt. Ez a változás olyan úton indította el őket, amit korábban elképzelni sem tudtak. Napról napra vált egyre nehezebbé a hétköznapi kiadások kezelése, a lakhatás fenntartása és a stabil élethelyzet megtartása. Miután már a mindennapok átvészelése is jelentős kihívás elé állította a családot, Tímeáék egy anyaotthonba költöztek, ahol másfél évig éltek, mielőtt nagy küzdelmek árán albérlethez jutottak.

Aki keresett már kiadó lakást Budapesten, tudja, hogy ez egyáltalán nem egyszerű feladat. A folyamatosan növekvő, egyre inkább megfizethetetlen albérlet árak, tegyel_jot_am_01az egy összegben fizetendő kaució, a bérbeadó elvárásai és mindezek mellett a verseny, ami sokszor még a kifejezetten rossz állapotú lakásokért is megy, egy alapvetően jó helyzetben lévő lakáskeresőt is megvisel. Aki azonban gyerekekkel szeretne lakást bérelni, sokszor már a hirdetések első soraiban szembesül azzal, hogy hiába készült fel a legrosszabbra, ez a feladat még annál is nehezebb lesz, mint azt elsőre gondolta. Tímea is számtalanszor találkozott a „családoknak nem kiadó”, „kiskorú gyerekkel nem költözhető” kijelentésekkel a hirdetésekben és a személyes keresés során egyaránt, ami az idő előrehaladtával egyre frusztrálóbbá vált. Ráadásul nem volt mindegy, milyen körülmények közé költöznek: a legkisebb fiú, a 8 éves Kálmán oxigénhiánnyal született, aminek következtében súlyos fogyatékossággal él és egész napos gondozásra van szüksége.

Tímea minden idejét és energiáját abba fektette, hogy négy gyerekét minél hamarabb biztonságban tudhassa, próbálkozott az önkormányzatnál szociális bérlakáshoz jutni, minden követ megmozgatott, hogy javítson helyzetükön. A család nagy nehézségek árán végül talált egy albérletet, ahova hónapokkal ezelőtt be is költözhettek. A lakás meglehetősen drága, de nem volt sok választásuk; vagy aláírják a bérleti szerződést, vagy kiemelik a gyerekeket a családból, amiért nem biztosított a lakhatásuk. A lakás fenntartása érdekében Tímea kénytelen volt rövidtávú kölcsönt felvenni, amiből kipótolhatta a bérleti díjat és a rezsiköltséget, de hiába dolgozik folyamatosan, lassan lehetetlenné válik, hogy hosszú távon mindezt fizetni tudja.

Tímeának régóta stabil munkahelye van, amit nagyon szeret. Napi hat órában dolgozik egy étteremben, ám hiába vállalna ennél sokkal több munkát is, nem teheti, mivel Kálmánt nem hagyhatja felügyelet nélkül. A nagyobb gyerekek még tanulnak, édesanyjuknak pedig különösen fontos, hogy komolyan vegyék az iskolát, így csak ritkán, jellemzően a tanítási szünetekben megoldható, hogy ők vigyázzanak öccsükre, annak érdekében, hogy Tímea túlórázhasson. Tímea ebben a küzdelemben egyedül maradt. Hiába próbálja erőn felül előteremteni az albérletük költségeit, önállóan már képtelen erre. A jelentős kiadások miatt felvett kölcsönök részletei, a lakbér, a rezsiköltség és az alapvető kiadások meghaladják az édesanya lehetőségeit. Ez a helyzet pedig fenntarthatatlan, hosszú távon az újabb kölcsönök felvétele olyan adósságcsapdába hajszolná a családot, amiből képtelenség lenne kimászni.

Tímeáéknak a jelenlegi helyzetben leginkább lakhatási támogatásra lenne szükségük, bármilyen formában.
Tárgyi adományok tekintetében nagy szükség lenne egy 31-es méretű fiú csizmára a nyolc éves Kálmánnak, egy meleg kabátra a 13 éves Patriknak, valamint élelmiszerre.

Ha úgy érzed, tudnád, és szívesen segítenéd a családot valamilyen módon –akár konkrét támogatással, akár egy ötlettel, vagy egy ismerősöd elérhetőségével–, keress minket a tegyeljot@tegyeljot.hu e-mail címen, a +361/246-0880-as telefonszámon vagy a Tegyél jót Facebook oldalán.
Ha úgy gondolod, hogy az ismerőseid is szívesen tennének jót, oszd meg velük ezt a cikket, hogy minél többekhez eljuthasson.
Minden segítséget köszönünk a család nevében is.


A család adatait (teljes neveiket, címüket, telefonszámukat, stb.) a saját védelmük érdekében nyilvánosan nem tesszük közzé, de ha támogatni szeretnéd őket, beleegyezésükkel lehetőséget biztosítunk a közvetlen, személyes kapcsolatfelvételre.

MEGOSZTÁS

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ